Kortárs zenei kordokumentumként határozták meg az alkotók a Hőlégballon című produkciót, mellyel Klárik Attila szövegíró, Márton Lóránt zeneszerző-énekes, valamint a dalokat hangszerelő Gáspár Álmos gitáros és zenésztársaik várják a közönséget december 18-án és 19-én, vasárnap és hétfőn este 7 órától a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Kamaratermébe.
Az önkritikáról, (ön)iróniáról, tudatosságról és az időtálló emberi értékek újrafelfedezéséről szóló Hőlégballon című produkció 12 önálló, alternatív zeneszám révén tart görbe tükröt a mának Közép- és Kelet-Európa sajátos díszletébe ágyazva. „Külső és belső valóságok látszólag szétszórt, összefüggés nélküli kirakósa egy olyan időkapszulába rejtve, amelynek generációkra ható nyoma folyamatosan átszövi mindennapjainkat. Múlt és jelen jövőtlen körkörösségén egyensúlyoz az örökös Én a bensőjét folyamatosan felhorzsoló külvilági lenyomatok kelléktárában, esetlenül, a korszak ezerarcú foglyaként. Keres. Eszmél. Felad. Újrakezd” – írják az alkotók az előadás ajánlójában.
Márton Lóránt színművész bevallása szerint, amikor a koronavírus megjelenése nyomán mindenki teljes bezártságba kényszerült, akkor döntötték el szomszédjával, Klárik Attilával, hogy a hirtelen adódott sok szabadidejükben létrehoznak egy zenés projektet, mely feldolgozza azt a rengeteg tapasztalatot, amit az utóbbi időszak magával hozott. Valójában volt már előzménye az együttműködésüknek, a 2010/11-es színházi évadban a P.U.L.B. (Próba után Lacikánál borozunk) nevű Márton Lóránt által verbuvált zenekar Kovács András Ferenc verseiből készült koncertszínházi előadásának szövegkönyvét is Klárik Attila állította össze. A színész elmondta: hasonló zenés élményre számíthatnak ezúttal is az érdeklődők, de most Gáspár Álmos segítségével inkább a gypsy jazz, indie pop, indie rock zenei irányokban kalandoztak helyi és csíkszeredai zenészek közreműködésével, és ezúttal Klárik Attila írta a produkció teljes szövegkönyvét. Az elkészült zenei anyagból egy színházi változat is készült Kató Zsolt ötletei nyomán, annak tapasztalatait is felhasználja a Sepsiszentgyörgyön most bemutatásra kerülő produkció.