A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy és az Árkosi Kulturális Központ, az MMA támogatásával egy rendkívüli kiállításra és műhelymunkára hívja az érdeklődőket 2022. december 17-én, 11-kor az Árkosi Kulturális Központba (Olt utca 6. szám). A tárlaton Müller Ilona iparművész hagyatékának reprezentatív darabjaival ismerkedhetnek meg a látogatók.
A kiállítást megnyitják: Péter Alpár MMA ösztöndíjas képzőművész, Kopacz Attila az Árkosi Kulturális Központ igazgatója és Szebeni Zsuzsanna, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője. A megnyitót után workshoppal folytatódik az esemény, amelyre a gyermekeket várjuk, „Tárgykultúra Müller Ilona jegyében”címmel. Ezt a részt Péter Alpár és Pál Wendel Béla koordinálják.
Úgy gondoljuk, hogy a jelenkori iparművészek mind tanultak és inspirálódtak páratlan tehetségéből és termékeny életpályájából. Ugyanakkor az előttünk álló karácsonyi időszak különösen alkalmas egy nosztalgikus időutazásra. A kiállítás a hagyaték feldolgozása értékmentés, és dokumentumtörténeti szempontból is páratlan. Mesterei: Konecsni György, Köpeczi-Boócz István. Müller Ilona Kiállítási- és moziplakátokat tervezett. Rendszeresen részt vett az országos plakátkiállításokon. Munkái megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria és több hazai múzeum gyűjteményében.
H. Müller Ilonáról
Müller Ilona grafikus, a budapesti Iparművészeti Főiskolán, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult. Iparművészeti tevékenysége végigkísérte a magyarországi 50-70-es évek kulturális életének teljes tárgykultúráját. Minden ikonikus reklámhordozó, a Fabulon legendás arculatelemeitől, a Szerencsi csokigyár reklámjain keresztül, olyan a filmgyártás ikonikus plakátjáig, mind a Hahó Öcsi! Életműve megismerése - melyet -Zoboki Gábor műépítész kezel és Szebeni -Szabó Róbert digitalizált –nélkül olyan dokumentáció és életpálya vész el, amely Magyarország design-történetében páratlan.
„Már korai műveiben is bőven ontotta a könnyed és hihetetlenül derűs, nagyvonalúan rajzolt reklámplakátokat, de hamarosan kiderült, hogy igazi műfaja a filmplakát. Ezek között az egyik legsikeresebb a Fekete István regényéből készült filmé, a Bogáncsé, melyet Fejér Tamás rendezett 1958-ban. A kedves pulikutya-ábrázolásról az is leolvasható, hogy Müller Ilona szereti az állatokat.
1969-es műve, az Estély habfürdővel című filmet hirdető plakát - melyben Peter Sellers játszotta a főszerepet - szinte naprakészen kapcsolható a pop-art könnyed, ironizáló vonulatához. A vizuális művészetek más területein ez az egyidejűség azokban az években aligha lehetett tetten érhető.” (Kiss Judit. In: Iparművészet, 2012, 19. évf, 1/4. )
Az eseményre a belépés díjtalan!
Szervezők: Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy, Árkosi Kulturális Központ
Támogató: Magyar Művészeti Akadémia
H. Müller Ilona (1923-2012) életpályája
Gyulán született 1923-ban. Családja Trianon után Erdélyből menekült. Szülei az új körülmények között rendkívül nehezen tudtak egzisztenciát teremteni. Ezekben az években született első gyermekük, Ilona. Édesapja, Müller Antal kézműves, cipész kisiparos volt. Öccse, Müller János, egy második világháborús bombázáskor vesztette életét, mint bejáró diák, érettségije előtt, a békéscsabai pályaudvaron.
Müller Ilona rajztanárának, Mazán Lászlónak ösztönzésére kezdett a rajzolással alaposabban foglalkozni. Az ő ajánlásával és támogatásával felvételizett az Iparművészeti Akadémiára, az alkalmazott grafikai tanszékre 1947-ben, majd az iskola átszervezésekor, 1949-ben osztályával átkerült a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1952-ben fejezte be tanulmányait. Mesterei voltak: Hincz Gyula, Kádár György és Konecsni György, akiknek pallérozott tudását köszönhette. Már korai műveiben is bőven ontotta a könnyed és hihetetlenül derűs, nagyvonalúan rajzolt reklámplakátokat, de hamarosan kiderült, hogy igazi műfaja a filmplakát. Ezek között az egyik legsikeresebb a Fekete István regényéből készült filmé, a Bogáncsé, melyet Fejér Tamás rendezett 1958-ban. 1969-es műve, az Estély habfürdővel című filmet hirdető plakát - melyben Peter Sellers játszotta a főszerepet - szinte naprakészen kapcsolható a pop-art könnyed, ironizáló vonulatához. A vizuális művészetek más területein ez az egyidejűség azokban az években aligha lehetett tetten érhető. Komolyabb, de mégis mesevilágra utaló - Jókai Mór kritikusan komoly meséjére - a Szegény gazdagok sommázó, nagy egységekből építkező plakátja. Ehhez a pop-os világhoz sorolható a Női Fehérneműgyár, vagy néhány kutyakiállítás plakátja is. Egészen más hangot üt meg a Scorsese által rendezett Alice már nem lakik itt című film plakátja. A biedermeier aprólékos realizmusával ábrázolt művön ennek a világnak kőkemény hidegségét is felmutatja Müller Ilona. Komoly, fekete-fehér foltjaival, kígyózó vonalaival drámai feszültséget is sugároz a Rítus című Ingmar Bergman-filmhez készült plakát. Ismét vidám, a vidéki körhinta lovasainak ironikus megjelenítője az Ó, az a csodálatos háború! két veteránja, Laurence Olivier és Michael Redgrave.
A derűs mesélőkedv a vidám vagy komoly plakátok mellett más műfajokban is jelentkezett. Müller Ilona illusztrációi, köztük egy bájos mesekönyv-terv, a Borsószem hercegnő, vagy gyerekeket, papírhajókat ábrázoló apró emblémái mind-mind briliáns rajztehetségéről, mesterségbeli tudásáról árulkodnak. Ez a szakmai tudás meleg szívvel, humorral és szeretettel párosult. Gazdag életműve komoly kutatást érdemel, elemző feldolgozást, és személyét bemutató monográfiát.
Ne feledjük el, hogy olyan időkben lépett az utcára műveivel, amikor az európai áramlatok befogadása és közvetítése nem volt magától érthetődő feladat.
„A jó plakát, kiáltás az utcában ” - írta Nádai Pál, a 20. század elejének egyik legjelentősebb művészeti teoretikusa Reklámművészet című cikkében 1923-ban.
A plakát közölni akar valamit, figyelemfelhívó. Ezt leghatékonyabban egy erőteljes, dekoratív rajzzal, képpel érheti el, de nélkülözhetetlen hozzá a szöveg. Sem a kép, sem a szöveg nem lehet részletező, aprólékos, magyarázkodó. Mindkettőnek sommásnak, lényegre törőnek kell lennie. A szöveg és a kép egymást szolgálják, méghozzá egymást kiegészítve, egyetlen kompozíciós egységet alkotva. A plakátot ezrek látják. Ott van mindenütt, és mindenkihez szól. Nehéz műfaj, nem is mindenki érti.
Homicsek Lászlóné Müller Ilona munkái ezeknek az elveknek a szellemében fogantak. Plakátjai erőteljes, minden sallangot mellőző kompozíciók, céljuk egyértelműen a figyelemfelkeltés. Az 1960-as, 1970-es évek már szabadabban pezsgő, olykor a világra is ablakot nyitó kulturális eseményeit dokumentálják ezek a művek. Filmeket, amelyekben nyugati világsztárok játszanak, először látjuk Laurence Oliviert, vagy Michael Redgrave-tt, vagy olyanokat, amelyekhez a magyar irodalom, ifjúsági irodalom köréből válogattak forgatókönyveket kitűnő rendezőik (Hahó, Öcsi!, Bogáncs).
Itt meg kell állnunk egy pillanatra, és a korról is beszélnünk kell. A hatvanas és a hetvenes évek a magyar kultúrában a nyitás évei voltak. Az ötvenes években oly egysíkú, vasfüggöny által határolt világunkat egy szélesebb horizontú, a valódi minőséget is tűrő-támogató kultúrpolitika váltotta fel, amely megismertette velünk Federico Fellini filmjeit, Martin Scorsesét vagy Ingmar Bergmant.
Ez a szabadabb légkör a kultúra és a művészet több terültén is érezhető volt. Ekkor indult a táncházmozgalom, ragyogó darabokat játszottak a színházakban, Szegeden bemutatták a West Side Storyt, hellyel-közzel hallottunk a Beatlesekről is, és ismertté vált a zenekar.
Természetesen zsűrizték a műveket, festményeket, már egészen más csatornákon terjednek az információk, de akkor a plakát hatása óriási volt. A reklámozás feladata mellett ízlést formált, vizuális nevelőeszköz volt, üzenet. Megállásra késztetett, örültünk neki, derültünk humorán, vidám színein, és feloldotta az egyhangúságot.
