Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Háromszék Táncegyüttes – Élni fogunk szabadon - Petőfi 200Idén ünnepeljük Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját. A bicentenárium alkalmából a Háromszék Táncegyüttes új előadással tiszteleg a költőóriás személye és munkássága előtt. Új bemutatójuk mellett turné, Szent György-napi ünnepi előadás és táncházak színesítik a hónapot.

2023. április 13-án és 14-én mutatja be az együttes az Élni fogunk szabadon - Petőfi 200 c. folklórműsort Ivácson László rendezésében. A produkció Petőfi Sándor erdélyi kötődésére épül. Az előadás az alföldi tájon született költőnek a Székelyföld népeivel való kapcsolatát mutatja be, az 1848-1949-es évek hangulatának változatait, az aktuális események nyomán támadó lelkesedést, együttérzést. Petőfi a köztársasági elveit mindenhol hirdette, a forradalom tüzét állhatatosan szította. Nemzeti szellemű költeményei a magyar hazafias líra kitűnő darabjai, amelyek azt üzenik, hogy nem elég a hazát tétlenül szeretni, hanem a szabadság kivívásával újjá is kell azt teremteni. Műsorukkal több vidéki településre is ellátogat az együttes, áprilisban Sepsiszentgyörgyön kívül Gyergyóalfaluban és Csíkszentgyörgyön is fellépnek. Az előadás védnöke Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Tragédia | fotó: Kátai Jocó 

A Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával április 19-én a csíkszeredai közönségnek mutatják be a Tragédia c. táncszínházi előadást, majd 24-25-én egy miniturné keretében Szászrégenben és Marosvásárhelyen viszik színpadra a Könczei Árpád rendezte produkciót. Az előadás része lesz a Szent György-napi programsorozatnak is, április 27-én a Háromszék Táncstúdióban láthatják az érdeklődők a Madách-i Tragédia nyomán készült műsort.

Bővebben az előadásról: Új bemutató Madách Imre nyomán - Háromszék Táncegyüttes

Ebben a hónapban két alkalommal is várják táncházba a népzene- és néptánckedvelőket: a Szent György Napok programjában idén is megrendezik a hagyományos táncházakat április 28-án (pénteken) és 29-én (szombaton) a Tamási Áron Színház előcsarnokában.

Program:

Élni fogunk szabadon – Petőfi 200

  • 2023. április 13. (csütörtök) 19:00 óra – Bemutató előadás | Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió
  • 2023. április 14. (péntek) 19:00 óra – Bemutató előadás | Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió
  • 2023. április 17. (hétfő) 19:00 óra | Gyergyóalfalu, Petőfi Művelődési Ház
  • 2023. április 23. (hétfő) 18:00 óra | Csíkszentgyörgy, Művelődési Ház

Tragédia

  • 2023. április 19. (hétfő) 19:00 óra | Csíkszereda, Városi Művelődési Ház
  • 2023. április 24. (hétfő) 19:00 óra | Szászrégen, Eugen Nicoară Művelődési Ház
  • 2023. április 25. (kedd) 19:00 óra | Marosvásárhely, Nemzeti Színház Nagyterme
  • 2023. április 27. (csütörtök) 19:00 óra – Szent György Napok keretében | Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió

Szent György-napi táncház

  • 2023. április 28. (péntek) 20:00 óra | Sepsiszentgyörgy, Tamási Áron Színház előcsarnoka
  • 2023. április 29. (szombat) 20:00 | Sepsiszentgyörgy, Tamási Áron Színház előcsarnoka

A sepsiszentgyörgyi előadásokra jegyet a Központi Jegyirodában vásárolhatnak az érdeklődők.
Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőn és szerdán 8-16 óra között, kedden és csütörtökön 8-18 óra között, pénteken 8-15 óra között, valamint előadások előtt egy órával. Telefonszám: 0267-312104.

A vidéki előadásokra jegyek elővételben a Művelődési Házak jegypénztárainál kaphatóak.

A marosvásárhelyi Tragédia c. előadásra jegyet a Nemzeti Színház jegypénztáránál vagy online, a következő linken vásárolhatnak az érdeklődők.

A Háromszék Táncegyüttes hivatalos fenntartója Kovászna Megye Tanácsa.
A Tragédia c. előadás vendégjátékait a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatja.

 

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.