Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

László Ferenc: Táj és tudományA Székely Nemzeti Múzeumnak a Lábasházban lévő ideiglenes kiállítóterében április 21-én, pénteken 17 órától a László Ferenc: Táj és tudomány. Válogatott írások a Székelyföld régészete és a művelődéstörténet köréből című kötet bemutatására kerül sor.

A kötet második, bővített kiadása is László Ferenc unokája, László Attila régészprofesszor gondozásában és előszavával, a kolozsvári Mega Kiadónál jelent meg, 2022-ben.

A könyv megőrizte az első kiadás szerkezetét. Az első rész a Székely Nemzeti Múzeumnak nemzetközi hírt szerző tudós igazgatóőr, László Ferenc (1873–1925) életét és munkásságát mutatja be, ez a fejezet lényegesen kibővült, mert felhasználták azokat az adatokat is, amelyeket még ifj. László Ferenc gyűjtött össze és rendszerezett, de annak idején nem kerültek be az első kiadásba.

A második rész, a László Ferenc válogatott írásait tartalmazó rész is jelentősen bővült. A kronológiai sorrendben egymást követő írások is érzékeltetik, hogy László Ferenc munkásságában milyen súlypont-eltolódások figyelhetők meg, életének egy-egy szakaszában mi állt érdeklődésének, tudományos és publicisztikai tevékenységének középpontjában.

Házigazda: Vargha Mihály, múzeumigazgató.
Meghívott vendég: László Attila tanár úr, akivel Sztáncsuj Sándor-József, a Székely Nemzeti Múzeum régésze, a kötet szerkesztője beszélget.

A kötet a helyszínen megvásárolható, ára 60 lej!

 

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.