Sepsiszentgyörgy, 2019. szeptemper 4. / fotó: Toró Atila

2010. március 27.

A megszokottól eltérően az idei Színházi Világnapon nem kész előadással várja a közönséget a Tamási Áron Színház társulata, hanem egy színházi próbával. Korábbi világnapok alkalmából is történtek hasonló rendezvények Sepsiszentgyörgyön, legutóbb a színház műhelyeibe nyertek betekintést az érdeklődők, ezúttal azonban a színházi alkotómunka folyamatát követhetik figyelemmel mindazok, akik március 27-én ellátogatnak a színház Kamaratermébe.

2010. március 25.

turoczi-borito.jpgTuróczi Ildikó Buen camino! – Jó utat! című, 2009-ben megjelent könyvének bemutatójára kerül sor 2010. március 25-én, csütörtökön 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében. A könyvet ismerteti Fekete Vince, József Attila-díjas költő, szerkesztő. A kötetből részleteket olvas fel Deme Róbert színművész, a Kézdivásárhelyi Városi Színház tagja.

2010. március 24.

Benedek Elek: A szegény ember királysága
Tamási Áron Színház, Bábtagozat

Időpont: 10,00 és 12,00 óra
Helyszín:
Bábstúdió

2010. március 26.

cipoplakatA sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban 2010. március 26-án 19 órakor, az Altus Kortárs Művészklub szervezésében megnyílik a "Cipő" című tematikus tárlat.

A kiállítást megnyitja Túros Eszter művészettörténész,
Kurátor: Daczó Enikő
A kiállítás április 11-ig látogatható.

 

plakat_agyagcsodakA Székely Nemzeti Múzeum Tolerancia termében 2010. március 23-án 19 órakor nyílik a Székely Nemzeti Múzeum kályhacsempe gyűjteményéből válogatást nyújtó kiállítás. Szeretettel várjuk tárlatunkra, amely június 15-ig látogatható.

 

 

 

2010. március 19.

 

meghivokiallitasEmber.tér címmel Plájás Erzsébet marosvásárhelyi fotós munkáiból nyílik kiállítás a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban március 19-én, pénteken este hét órától.

2010. március 24.

A Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Bod Péter Megyei Könyvtár szeretettel meghív minden érdeklődőt a Kárpátaljai Magyar Írók estjére, 2010 március 24-én, szerdán 18.00 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermébe. Másnap, március 25-én, csütörtökön 13.00 órától a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben kerül sor az író-olvasó találkozóra.

{dybanners}14,1,0,Digital Studio - weblaptervezés{/dybanners}

marcius15a_0142010. március 15., Sepsiszentgyörgy

 

 

2010. március 15.
Emeld föl fejedet, büszke nép… címmel 1848-as emlékműsor a Kormorán együttes dalainak felhasználásával a belvárosi szabadtéri színpadon. Fellép: Novák Péter, Kátai István, Nagy-Kopeczky Kálmán, Kátai Judit, a nemEZ zenekar, a Rétyi Fúvószenekar (vezényel: Kelemen Antal), a Református Kollégium énekkara (karvezető: Mitruly Enikő) és a Mikes Kelemen Főgimnázium kórusa (karvezető: Szőts Dániel).

2010. mrácius 15.

Megemlékezés és felvonulás a Szabadág téren.

2010. március 15.

Koszorúzás a gróf Mikó Imre szobránál, a a Gábor Áron-emléktáblánál, a Kossuth Lajos-szobornál,  és a 1848–49-es emlékműnél az Erzsébet parkban.

2010. március 15.

Koszorúzás a Lábas Háznál.

tein_plakat2010. március 19. pénteken, 22 órától lép fel a conFUSIOn zenekar a sepsiszentgyörgyi Tein teaházban.

A sepsiszentgyörgyi conFUSIOn zenekar, egy régi, több évtizedes projekt, amely 2008-ban materializálódott.

A zenekar tagjai:
Zan Laura – ének, Gábor Szabolcs – szoprán szaxofon; Tinca Teddy – gitár; Oláh-Badi Alpár – basszusgitár; Könczey Jenő – dobok

2010. március 12.

MajorBA sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban 2010. március 12.  17 órakor Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész megnyitja a székelyudvarhelyi Major Barna képzőművész egyéni festészeti tárlatát.

2010. április 3.

HDT-plakat-fekete10 év után lép fel újra Sepsiszentgyörgyön a Pokolgép zenekar. Kukovecz Gábor és csapata a Diákegyüttesek Találkozóját zárja koncertjével április 3-án a sepsiszentgyörgyi sportcsarnokban.

 

2010. március 14.

2010_meghivo_mar15A kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum és a Múzeumbarátok Egyesülete szervezésében 2010. március 14-én vasárnap 12 órától kerül sor az XXI. Ünnepi tárlat megnyitójára.

A kiállítást Varga Mihály a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója nyitja meg.

2010. március 12., 13 óra

hazatalalas_2010_marcHazatalálás
Előadás-sorozat múltunkról, jelenünkről, jövőnkről!

Időpont: 2010. március 12. 13 óra
Helyszín: Gidófalva, Cecz János iskola tornaterme

 

2010. március 10.

pitypang600Bemutatkozik a Help Egyesület Pitypang kórusa 2010. március 10-én 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.

2010. március 11.

Kedves-plakatA Bod Péter Megyei Könyvtár szeretettel meghívja 2010. március 11-én, csütörtökön 19 órakor a Gábor Áron terembe, a forradalom és szabadságharc emlékére rendezett, előadással egybekötött könyvbemutatóra. Bem apó, "Erdély megmentője" címmel előadást tart Kedves Gyula budapesti hadtörténész.

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.