Sepsiszentgyörgy, 2019. szeptemper 4. / fotó: Toró Atila

Az Árgyélus Színház - Écsi Gyöngyi mesemondó, énekes, bábművész és zenésztársa, Kováts Marcell - 2010. június havában Háromszéken tart előadásokat.

Az életnek és a halálnak a vize című bábos meseelőadást, valamint „Bő Magyarországon párja nem vóut..." című koncertes mesét mutatják be.

Az életnek és a halálnak a vize palóc népmese Jankó királyfiról és Tündérszép Ilonáról. Ajánlónak az előadótól idézünk: „Amikor elkezdtem játszani Az élet és a halál vize című mesét, kiderült, hogy a felnőttek legalább annyira örülnek az előadásnak, mint a gyerekek." A „Bő Magyarországon párja nem vóut..." című előadáson népmesék hangzanak el a Parasztbibliából, népdalok, mondókák csendülnek fel. Kováts Marcell számos hangszert szólaltat meg a dudától a tárogatón át a tekerőlantig. Écsi Gyöngyi a felvidéki Hetényben segédlelkész. Hittant oktat, gyermek és felnőtt énekkart vezet, és az általa alapított Tábita gyermek bábcsoportot, végzi a gyülekezeti munkát. Mindezek mellett fellépésekre jár előadásaival. Écsi Gyöngyi 2000-ben Győrben a legjobb bábszínésznői díj kitüntetettje, 2003-ban Budapesten az elsőként kiosztott bábművészeti Michel Indali-díjjal jutalmazták, 2007-ben pedig a szlovákiai magyar szakmától a Mikola Anikó-díjat ugyancsak elsőként kapta meg. Az általa vezetett Tábita gyermek bábcsoport több országos díjazást kapott és a Magyarországi Bibliai Gyermek Bábjátszók országos versenyén 2006-ban az I. helyezést érte el.

Az előadások programja:

2010.  június 4., 12.00 óra: Váradi József Általános Iskola (bábos meseelőadás) és 18.00 óra: Angyalosi református templom (koncert)

2010.  június 5., 12.00 óra: Benedek Elek Iskola, Kisbacon (bábos meseelőadás) és 18. 00 óra: Székely Nemzeti Múzeum (bábos meseelőadás)

2010.  június 6., 10.00 és 18.00 óra: Szemerjai református templom (koncert)

2010.  június 7., 9.30 óra: László Lukács Általános Iskola, Illyefalva (bábos meseelőadás) 12.00 óra: Tatrangi Sándor Általános Iskola, Uzon (bábos meseelőadás)

2010.  június 8., 10.00: Városi Művelődési Ház, Kovászna (bábos meseelőadás) és 14.00 óra: Városi Művelődési Ház, Kovászna (koncert)

2010.  június 9., 15.00 óra: Moldva, Lujzikalagor (bábos meseelőadás)

2010.  június 10., 12.00 óra: Nicolae Colan Általános Iskola (bábos meseelőadás)

Szeretettel várunk mindenkit a Székely Nemzeti Múzeumba és a szemerjai református templomba, ahol a délelőtti istentiszteleten az igét is Écsi Gyöngyi hirdeti.

Szervezők: Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy II.- Szemerjai Református Egyházközség, Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja, Kovászna Megye Tanácsa

 

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.