Sepsiszentgyörgy, 2019. szeptemper 4. / fotó: Toró Atila

incitato2010. július 18.

Vasárnap július 18-án 12 órakor a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban nyílik meg az Incitató alkotótábor zárókiállítása.

A ló évezredeken át sorstársunk, teherviselőnk, járművünk, mint olyan művészettörténetünknek is egyik főszereplője volt. A ló harcászati, közhasználati (igavonó) szerepének csökkenése a művészetek témaköréből is visszaterelte a lovakat. Azért is van sikere a világon egyedülálló Incitato művésztelepnek és kiállításának mert tábori ars poeticája ezeknek az értelmes csinos és erős lényeknek szeretetét, megbecsülését és reneszánszát tűzte ki célul az alábbi szállóige szellemében: aki a lovat szereti, rossz ember nem lehet.

Egyébként az Incitato tábor mottója Nemes Nagy Ágnes tollából így hangzik: „...és végül nem maradt semmi, csak az angyalok és a lovak.”

A kézdivásárhelyi Incitato fogathajtó sportklub, a bálványosi Daragus Kft. a szőrcsei Agroinvest Rt. és Tóth Ildikó táborvezető 2010-ben is Bálványoson szervezi meg a „lóravaló” képzőművészek táborát.

Az 1990-ben Magyarországról visszatelepített (a 19. század elején gróf Bethlen Pál erdélyi ménesében kitenyészett) ún. Incitato vérvonal és a felszámolt Agromixt Rt dálnoki lipicai ménesének (törzsménjének) nevét öröklő művésztábor meghívottja közül 22 alkotó jelentkezett, köztük anyaországiak is.

A 2010 július 2-án a XVIII alkalommal kapuit megnyitó művésztelep lakói az Incitato táborok ötletgazdája, főszervezője és mecénása, a nemrég elhunyt Tóth Ferenc utolsó kívánságát tiszteletben tartva a képzőművészeti alkotások témája idén: a Ló a hitvilágban - adott téma szellemében alkotnak majd. Akár csak az elmúlt években az inspirációt lovas szakkönyvek, fotóalbumok, videofilmek és a tapasztalatcsere is elősegíti. Mindezek mellet rendelkezésükre állt a Tóth család szervezte katrosai megnyitó bulija a tábortűztől kezdve, a háromszéki kirándulásokon (Gelence, Ojtoz, Bereck, Kovászna, Csomakőrös, Szent Anna-tó stb.) át, a szörcsei, illetve az alsószombatfalvi ménesek lenyűgöző látványáig. (Ez utóbbi Kelet-Európa legnagyobb ménese, több mint 300 fajlovat számlál, különböző vérvonalban).

A fotózásokon, vázlatozásokon kívül lovaglásokra is sor került(het), de a sajátos lovas téma, eddig is főleg művészi szempontból incitálta, ösztönözte, izgatta a tábor részvevőit. A képzőművészeti lovarda megtáltosodottjai reméljük az idén is jelesre vizsgáznak megrajzolt, lefestett, megmintázott, lefényképezett lovakból, lóerőkből, ló iránti szeretetből és bálványozásból.

A XVIII. Incitató Művésztelep jól látható bizonyítéka és eredménye az idén szintén a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum Incze László termében, július 18-án, vasárnap 12.00 órakor tekinthető majd meg.

A XVIII. Incitato Művésztelep résztvevői: Ábrahám Jakab, Ábrahám Imola, Csutak Levente, Deák Barna, Deák M. Ria, Dimény András, Erõss Sándor, Gonda Zoltán, György Lehel, Gyõri László, Miholcsa József, Nagy Lajos, Orth István, Ritók Lajos, Sajgó Ilona, Sárosi Csaba, Símó Enikõ, Vetró András, Vetró B.s. András, Vetro B. Zsuzsa, Vincze László.

A kiállítás megnyitójára július 18.-án kerül sor 12 órakor a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum "Incze László" termében. A kiállítást méltatja: Deák Ferenc

 incitato2010_01.jpg  incitato2010_01.jpg  incitato2010_01.jpg
 incitato2010_01.jpg  incitato2010_01.jpg  incitato2010_01.jpg
 incitato2010_01.jpg  incitato2010_01.jpg  incitato2010_01.jpg

Fotó: Toró Attila

 

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.