Az Árkosi Kulturális Központ júliusban Gyulai Líviusz magyarországi grafikus munkáit állítja ki.
A kiállítás megnyitójára 2011. július 22-én, pénteken 19 órától kerül sor .
A MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben kerül sor Albert Levente rozsdasereg című kiállításának megnyitójára, 2011. július 26-án, kedden 19 órakor.
A kiállítás szeptember 2-ig látogatható, hétfõ kivételével naponta 11-19 óra között (Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 2.)
A sepsiszentgyörgyi Lábas Házban 2011. július 26-án, kedden 18 órakor Balási Csaba EFIAP/g, a Román Fotóművészek Szövetségének alelnöke és Kovács László Attila, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnöke megnyitja a sepsiszentgyörgyi székhelyű Camera Club Siculorum fotóklub vendégkiállítását, a X. Magyar Nemzetközi Fotóművészeti Kiállítást.
Július 23-án, szombaton 11 órától a Bodokon szervezett Aquarius többszörösen is különleges esemény: társrendezvénye a hagyománnyal rendelkező Bodok Napoknak; itt lesz öt éves a Borvíz ünnepe, mely időközben székelyföldi rendezvénnyé nőtte ki magát. Ekkor kerül felavatásra az Ars Topia Alapítvány vezetésével, kalákával elkészített oltszemi Sütei borvízfürdő.
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a Fazakas & Kimmel gyűjtemény közös utazó kiállításának soron következő helyszíne Sepsiszentgyörgy.
Megfőzzük, megisszuk. Ennyi? De hogyan jut el a kávécserje bogyója a főzőedényig? És az miféle? Miben készül a török és miben a német „feketeleves", és mit köszönhet a kávékedvelő Európa egy nyolcvanesztendős párizsi érseknek? Milyen lokomotívokkal kísérleteztek az olasz konstruktőrök? Mi történik pontosan a kotyogó vagy a karos presszógép belsejében?
A kiállítás július 15. – szeptember 30. között látogatható.
Lóhoz és lovagláshoz kapcsolódó Kézműves Vásár - Székely Vágta (július 30., Óriáspince-tető)
Kovászna Megye Tanácsa és a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal közös szervezésében, a 2011. július 30-án sorra kerülő első Székely Vágta egyik kulturális kísérőprogramja a KÉZMŰVES VÁSÁR.
2011. július 10-én a barátosi Erzsébet-kertben szervezték meg a 40. Barátosi Fúvóstalálkozót. A felvonulással, majd istentisztelettel kezdődő találkozón részt vettek, a barátosi, rétyi, baróti, kézdivásárhelyi fúvósok.
A Jeles Napok Háromszéken, egész évre kiterjedő rendezvénysorozat, célja a szellemi értékeink tudatosítása és népszerűsítése, a helyi identitástudat erősítése és a közösségépítés.
Július 11-17 között, Nagyajta községe és közössége egyhetes ünnepségsorozattal készül fejet hajtani kerek évfordulós jeles szülöttei előtt.
Kovászna Megye Tanácsa és a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal közös szervezésében, 2011. július 30-án sorra kerülő első Székely Vágta kulturális kísérőprogramjának felelőse a Kovászna Megyei Művelődési Központ.
10.00 – 19.00 – Székely Székek Találkozója
10.00 – 19.00 – Kézműves vásár
10.00 – 19.00 – Fotópiknik
10.00 – 19.00 – Képzőművészeti kiállítás és vásár
19.00 – EVILÁGI - lemezbemutató koncert
Az Erdélyi Rendezvényszervező Iroda szervezésében kerül sor a sepsiszentgyörgyi Tein Teázóban, 2011. július 8.-án, 18 órától „Címkék helyett" címmel Nagy Krisztina üvegdekorációs kiállítására.
A sepsiszentgyörgyi Selfish Murphy zenekar 2011. július 8-án 22 órától az Oldman's Pub & Cafe-ban koncertezik.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében, szerdán, július 6-án, 18 órától a szerzők jelenlétében bemutatják Nagy Jánosés Miklós Levente: Négyfalusi turistakalauz című kötetet.
200 háromszéki fiatal vesz részt július 2-án (szombaton), a csíksomlyói Nyeregben megrendezett Ezer Székely Leány Találkozóján.
Kovászna Megye Tanácsának támogatásával, a Művelődési Központ szervezésében holnap reggel 7-kor indulnak a népviseletben öltözött háromszéki és erdővidéki lányok és asszonyok. Főként néptánc és hagyományőrző csoportok tagjai mennek Vargyasról, Erdőfüléből, Csernátonból, Kézdiszentkeresztről, Gelencéről, Zaboláról és Sepsiszentgyörgyről.
Rendhagyó rendezvény házigazdája lesz Árkos község és a megyeszékhely: a Spirál című nemzetközi kortárs képzőművészeti szimpózium zajlik itt a továbbképző központban és a Szenkereszty kastély kertjében.
A Spirál egy rendezvénysorozat része, amely 12 éve indult Felsőörsön Veszprém megyében. Az egytucat év alatt, a finn, svéd, magyar és erdélyi (székely) partnerek felváltva vállalták a házigazdaságot. A sepsiszentgyörgyi ArtAgora Egyesület, a mostani rendezvény főszervezője utoljára öt éve töltötte be a házigazda szerepét, akkor Sugásfürdőn zajlott az alkotómunka, a Gyárfás Jenő Képtárban volt a zárókiállítás, a rendezvényt a finn nagykövet is megtisztelte.
A kiállítás megtekinthető 2011. július 12. - augusztus 7., naponta 9 – 16 óra között.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása, A velencei kalmár (rendező: Bocsárdi László) nyerte a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját (az előadásról szóló kritikánk itt olvasható). Az elismeréseket a fesztivál utolsó napján, szombaton este adták át.
Románia közigazgatási reformjának a helyi közösségek szolidaritására kell épülnie
Nyílt levél a Szövetségi Képviselők Tanácsának
Tisztelt Elnök Asszony!
Tisztelt Küldöttek!
Románia kormánya olyan közigazgatási tervet készül elfogadtatni a törvényhozással, amely ellentétes Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival, és történelmi léptékű kihívást jelent egész közösségünk számára. A székelységnek történelme során mindig saját közigazgatási egységei voltak, amelyet még az 1968-as közigazgatási reform, a térséget az itt élő magyar többségű közösség hátrányára átalakító „megyésítés" sem szüntetett meg. A román kormány mostani régiós terveinek pusztán ürügye az uniós pénzalapok lehívásának állítólagos hatékonnyá tétele, a valódi indíték a székelységet egy olyan közigazgatási egységbe sorolni, ahol kisebbségbe kerülve kiszorul a saját közösségi életét meghatározó döntésekből.
2011. július 19-22.
Kerékpártúrát szerveznek az EMNT fiataljai
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács széki szervezetei, Kézdiszék, Orbaiszék, Sepsiszék és Erdővidék kerékpártúrát szerveznek az autonómia népszerűsítése céljából. A túrán a tervek szerint mintegy kétszáz fiatal vesz részt, akik az esti előadásokon az autonómiatervezetekkel is ismerkednek.