2011. március 1-én a Román Színházi Szövetség (UNITER) nyilvánosságra hozta jelöléseit a 2010-es év kiemelkedő színházi teljesítményeiért. A legjobb rendezés kategóriában Bocsárdi Lászlót is UNITER-díjra jelölték William Shakespeare A velencei kalmár című darabjának színpadra állításáért.
A sepsiszentgyörgyi MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér tisztelettel meghívja Önt a „BABY on BOARD / GYEREK A FEDÉLZETEN" című csoportos kiállításának megnyitójára 2011. március 5-én, szombaton 17 órára. A kiállítást Bartha Zonga esztéta nyitja meg.
Az Árkosi Művelődési Központ Istálló Galériájában nyílt meg Baász Imre (1941-1991) emlékkiállítása. A kiállítás naponta 8-16 óra között 2011. március 17-ig látogatható.
2011. február 24. délután hat órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében kerül vetítésre Vörös T. Balázs A falon tűl című dokumentumfilmje. Az őrkői cigány közösség életéről, hagyománytiszteletéről, konfliktusairól és reményeiről szóló film történeteit egy éven át gyűjtötték az alkotók.
2011. február 24-én 16 és 21 óra között a japán kultúrával ismerkedhetnek az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében, a (M)ilyenek a japánok? című rendezvényen.
A fagyos hónap kapcsán a Cimbirodalomban Vári Attila Jégtörő Mátyás című meséjét olvashatjátok. Végh Balázs Béla meghívottja ezúttal Szabó T. Anna költő és az erdő lakói, a medvék. Zsoldos Z. Csaba összeállításában a meglepetést Mark Twain kalandjai és A rossz kisfiú története nyújtják.
Szövegidők, lá/étképek címmel 2011. február 17-én, csütörtökön 18 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termébe az egyik legismertebb hazai szépirodalmi folyóirat, a megjelenésének 21. évébe lépett marosvásárhelyi Látó szerkesztősége érkezik közönségtalálkozóra.
2011. február 11.
A Bastion Cafféban ma 19 órakor Henning János megnyitja a Sepsiszentgyörgyi Tanulók Palotája fotókörének féléves kiállítását.
2011. február 11.
A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban ma 17 órakor megnyílik Szebeni Mihály Lovak II. című fotókiállítása.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Gyárfás Jenő Képtárában 2011. február 15-én, kedden 18 órától megnyílik a budapesti Forrás Galéria által rendezett Boldogasszony című képzőművészeti kiállítás.
A tárlat március 20-ig látogatható.
Az M Studio társulat Rendezd magad! című programja.
Az M Studio rendhagyó produkcióval kezdi a 2011-es évet. A Rendezd magad! című előadássorozatban a társulat színészei új arcukat mutatják a közönségnek: rendezőkként egy-egy kiselőadást visznek színre, saját kollegáikkal és saját tereikben.
2011. február 4., 18:00 - 20:00
Farkas Ádám jeles magyarországi szobrászművész, egyetemi tanár tart a fenti címmel a képzőművészet és a mindennapok élő kapcsolatát vizsgáló, vetített képes előadást a Háromszéki TÉT-estek és a Sepsiszentgyörgy 550 programsorozat keretében, a Bod Péter Megyei Könyvtár és A Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja szervezésében.
Helyszín: Bod Péter Megyei Könyvtár, Gábor Áron terem, Sepsiszentgyörgy
Több ezren vettek részt azon a gyertyás, fáklyás tüntetésen, amelyet a sepsiszentgyörgyi történelmi egyházak lelkészei kezdeményeztek, a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásának ügyében.