Játékbabákat gyűjt készülő új előadásához az M Studio. Aki szívesen megválna egy, esetleg több régi kedves darabtól, viszontlátva majd azokat a színpadon, október 15-ig leadhatja a Tamási Áron Színház büféjében. Az adományozók között meghívót sorsolnak ki a Garcia Lorca Háza című új produkció bemutatójára. (Közlemény, 2014. október 1.)
Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az RMDSZ által meghirdetett „közvita” Székelyföld autonómiájáról eleve rossz irányba indult. Román értelmiségieknek a magyar kormányt és Magyarországot bíráló kérdéseire válaszolva Kelemen Hunor azt állította, hogy az RMDSZ ellenében Budapestről hoztak létre két pártot, majd azt, hogy sokszor felrótták neki a magyar kormányok, hogy az RMDSZ nem fogad el Budapestről „gyámságot”. Ez a megközelítés rossz, megtévesztő, valótlanságokat tartalmaz, és ellentétes a romániai magyarság, ezen belül a székelyek érdekeivel és gondolkodásával.
Sepsiszentgyörgy második alkalommal kapcsolódik be a Filmtett Egyesület rendezvényébe, a Filmtettfeszt Magyar Filmnapokba. Idéntől egyébként tíz városban zajlik a tizennégy éves múltra visszatekintő rendezvény. Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Házban október 3-5. között zajlanak a vetítések, a programokra a belépés ingyenes.
Előadó: dr. SZAKÁLY SÁNDOR történész, főigazgató (Veritas Történetkutató Intézet, Budapest)
Az előadások helyszínei és időpontjai:
2014. október 1., szerda, 18 óra - Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum, Bartók terem
2014. október 2., csütörtök, 18 óra - Székelyudvarhely, Művelődési Ház
2014. október 3., péntek, 17 óra - Csíkszereda, Kájoni János Megyei Könyvtár
2014. szeptember 27-én, közel száz résztvevővel zajlott az első Székelyföldi Tehetségnap a Sapientia Tudományegyetem aulájában, Marosvásárhelyen. A szervező Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács ez alkalommal Csutak Vilmos díjakat adott át a tehetséggondozásban kiváló eredményeket elért szakembereknek: Tulit Ilona magyar szakos tanárnak, tankönyvszerkesztőnek Sepsiszentgyörgyről valamint Székely Zoltán fizika szakos tanárnak, a Fizikavalkád megyei szintű fizika verseny kezdeményezőjének és szervezőjének Székelyudvarhelyről. A díj egy oklevélből, egy képzőművészeti alkotásból és 1.000 lejes díjból áll. Támogatója: a Háromszéki Közösségi Alapítvány. A tanács minden évben két Csutak Vilmos kiválósági díjat oszt ki a tehetséggondozásban.
A Háromszéki Közösségi Alapítván honismereti osztálykirándulások támogatására írt ki pályázatot. A program célja egynapos osztálykirándulások megvalósulása Háromszéken, az osztályközösségek erősítése és a Szülőföld jobb megismerése céljából.
A sepsiszentgyörgyi Panta Rhei Egyesület szervezésében 2014. szeptember 29-én, 10 és 18 óra között Playback-színház műhelyre kerül sor Hogyan van jelen a gyökér a levélben címmel. A műhelymunkát Donáth Attila (Budapest) pszichodramatista, playback tréner és játékmester vezeti.
2014. október 2. és november 27. között a sepsiszentgyörgyi Panta Rhei Egyesület szervezésében, 10 alkalmas interaktív előadássorozat megszervezésére kerül sor, Hogyan van jelen a gyökér a levélben címmel. Helyszín: Babes-Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Kihelyezett Tagozatának épülete. A részvétel ingyenes.
„Az ősök nemzedékeken átívelve is átadhatnak (nem közvetlen tanítással) olyan tapasztalatokat, melyek segítenek vagy akár gátolnak a mindennapi életünk minőségének szubjektív megítélésében és nemzeti tudatunk kialakulásában. Öröklött mintáinkkal akkor tudunk valamit kezdeni, ha nem sors lesz a neve, hanem családi örökség. Ha felismerjük, hogy tennivalónk van velük.”
A Háromszék Táncegyüttes 2014. szeptember 30-án mutatja be legújabb előadását Az én mesém címmel.
Évadnyitó táncház lesz 2014. szeptember 27-én, szombaton 20 órától Sepsiszentgyörgyön, a Tamási Áron Színház előcsarnokában. Az új évadban Melles Endre és Dombi Rózsa lesznek a házigazdák, akik ördöngösfüzesi (Mezőség) táncokat fognak tanítani a táncház első órájában. A jó hangulatról a Heveder zenekar, a Folker együttes és az ünnepi meghívott Magyarpalatkai zenekar gondoskodik.
A jó szó vidékein- A népmese elméleti és gyakorlati megközelítései címmel könyvtárunk és a budapesti Magyar Olvasástársaság szervezésében Háromszéken, Benedek Elek szülőföldjén zajlik 2014. szeptember 25-27. között a vándorrendezvényként működő Országos népmese-konferencia ünnepi, tizedik kiadása.
A Civilek Háromszékért Szövetség október 10.-én, d.e. 9.00-17.00 óra között immár negyedik alkalommal szervezi meg Sepsiszentgyörgyön a Civil Sétány elnevezésű rendezvényét a Civil Napok program keretén belül.
Az esemény helyszíne a tavalyi évhez hasonlóan idén is a Gyárfás Jenő Képtár előtti terület lesz.
2014. szeptember 30 – október 8.
A Mesélő Háromszék című rendezvénysorozatra a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház és a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület közös szervezésében kerül sor 2014. szeptember 30. és október 8. között, Kovászna megye több településén.
A rendezvénysorozat hosszú távú célja a Kovászna megyei felnövekvő nemzedék identitástudatának erősítse, rövid távú célként pedig népmesei örökségünk előtérbe helyezését, megismertetését, használatát és továbbadását tűztük ki. Népmeséink olyan letisztult tudás, bölcsesség őrzői, amelyek példázataikkal helyt állni, megmaradni, megerősödni és életünk bonyolult útvesztőiben problémák fölé emelkedni ösztönöznek.
Átolvasva az RMDSZ autonómiastatútumát és figyelve a visszhangját pozitívumként lehet kiemelni, hogy a román közvéleményhez az az üzenet jutott el, hogy Székelyföld területi autonómiáját a magyarság minden politikai szervezete igényli, beleértve a parlamenti képviselettel is rendelkező Romániai Magyar Demokrata Szövetséget. Dicséretes az igyekezet is, amely arra irányul, hogy megnyerje az autonómia ügyének a román közvéleményt. Ezt megelőzően viszont magának az érintett közösségnek kell egységesen fellépnie azért a jövőképért, amelyet többségi honfitársainkkal el akarunk fogadtatni. Ez az első és legfontosabb lépés. Örömmel lehet nyugtázni, hogy ennek fontosságát az anyaország felelős politikusai is felismerték, és ennek megfelelő Semjén Zsolt minisztelnök-helyettes üzenete, aki az autonómiatörekvések egységének megőrzésére biztatta az erdélyi magyar politikai szereplőket, kiemelve a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács integráló szerepét.
Újabb gyermekcsoport indul a Turulmadár Ifjúsági Iroda Berde Mózsa kör programjában, amelyre várják az I-IV. osztályos gyermekek jelentkezését. A program, olyan gyermekek számára biztosít jelenleg fejlődési és tanulási lehetőséget, akik szerény anyagi körülmények között élnek, nagycsaládból származnak vagy egyéb társadalmi problémával küzdenek.
A kör célja a csonka családok, árvák, nehéz körülmények között élő gyerekek lelki örökbefogadása, készségeinek fejlesztése családias környezetben.