Sepsiszentgyörgy, 2019. jînius 28.

szntSajnálattal kell megállapítanunk, hogy az RMDSZ által meghirdetett „közvita” Székelyföld autonómiájáról eleve rossz irányba indult.  Román értelmiségieknek a magyar kormányt és Magyarországot bíráló kérdéseire válaszolva Kelemen Hunor azt állította, hogy az RMDSZ ellenében Budapestről hoztak létre két pártot, majd azt, hogy sokszor felrótták neki a magyar kormányok, hogy az RMDSZ nem fogad el Budapestről „gyámságot”. Ez a megközelítés rossz, megtévesztő, valótlanságokat tartalmaz, és ellentétes a romániai magyarság, ezen belül a székelyek érdekeivel és gondolkodásával. 

A román közvélemény felé az igazat, és csakis az igazat szabad közvetíteni ebben a kérdésben is.

Ennek megfelelően újra és újra ki kell mondani, és meg kell értetni többségi honfitársainkkal, hogy a romániai magyarság, beleértve a székelyeket, a magyar nemzet szerves részének tekinti önmagát, eleven és erős kapcsolata Magyarországgal létfontosságú számára. Ez nemcsak kulturális, nyelvi, nemzeti kötelék. Tudomásul kell venni, hogy századok során kialakult rokoni szálak szétvághatatlan szövedéke nyúlik át az országhatáron, hisz még a kommunista diktatúra idején is erdélyi magyarok ezrei mentették családjukat, gyermekeiket az anyaországba. 

El kell újra és újra mondani, és tudatosítani kell a román közvéleményben, hogy a fentiek figyelembevételével igényeljük a stabil, jószomszédi viszonyt Magyarország és Románia között, hiszen ez a természetes, és ez felel meg a két ország között megkötött államközi szerződésnek is, a két ország érdekeinek, és Magyarország kormánya 2010 óta mindent meg is tett ennek érdekében. 
Elszomorító mulasztása ugyanakkor az RMDSZ elnökének, hogy szó nélkül hagyta a Magyarország alkotmányát ért kritikát, és nem mondta ki, hogy igen, a mi érdekünk és igényünk is volt, hogy ebbe bekerüljön: 
„Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.”

Magyarország kormánya alkotmányos kötelességének és a mi természetes, nemzeti szolidaritásból fakadó igényünknek megfelelően támogat bennünket, támogatja az általunk megfogalmazott célokat, támogatja az adófizető polgárok hozzájárulásából gyermekeink anyanyelvű oktatását, az egyetemi oktatást is beleértve. Ez a politika, ez a támogatás kapta meg a magyar választópolgárok kétharmados bizalmát! Erről nem volna szabad megfeledkeznie soha egyetlen erdélyi magyar politikusnak sem, aki minket képviselni akar!
Elszomorító mulasztása az RMDSZ elnökének, hogy a magyar alkotmányt ért vád kapcsán nem mondta el, ez az alkotmány Magyarországot független, demokratikus jogállamként határozza meg, és ez a meghatározás nem kínál olyan antidemokratikus, jogsértő értelmezési lehetőségeket, mint Románia alkotmányának első szakasza. A tisztesség megkívánta volna, hogy elmondja: Magyarország alkotmánya a nemzetiségeket a magyar politikai közösség részeinek és államalkotó tényezőknek tekinti. 
Rendkívül káros és visszatetsző a románok szimpátiáját és megértését Magyarország és a magyar kormány igazságtalan, méltánytalan és hamis elmarasztalásának válasz nélkül hagyásával, vagy éppenséggel azokkal egyetértő utalásokkal keresni.

Kelemen Hunornak természetesen joga és lehetősége bármit mondani, vagy jóváhagyni, de fontos leszögezni: a romániai magyarok elsöprő többsége nem osztja az RMDSZ elnökének nyíltan felvállalt, liberális elkötelezettségét. Az erdélyi magyarok legmegbízhatóbb intézményei a magyar történelmi egyházak. Hisszük és valljuk, hogy nem a liberális demokrácia az irányadó a mi életünkben, hanem a Szentírás, Kálvin János tanítása, a római-katolikus egyház társadalmi tanítása, az unitárius Dávid Ferencnek a vallás- és lelkiismereti szabadságot előmozdító szellemi hagyatéka.

A székelyek autonómiatörekvésének továbbra is szüksége van Magyarország támogatására. Az anyaország aktív szerepvállalása ebben a kérdésben nem kockázat, és nem veszélyforrás, hanem a kölcsönös bizalom kiépítésének és ezen keresztül a sikernek elengedhetetlen előfeltétele. Hiszen nyilvánvaló, hogy Székelyföld autonómiája csakis a Magyarország és Románia közti jószomszédi viszony és a kölcsönös bizalom légkörében teremthető meg, erre egyértelmű, világos példa Ausztria szerepvállalása Dél-Tirol autonómiájának kivívásában.    

Végül hadd jegyezzük meg, az RMDSZ ellenzékét nem a budapesti kormány hozta létre, hanem az RMDSZ elhibázott politizálása, az autonómia ügyének fel nem vállalása, majd annak a színleg vállalása, kampánycélokból és olyan rossz, kártékony üzenetekkel, mint amilyenek ezek a legutóbbiak is.  

Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely, 2014. szeptember 30.

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom