Sepsiszentgyörgy, 2019. szeptemper 4. / fotó: Toró Atila

plakat BABSZINHAZ 20142014. november 30. / Bábszínház stúdióterme

A CIMBORÁK BÁBSZÍNHÁZ új előadásának bemutatóját 2014. november 30-án, 18 órától játsszák a bábszínház stúdiótermében. „Az Ég ölelkezett ím akkor a Földdel...” című előadás, betlehemes játék bábokkal, amelynek megtekintését, az alkotók minden 3 év fölötti nézőnek szeretettel ajánlják. 


„Az ég ölelkezett ím akkor a Földdel,
Az egy igaz Isten az emberiséggel.
Új hit, új reménység szállott a szívekbe,
Lelki békesség és áldás a szívekre.”

Az élet — már gyerekkortól — út Betlehem felé: egy pásztorút, egy háromkirály–járás, a boldogság keresése, a szeretet gyakorlása, hogy eljussunk a kis Jézus jászolához, akinek megpillantásakor újjászülethetünk. Út a betlehemi csillag fényében, út embertől emberig, lélektől lélekig. Vágyunk arra, hogy elérjünk a csillag fényéhez, a szeret melegéhez, a kis Jézushoz, a megváltáshoz, hogy véget érjen a háromkirályok és a pásztorok útja, hogy a csillag megálljon egy ház felett, ahová egy csendes éjen leszáll a menny angyala és elhozza a hírt: a Megváltó megszületett. Pásztorokként, háromkirályokként, Máriákként és Józsefekként mindannyian a csillag fénye felé igyekszünk, térben és időben egyaránt, hogy megtapasztalhassuk a kis Jézus születésének misztériumát, azt a pillanatot, amikor érezzük, hogy "Az ég ölelkezett ím akkor a Földdel...".

Játsszák: Lukács Emőke, Péntek Zsuzsa és Nagy Lázár József
Rendező: Nagy Lázár József
Báb- és díszlettervező: Simó Enikő
A báb- és kellék készítők: Zayzon Ádám és László Attila
Technikusok: Aulich Attila, Nagy Szilárd, Sala Szabolcs

Jegyek előfoglalását a 0740-095234-es (Urbanovici-Nagy Zsuzsa) telefonszámra várjuk. Jegyeket váltani, a helyszínen, az előadások előtt fél órával lehet. Egy jegy ára: 5 ron/gyerek, 10 ron/felnőtt. A családi jegyek ára: 15 ron/3 fő, 20 ron/4 fő, 25 ron/5 fő. (Közlemény)

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom