Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Szent György Napok 2020

  • Elmaradnak az idei Szent György Napok

    Elmaradnak az idei Szent György NapokA koronavírus-járvány miatt elmarad a 29. Szent György Napok – jelentették be kedden a szervezők. Tekintettel a járvány megelőzésére irányuló óvintézkedésekre, elkerülhetetlen a városnapok lemondása, amelynek épp egy hónap múlva kellett volna kezdődnie. A Szent György Napokra szánt összeget a járvány okozta helyzet enyhítésére fordítja a város.

  • Szent György Napok – Felfüggesztik a jegyárusítást

    Szent György Napok – 2020A koronavírus terjedésével kapcsolatos korlátozó intézkedések miatt március 11-étől 22-éig felfüggesztik jegyeladást a 2020-as Szent György-napok kulturális hetének előadásaira – közölték a szervezők.

  • Megnyílt a jelentkezés a Szent György-napi kézműves vásárra

    Megnyílt a jelentkezés a Szent György-napi kézműves vásárraVásári felhívás kézművesek, iparművészek és népművészek részére

    Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala idén 29. alkalommal rendezi meg a Szent György Napok kulturális rendezvénysorozatot, amelynek keretében sor kerül az immár hagyományossá vált kézműves vásárra. 

    Az esemény szervezője: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Székhelye: Sepsiszentgyörgy, 1918. December 1. u., 2. szám, Kovászna megye és a Kónya Ádám Művelődési Ház. Székhelye: Sepsiszentgyörgy, Kossuth Lajos u., 13. szám.

  • Erich Türk orgonaművész nyitja a 29. Szent György Napokat

    Erich Türk orgonaművész nyitja a 29. Szent György NapokatA 29. Szent György Napok kulturális hete idén is Nyitókoncerttel kezdődik, melyre április 24-én, pénteken 19 órai kezdettel kerül sor a Krisztus Király római katolikus templomban. A Nyitókoncerten Erich Türk orgonaművész játéka kápráztatja el a közönséget. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia oktatója csembalóművész és az erdélyi zenei múlt komoly kutatója egyben, aki mindemellett régi orgonákat tár fel és kiemelten foglalkozik az erdélyi régizenével. A magyarul is beszélő erdélyi szász zenész New Yorkban, Washingtonban, illetve Európa több, fontos koncerthelyszínen is lépett színpadra, egyike a térség kiemelkedő komolyzenei egyéniségeinek.

  • Huszonkilencedik ünnepére készül Sepsiszentgyörgy

    Szent György Napok 2020Világhírű produkcióknak ad otthont a Sepsi Aréna a 29. Szent György Napokon. Március 6-án, a Művész Moziban közös sajtótájékoztató keretében jelentették be Erdély legnagyobb önkormányzat által szervezett fesztiváljának két kiemelkedő eseményét, a 100 Tagú Cigányzenekart és a Recirquel újcirkusz-társulatot.

Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2020 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.