Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Cimborák Bábszínház

  • A Cimborák Bábszínház márciusi programja

    szegeny ember kiralysaga plakatA Cimborák Bábszínház, 2012/2013-as évadban készített és nagy sikerrel játszott Tarbay Ede: Foltos, a torkos zsiráf  című bábelőadását új szereposztásban játssza 2015. március 11 – 13 között, 10 órától és március 12-én, 10 és 12 órától a sepsiszentgyörgyi közönségnek. Ezt követően március 17-19 között a gyergószentmiklósi Figura Stúdió Színháznál vendégszerepelnek Tarbay Ede: Foltos, a torkos zsiráfbábelőadással és Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? című kamaszmonológgal. Ez idő alatt Sepsiszentgyörgyön, a Cimborák Bábszínház stúdiótermében, naponta 10 és 12 órától a Kelfeljancsi Komédiás Kompánia Petőfi Sándor: János vitéz című bábelőadásával vendégszerepel.

     

  • Kányádi Sándor: Verstől versig hajt a csordás - a Cimborák Bábszínház előadása

    plakat KANYADI 2015 12015. február 21., 22. / Bábszínház stúdióterme

    A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház Kányádi Sándor: Verstől versig hajt a csordás című előadását, február 21-én (szombaton), 11 órától és február 22-én (vasárnap), 18 órától a bábszínház stúdiótermében játssza.
    Jegyek előfoglalását a 0740-095234-es (Urbanovici-Nagy Zsuzsa) telefonszámra várjuk. Jegyeket váltani, a helyszínen, az előadások előtt fél órával lehet.
    Egy jegy ára: 5 ron/gyerek, 10 ron/felnőtt. A családi jegyek ára: 15 ron/3 fő, 20 ron/4 fő, 25 ron/5 fő.

  • Kányádi Sándor: Verstől versig hajt a csordás – bemutató a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínháznál

    plakat KANYADI 2015 12015. február 15. / Bábszínház stúdióterme

    Kányádi Sándor versei, gyermekkorának udvarhelyszéki légköréből merítkeznek, az akkori falusi környezetet idézik, ahol a székelyföldi népszokások hangsúlyosan megjelennek.

    A Cimborák Bábszínház új előadása hasonlóképpen visszanyúl a hagyományokhoz, használja a néptánc  és  a népzene elemeit, maszkos játéka a felnagyított és eltúlzott farsangi alakoskodást idézi. Az előadás sajátos látványvilágához és a megteremtett hangulatához szervesen kapcsolódnak a Kányádi Sándor versek, amelyekben a metaforák különleges természetességgel nőnek ki a tárgyi világból és térnek oda vissza. Verstől versig hajt a csordás, lépésről-lépésre pengeti lelkünk húrjait, lehetőséget kínál, hogy visszataláljunk a gyermekkori tisztaságunkhoz, életörömünk forrásához, ahol érezzük, értjük és elfogadjuk a természet rendjét és képessé válhatunk teljességként megélni életünket.

  • 18 éves a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház!

    kireutottAlakulásának 18 éves évfordulóját ünnepli a Tamási Áron Színház bábtagozataként indult, mára már Cimborák Bábszínház nevet viselő intézmény.  A szülinapot 2015. január 25-én, vasárnap 17 órától tartják, a bábszínház stúdiótermében. A zárt körű eseményre hivatalos minden olyan színész, bábszínész, külső munkatárs, segítő, akik az elmúlt 18 évben segítették a bábszínház sokoldalú és színes tevékenységének megvalósulását.

  • Angyalváró előadás Szenteste a Cimborák Bábszínháznál

    plakat cimborak babszinhaz2014. december 24. / Tamási Áron Színház Új Stúdió terme

    A Cimborák Bábszínház társulatának várakozásait felülmúlta az a részvételi arány, amelyről az adventi időszakban, a sepsiszentgyörgyi és a környékbeli óvodák és iskolák tanúbizonyságot tettek.
    A társulat 2014 december 2-19 között, „Az Ég ím akkor ölelkezett a Földdel...” című betlehemes előadását 24 alkalommal játszotta szervezett csoportoknak, közel 1300 gyermekhez és több tucat pedagógushoz eljuttatva a karácsony üzenetét, miszerint évről-évre lehetőséget kapunk, hogy megszülethessen mindannyiunkban a Szeretet.

  • Adventi hétvégék - a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház és a Gyulafehérvári Caritas közös szervezésében

    plakat Advent 2014 uj10242014. november 30 – december 21.
     
    A Cimborák Bábszínház és a Gyulafehérvári Caritas közös együttműködéséből született meg az Adventi hétvégék című rendezvénysorozat, amely a várakozás, a felkészülés időszakára kínál tartalmas programokat, a sepsiszentgyörgyi családok aprajának, nagyjának. A rendezvénysorozat november 30-án, Advent első vasárnapján, a Cimborák Bábszínház új betlehemes bemutatójával „Az Ég ölelkezett ím akkor a Földdel...” című előadással indul, amelyet az ünnepváró időszakban, vasárnaponként és Advent utolsó szombatján lehet majd megtekinteni.

  • „Az Ég ölelkezett ím akkor a Földdel..." - új bemutató a Cimborák Bábszínháznál!

    plakat BABSZINHAZ 20142014. november 30. / Bábszínház stúdióterme

    A CIMBORÁK BÁBSZÍNHÁZ új előadásának bemutatóját 2014. november 30-án, 18 órától játsszák a bábszínház stúdiótermében. „Az Ég ölelkezett ím akkor a Földdel...” című előadás, betlehemes játék bábokkal, amelynek megtekintését, az alkotók minden 3 év fölötti nézőnek szeretettel ajánlják. 

  • Vendégelőadások a Cimborák Bábszínháznál!

    Borso plakat print22014. november 24-28.

    2014. november 24-28 között, Sepsiszentgyörgyön turnézik a kolozsvári Váróterem Projekt!

  • Vakációs játékrend a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínháznál!

    emo plakat 32014. október 5.

    A Szegény Dzsoni és Árnika című bábelőadást 2014. november 5-én (szerdán), 11 és 18 órától és november 8-án (szombaton), 11 órától játsszák a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház stúdiótermében.
    Lázár Ervin gyönyörű története nekünk és rólunk szól, ezért szeretettel várjuk minden 4 évnél idősebb nézőnket, ezek szüleit és nagyszüleit is. Egy jegy ára: 5 ron/gyerek, 10 ron/felnőtt. Jegyek előfoglalását a 0740-095234-es (Urbanovici-Nagy Zsuzsa) telefonszámra várjuk. Jegyeket váltani, a helyszínen, az előadások előtt fél órával lehet.

  • Nemzetközi fesztiválról hozott díjat a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház!

    VAR 1172 meselo haromszek a szeganyember  kiralysaga vargyasi2014. október 12-17 között, Kolozsváron zajlott PUCK Báb- és Marionett Színházak Nemzetközi Fesztiválja, ahol 26 előadás vizsgázott egy neves szakmai zsűri előtt. Az értékelés eredményeképpen a következő díjak kerültek kiosztásra. A legjobb előadás Ex aequo díjában részesült a franciaországi  Teatre de Romette Krafff című előadása és a spanyolországi Jordi Bertran Társulat a Visual poems című előadása. A legjobb rendezés díját Daniel Stanciunak ítélték a bukaresti Ţăndărică Színház Fata babei şi fata moşneagului című előadás rendezésért. Díszlettervezői díjban részesült Gina Tărăşescu Jianunak, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyerekszínház  Prinţesa Turandot előadás díszletéért. A legjobb színészi alakításért díját Alexandru Dobrescu vehette át, a brassai „Arlechino”Színház, Fluierul fermecat című előadásban alakított szerepéért.

    A  hagyományok korszerű újjáélesztéséért elismerésben részesültek Egyed Emese, a kolozsvári Puck Bábszínház Tengerszem tündér című előadás forgatókönyvéért, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, A szegény ember királysága című előadásáért és chişinăui „Licurici” Köztársasági Bábszínház, a Câinii cu colaci în coadă című előadásáért.

  • Mesélő Háromszék: MESEFOLYAM – a Cimborák Bábszínház otthonában -

    Meselo haromszek ejszaka2014. október 5., vasárnap 10.00 - 18.00 óra között.

    Kányádi Sándor egy kisdiáktól megtanulta, hogy „a vers az amit mondani kell”. Ez igen nagy bölcselet s a mesére talán még inkább igaz. A mese- és a történetmondás az emberiséggel egyidős tevékenység. Mondjuk a meséket szinte öntudatlan, egyszerűen mert szükségünk van rájuk. Október 5-én a Mesefolyam ennek az ösztönös igényünknek igyekszik teret adni. Reggel 10 órától este 6 óráig mese-mesét követve csörgedez, árad, zúdul a mesefolyam a Bábstúdióban.

    Szívesen várunk mindenfkit aki a mesét szívesen hallgatja esetleg mondja, olvassa. Saját vagy kedvenc meséknek kifejezetten örülnénk, ebben az esetben kérjük, hogy hozzanak meséskönyvet. A részvétel ingyenes.

  • Szeretettel Momotól - a Cimborák Bábszínház újabb előadása

    cimborakSzeretettel Momotól - Michael Ende regénye alapján

    De jó is volna szép dolgokat megélni és ezekről órák hosszat mesélni, de sajnos erre egyre ritkában van időnk... Vajon miért nincs időnk semmire és senkire? Ki lopja el az időnket, egyáltalán mi az-az idő, amiből egyre kevesebb van? Hogyan rendelkezhetünk a saját időnkkel? Mi lenne, ha megpróbálnánk a saját időnket megélni... azt ami létünk egyik legszebb ajándéka? Lehetséges volna ez? Választ, ha nem is kapsz mindenre, te mégis gyere el és válaszd a Cimborák Bábszínház soron következő előadását SZERETETTEL MOMOTÓL!

  • A Cimborák Bábszínház februári játékrendje

    A szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje:
    Hétfőtől csütörtökig 11–16,
    pénteken 11–13 óra között,
    valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.

  • A Cimborák Bábszínház januári játékrendje

  • Cimborák Bábszínház - Tarbay Ede: Fülenagy a kíváncsi kiselefánt című bábelőadás

     MG 8772m2012. június 9. / Cimborák Bábszínház

    A Cimborák Bábszínház 2012 június 9-én, szombaton 17 órától a Bábstúdióban mutatja be Tarbay Ede: Fülenagy a kíváncsi kiselefánt című bábelőadását.

    Az afrikai kedves kis történet egy kiselefántról szól, akinek csodás módon ormánya nő. Ami nem is lenne baj, hiszen egy jó kis ormányt sok mindenre lehet használni. De mi történik addig, amíg ez az ormány kinő? Addig a kiselefánt, akár az emberek világában egy igazi kisgyerek, kérdez és újra kérdez, aztán megint kérdez és kérdez, hogy miért, meg miért és miért? Kifogyhatatlan és értelmetlennek tűnő miértjeivel persze ő is az őrületbe kergeti a felnőtteket, és veszélybe sodorja velük önmagát.

  • Cimborák Bábszínház – Bendek Elek meséje nyomán készült Só mese című bábelőadásnak bemutatója

    2011. december 9.

    A Cimborák Bábszínház 2011. december 9-én, pénteken 17 órai kezdettel Bendek Elek meséje nyomán készült Só mese című bábelőadásnak bemutatóját tartja a Bábstúdióban.

  • CIMBORÁK 3 - Erdélyi Magyar Bábostalálkozó

    cimboraklogo2011. október 2-9., Sepsiszentgyörgy

    A Romániai Magyar Bábostalálkozót, 1999 és 2005 között Kolozsváron szervezték, ahol a romániai magyar bábosok találkozhattak, és egymás szakmai fejlődéséről képet alkothattak. Az erdélyi magyar bábosvilágnak egyetlen fórumaként működő rendezvény, immár évek óta megszűnt létezni.

    Ezt a kezdeményezést vállalta fel és élesztette újjá 2009-ben, a Tamási Áron Színház Bábtagozata. A találkozó létfontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy 2010-ben is megszervezték a CIMBORÁK – Erdélyi Magyar Bábostalálkozót.

  • Évadzáró: A Cimborák Bábszínház Arany János A fülemile című bábelőadása

    baba_fulemule_012011. június 29.

    A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház Arany János A fülemile című bábelőadásával zárja a 2010/2011-es évadot, melyre 18 órától a Bábstúdióban kerül sor.

  • Cimborák Bábszínház áprilisi játékrendje

  • Angyalváró eloadás és játszóház

    bab_karacsony2010. december 24.

    A Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozata és a Gyulafehérvári Caritas közös szervezésében Angyalváró Karácsonyi előadásra és játszóházravárunk kicsiket és nagyokat 2010. december 24-én 17,00 és 20,00 óra között a Színház nagytermébe és előcsarnokába.

  • Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozatának MOZSIKÁCSKA című zenés gyerekelőadása

    A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozata 2010. május 28-án 10 és 12 órától a Kamarateremben, május 31-én 10 és 12 órától a Bábstúdióban játssza a MOZSIKÁCSKA című zenés gyerekelőadását.

  • Cimborák – II. Erdélyi Magyar Bábostalálkozó

    2010. április 19-22.

    A Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozata a Szentgyörgy Napok Kulturális Hétrendezvénysorozat keretében – 2010. április 19-22 között – második alkalommal szervezi meg a Cimborák – Erdélyi Magyar Bábostalálkozót. Az erdélyi Magyar bábjátszás jelentősebb képviselőinek legjellemzőbb előadásait próbálja egy csokorba gyűjteni, és bemutatni a város közönségének.

  • Tamási Áron Színház Cimborák bábtagozata - januári program

    agai-plakat-kicsinyitettÖnarckép fintorokkal, Porzsolt Erzsébet egyéni műsora

    Ágai Ágnes önvallomása, illetve versei alapján készült egyéni előadásban egymásnak felelget a „halálos” komolynak megélt gyerekkor és gyermekien játékos felnőttkor, az élet és halál, a szeretet és gyűlölet, a félelem és boldogság, a sírás és nevetés
    Zene:
    Orbán Ferenc
    Technikai munkatársak: Barabás Szabolcs és Bodola Tibor
    Rendező:
    Nagy Kopeczky Kálmán

  • Önarckép fintorokkal - Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozata

    agai-plakat-kicsinyitettPorzsolt Erzsébet egyéni előadása Ágai Ágnes művei alapján

    Újszerű bemutatóra készül a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozata január 23-án, 19 óraikezdettel a tagozat székhelyén, a Bábstúdióban: Porzsolt Erzsébet Önarckép fintorokkal című, felnőtteknek szóló produkciójával.

  • Önarckép fintorokkal - Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozata

    agai-plakat-kicsinyitett

    Önarckép fintorokkal,
    Porzsolt Erzsébet egyéni műsora Ágai Ágnes művei alapján
    Rendező: Nagy Kopeczky Kálmán)

    2010 januar 6, szombat 19,00 óra - Helyszín: Bábstúdió

    2010 február 20, szombat 19,00 óra - Helyszín: Bábstúdió

  • Tamási Áron Színház CIMBORÁK BÁBTAGOZAT

    2009. október 19.,Hétfő, 10 óra - Bodok
    Benedek Elek: A szegény ember királysága

    r. Nagy Kopeczky Kálmán
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.