Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

REFLEX Nemzetközi Színházi Fesztivál

  • Küszöbön a Reflex5 második modulja

    01 Traces Danny WillemsCsak pár hete ért véget a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadásának első modulja, és hétfőtől már indul a jegyárusítás a következőre, amit május 21–26. között szervez a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A májusi modul előadásai többnyire társadalmi kérdéseket járnak körül, de ezek ellenpontjaként egy olyan produkciót is láthatnak az érdeklődők, mely az ember és a természet viszonyának legmélyebb, legősibb gyökereit kutatja.

  • Erős kezdésnek bizonyult az első modul – Reflex5 Nemzetközi Színházi Fesztivál

    Rimini Protokoll – Uncanny ValleyVéget ért a Reflex5 Nemzetközi Színházi Fesztivál első „felvonása”, de máris kíváncsian várjuk a másodikat, mely két hónap múlva, május végén kerül megszervezésre. Fontos produkciókat láthattunk az első modulon, melyeket közel 1500 néző követett figyelemmel, és a három részre osztott rendezvény ötlete is bevált a vendégek és szervezők szempontjából egyaránt.

  • Kezdődik a Reflex5 Nemzetközi Színházi Fesztivál

    Kezdődik a Reflex5 Nemzetközi Színházi Fesztivál

    Utolsó előkészületeket végzik a szervezők, pénteken rajtol a Reflex5 Nemzetközi Színházi Fesztivál, mely pár napra ismét a térség színházi központjává változtatja Sepsiszentgyörgyöt. Rangos színházi előadások és izgalmas kísérőprogramok várják az érdeklődőket, melyek közül a berlini Rimini Protokoll Uncanny Valley és a Vilniusi Kis Színház Ványa bácsi című előadására, valamint a koncertre még kaphatóak jegyek a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában és a biletmaster.ro honlapon.

  • Elkezdődött a jegyárusítás a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál márciusi moduljának előadásaira

    Reflex5 JegyekRendhagyó módon, három modulra bontva – márciusban, májusban és októberben – tartja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház az idei Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivált

    Elkezdődött a jegyárusítás a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál márciusi moduljának előadásaira.

  • A Reflex5 Fesztivál átfogja a 75. évadot

    A Reflex5 Fesztivál átfogja a 75. évadot - fotó Barabás ZsoltRendhagyó módon, három modulra bontva – márciusban, májusban és októberben – tartja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház az idei Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivált – jelentették be március 1-jén, szerdán tartott sajtótájékoztatójukon a rendezvény szervezésében érintett intézmények vezetői és a fesztivál igazgatója. Az első modul, melynek programját részletesen is ismertették, március 24–28. között kerül megszervezésre.

  • Végéhez közeledik a REFLEX4

    REFLEX4 Nemzetközi Színházi TalálkozóVége fele közeledik a sepsiszentgyörgyi REFLEX4 Nemzetközi Színházi Találkozó, amelynek programjában nagy hangsúlyt kapott a zene és színház viszonya, és amely ennek a gondolatnak a jegyében zárul majd a sZempöl együttes koncertjével május 16-án 21 órától a színházban.

     

  • PÓLUSOK KÖZT – csoportos kiállítás a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben

    PÓLUSOK KÖZT - csoportos kiállítás a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben2018. május 9. | Helyszín: Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér

     

    2018. május 9-én, szerdán 19 órai kezdettel kerül sor a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben a PÓLUSOK KÖZT című csoportos kiállítás megnyitójára.

    Kiállító művészek: Răzvan ANTON & MIKLÓSI Dénes, BARTHA József, Alexandra CROITORU, FERENCZ S. Apor, MARTINI Yvette, MONOTREMU, Ciprian MUREȘAN, Cătălina NISTOR

     

  • Negyedik napja zajlik a REFLEX4

    Farruquito | Reflex4Negyedik napja tart a REFLEX Nemzetközi Színházi Találkozó, amelynek mostani kiadásában kiemelt fontosságot kap a színház és zene viszonya. Ennek a jegyében, erős kezdéssel indult a fesztivál, a flamenco nemzetközi szinten ismert alkotójának, Juan Manuel Fernández Montoya, azaz művésznevén „Farruquito” Improvisao című előadásával, amely zene, tánc és ének együttállásában a műfaj improvizatív jellegét és érzéki kommunikációját hangsúlyozza.

     

  • Lengyel filmek a REFLEX4 Fesztiválon

    Reflex4 SepsiszentgyorgyA Teatroteka on tour egy olyan kezdeményezés, ami a varsói Adam Mickiewicz Intézet, és a sepsiszentgyörgyi Balassi Intézet partnerségében valósul meg. A lengyel színházi kultúra elválaszthatatlan része a tévészínház, ami hazánkban talán a művészi igényű tévéjáték műfajához áll a legközelebb. A tévészínház nem egyszerűen egy színházi előadás felvétele, hanem kiváló alkotók által létrehozott, önálló művészi produkció, amelyet a köztelevízió minden hétfőn, fő műsoridőben sugároz. A műfaj 65 éves múltra tekint vissza és hétről-hétretöbb, mint egymilliós nézettségnek örvend. A REFLEX fesztiválon bemutatásra kerülő öt film mindegyike egy-egy kortárs lengyel drámát dolgoz fel, reprezentatív gyűjteménye ennek az egzotikus határműfajnak.

     

  • A REFLEX4 előadásaira szabadnapokon is zajlik a jegyárusítás a Központi Jegyirodában

    she she popMindössze négy nap van hátra a REFLEX4 Nemzetközi Színházi Fesztivál elindulásáig, ezért április 30-án és május 1-én is lehet jegyeket váltani személyesen a Központi Jegyirodában és online a www.biletmaster.ro weboldalon.

     

  • 10 nap múlva REFLEX4

    wolfgangMár csak tíz nap van hátra a május 4-én startoló REFLEX4 Nemzetközi Színházi Fesztiválig, amely a sárga szín bűvöletében mintegy két hétig fog zajlani Sepsiszentgyörgyön.

     

  • Hétfőtől lehet jegyeket váltani a Rosmersholmra

    REFLEX4 – Andriy Zholdak: RosmersholmA REFLEX4 keretén belül bemutatásra kerülő Andriy Zholdak-rendezésre április 16-tól lehet jegyeket váltani személyesen a Központi Jegyirodában, valamint online a www.biletmaster.ro weboldalon.
    A Rosmersholm május 6-án 18 órai kezdettel kerül lejátszásra külső helyszínen, a brassói Sică Alexandrescu Színház nagytermében.

     

  • Április 10-től lehet jegyeket vásárolni a REFLEX4 Nemzetközi Színházi Fesztiválra

    Reflex4 – SepsiszentgyörgyA háromévente megrendezésre kerülő REFLEX Fesztivál negyedik kiadására idén május 4–16. között kerül sor Sepsiszentgyörgyön.
    A Tamási Áron Színház által szervezett negyedik kiadás túlmutat a társadalmi reflexiókon, s olyan alkotásokra koncentrál, amelyek a színház magasabb (vagy mélyebb), láthatatlan dimenzióival kommunikálnak, túllépve etnikai, nemzeti, szociális és politikai szférákon.

     

  • A REFLEX4 Nemzetközi Színház Fesztivál beharangozása

    A REFLEX4 Nemzetközi Színház Fesztivál beharangozása | fotó: Vargyasi LeventeA háromévente megrendezésre kerülő REFLEX Fesztivál negyedik kiadására idén május 4 - 16. között kerül sor Sepsiszentgyörgyön, a rendezvényt bemutató sajtókonferencia 2018. március 28-án zajlott 12 órai kezdettel a színház kávézójában.

     

  • Felhívás: In/between Reflex(ions) – Fiatal színházi szakírók a REFLEX4 Nemzetközi Színházi Fesztiválon

    Reflex 3 | fotó Vargyasi LeventeA sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház szervezésében 2018. május elején kerül sor negyedik alkalommal a REFLEX4 Nemzetközi Színházi Fesztiválra. A fesztivál korábbi kiadásaihoz hasonlóan idén is lesz workshop fiatal színházi szakírók számára május 6-14. közt. Az In/between Reflex(ions) műhely célja hosszútávon a színházról folyó szakmai párbeszéd elősegítése, a színházkritika támogatása a román és magyar nyelvterületen.

     

  • Beszámoló: REFLEX3 Nemzetközi Színházi Fesztivál

    09 VAR 1112 reflex 3 csehov siraly vargyasi leventeSepsiszentgyörgy, 2015. március 18-31.

    A megengedő várakozás hitében indult a Reflex3, amely olyan előadásokat hívott Sepsiszentgyörgyre, melyek reflexszerűen válaszolnak a világ történéseire: klasszikusokat frissen lélegző átiratban, lázadóan személyes hangú kortársat, megrázó erejű fizikai színházat, színpadi káprázatot, kíméletlen tükörtartást és totális színházi élményt nyújtó műalkotásokat. A harmadik alkalommal megszervezett nemzetközi színházi fesztivál által a város és a térség találkozási ponttá vált Európa kulturális térképén. Az idei fesztivált meghatározó előadások  tovább erősítették a befogadói attitűdöt, az önelemzés vágyát és a kíváncsiságot, hogy miként  értelmezi újra folyamatosan önmagát a jó színház. A két hét alatt a fesztivál szembesített, protestált, és gyönyörködtetett.  A különböző műfajok nyelvén megpróbálta önmaga határainak újragondolását. Reflexiói mögött közös létállapot húzódik – a különböző kulturális környezetben létrejövő előadások rendre a közép- és kelet-európai életérzésről vallottak.

  • Reflex3 - A színházi tükrözések találkozópontján a színház önmagára is rákérdez

    r3 contrademocr 08 1634barabas zsolt2015. március 29. / Közlemény

    A sepsiszentgyörgyi Reflex3 Nemzetközi Színházi találkozó eltérő színházkultúrában született előadásainak közös pontja a színházi önreflexió. A különböző műfajú színházi formákkal fogalmazó produkciók  véleménnyel vannak a világról, olyan világérzésről beszélnek, melyek saját életükben mélyen foglalkoztatják, így a színház keretét a létezés keretévé növelik.

  • Reflex3: Az egymásra figyelés jegyében

    reflex3 logo2015. március 23. / Közlemény

    Székek, terek és kultúrák találkozópontján
    A szék, mint a megállítható idő lehetséges pontja, önreflexióra ad esélyt – ennek a gondolatnak a mentén kezdődött meg szerda délután egy kortárs képzőművészeti kiállítás megnyitójával a harmadik alkalommal megszervezett Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál, amely kortárs színházi találkozásra hív, a Közép- és Kelet-Európában zajló színházi jelenségekből válogat. Ebben az évben Lengyelországból, Szerbiából és Litvániából, illetve Bukarestből és Budapestről érkeznek társulatok, összesen kilenc válogatott előadást és számos kísérő programot kínál a március 18-31. közt zajló rendezvény.

  • Kezdődik a Reflex3 fesztivál

    Reflexfest logo2015. március 18-31. / Sepsiszentgyörgy

    Szerda délutántól két héten át, 2015. március 18–31. között kortárs színházi találkozásokra hívjuk Önöket: indul a Reflex3 Nemzetközi Színházi Fesztivál Sepsiszentgyörgyön.


  • Rekordidő alatt fogynak a jegyek - Reflex3 fesztivál

    Reflex3 Ticket First day2015. március 10. / Közlemény

    Nagy az érdeklődés a Reflex3 fesztivál előadásaira

    Az első jegyeladási nap a sorban állás sajátos színes hangulatában zajlott. A sepsiszentgyörgyi színházi találkozóra március 10-én reggel indult meg a belépők értékesítése.

    A 2015. március 18-31. között zajló Reflex3 Nemzetközi Színházi Fesztivál 9 válogatott előadást és 10 kísérőrendezvényt kínál műsorában. Az első jegyeladási nap mérlege szerint 1205 belépő talált gazdára a sepsiszentgyörgyi Kulturális Szervezőirodában és a biletmaster.ro rendszerében.

     

  • A Reflex3 Nemzetközi Színházi Fesztivál teljes műsora

    reflexfest plakat2015. március 2. / Közlemény

    A közép- és kelet-európai térség reprezentatív színházi előadásait felsorakoztató Reflex3 Nemzetközi Színházi Fesztivál március 18-án indul. A szervező Tamási Áron Színház a szemle kortárs színházi tükrözései mellett képzőművészeti, zenei, és különböző szakmai rendezvényeknek is gazdája. A PONTTAL fémjelzett, a kiegyensúlyozott és nyugodtság jegyében születő találkozó virtuálisan már bebarangolható.  Műsorának teljes kínálata elérhető a http://www.reflexfest.ro honlapon, ahol az előadások részletes ismertetője mellett a kísérő rendezvények sorába is betekinthetünk.

  • REFLEX 3 Nemzetközi Színházi Fesztivál – egy PONT Európa kulturális térképén

    reflex3 logoREFLEX 3 Nemzetközi Színházi Fesztivál 
    2015. március 18
    -31. / Sepsiszentgyörgy

    Újabb kortárs színházi tükrözéseknek lehetünk részesei idén tavasszal. A 2015. március 18–31. közt jelentkező Reflex 3 Nemzetközi Színházi Fesztiválnak köszönhetően Sepsiszentgyörgy és Háromszék hivatkozási-, találkozási ponttá válik Európa kulturális térképén. Mindezt a színház ünnepén, a végtelen megismerési vágy, a varázslat, a reflexió és a titok közös mezsgyéjén.

Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.