Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Székely Nemzeti Tanács

  • Nem vagyunk kisebbség!


    Nem vagyunk kisebbség! - Ezer Székely Leány találkozója - fotó Toró AttilaA nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés olyan népeket, nemzeteket, országokat, nemzeti közösségeket kíván támogatni, amelyeket ebben a pillanatban nem ismer el az Európai Unió. A kezdeményezés nem a kisebbségvédelemről szól! Sokan nem értik meg, hogy a flamandok, Flandria miért nem támogatta a Minority SafePack polgári kezdeményezést. Mert nyilvánvaló, és természetes reakciójuk volt, hogy ők nem kisebbség, hanem nép, nemzet, ország. Hasonlóan vélekednek önmagukról a skótok, a katalánok, a baszkok, de mi, székelyek is. Többséget alkotunk a szülőföldünkön, és ezt a többséget száz esztendős idegen uralom alatt is megtartottuk.

  • Bretagne is érdekelt a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés sikerében!

    Bretagne a nemzeti regiókert © Michel ThierryHárom napos kampánykörút keretében (január 9-12.) Bretagne-ba látogatott Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja.

    Az utazásnak keretet adó, nemzetközi konferencia során politikusokkal és helyi civil szervezetek, mozgalmak tagjaival találkozott az SZNT tisztségviselője, a rendezvénynek helyt adó Atlanti-óceán parti Vannes településen. Ezek között volt Paul Molac a francia nemzetgyűlés egyetlen breton származású képviselője, aki a helyszínen alá is írta a kezdeményezést, továbbá Jacky Flippot, a házigazda Breton Kulturális Intézet elnöke, illetve David Robo, Vannes polgármestere.

  • Erdély keresztény, magyar gyülekezeteihez

    Székelyföldért megmozgatjuk Európát! - Székely Nemzeti Tanács2019. május 7-én az Európai Bizottság nyilvántartásba vette a „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért” című polgári kezdeményezést. Ezzel a kezdeményezéssel az volt a célunk, hogy az Európai Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Ezt azt jelenti, hogy ezen régiók, köztük a közigazgatási hatáskörökkel nem rendelkező földrajzi körzetek lemaradását úgy kell megelőzni, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió feltételeit fenntartani, hogy közben sajátosságaik ne változzanak meg.

  • Nemzeti régiók és autonómia a MÁÉRT zárónyilatkozatában

    Székelyföldért Megmozgatjuk Európát - Székely Nemzeti TanácsA Magyar Állandó Értekezlet ülései a zárónyilatkozatban összegzik a magyar nemzetpolitika legfontosabb kérdéseit a következő évre. A XVIII. ülés, amely 2019. november 15-én ült össze, a magyar nemzetpolitika prioritásai közé sorolja a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezését, és arra biztatja a magyar közösségek képviselőit, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsék azt, és hangsúlyozzák az aláírások összegyűjtésének fontosságát. Ugyanakkor üdvözlik, hogy a Rákóczi Szövetség közreműködik a magyarországi aláírások összegyűjtésében.

  • A nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés a magyar parlamentben

    Székelyföldért megmozgatjuk Európát!2019. november 12-én ülésezett a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága, amelynek napirendjén szerepelt a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése. A Bizottság meghallgatta Izsák Balázst és Dr. Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács elnökét és külügyi megbízottját, a kezdeményezés képviselőit.

  • Székelyföld autonómiájának napja

    Székelyföld autonómiájának napja - 2019A Sepsiszéki Székely Tanács közös imára hívja október utolsó vasárnapján a nagyvilág keresztény magyar gyülekezeteit. Október 27-én a templomainkban imádkozzunk Székelyföld autonómiájáért és azért az egységes és rendíthetetlen hitért, hogy képesek leszünk kivívni Székelyföld területi autonómiáját. 17.30 perckor az imát kövesse a lármafák, őrtüzek fellobbanása. Sepsiszentgyörgyön a Pacén, a Liba-csárda fölött a Görgő-Szemerja Közbirtokosság segítségével gyújtanak őrtüzet.

  • Identitás, elismerés, fejlődés

    szekelyfoldert megmozgatjuk europat sznt 2019A fenti hármas jelszó keretében fogalmazta meg gondolatait Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja, a nemzeti régiós európai polgári kezdeményezés polgári bizottságának képviselője október 18-án, a felvidéki Nagymegyeren megrendezett 9. Önkormányzati Szabadegyetemen.

  • Őrtüzekkel mozgósítsuk a nemzeti régiókat!

    10 szekely autonomia napja sepsiszentgyorgy 2018Közös imára hívjuk október utolsó vasárnapján a nagyvilág keresztény magyar gyülekezeteit. Október 27-én a templomainkban imádkozzunk Székelyföld autonómiájáért és azért az egységes és rendíthetetlen hitért, hogy képesek leszünk kivívni Székelyföld területi autonómiáját.

  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát – Új lendület: legalább 3500 aláírást naponta!

    Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókértVasárnap telik le két hónap azóta, hogy a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés nyilvántartására vonatkozó határozat jogerőre emelkedett. Szintén vasárnap lesz egy hónapja annak, hogy az online aláírásgyűjtés elindult. Az első alkalom, amikor mérleget készíthetünk arról, hogy eddig mit tettünk, és ennek milyen eredményei vannak.

  • Elindult az online aláírásgyűjtés! – Polgári Kezdeményezés a Nemzeti Régiókért

    Polgári Kezdeményezés a Nemzeti Régiókért – Székelyföldért megmozgatjuk Európát2019. június 7-étől online is alá lehet írni a Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezését. A https://eci.ec.europa.eu/010/public/#/initiative hivatkozásra kattintva támogathatja A kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című polgári kezdeményezés.:

  • Törökországi ösztöndíjat, és ellátást biztosít a Székely Nemzeti Tanács

    Székely Nemzeti TanácsA Székely Nemzeti Tanács a költségek teljes fedezését, s zsebpénzt is biztosító ösztöndíjat hirdet a jövő tanévre Törökországba egy személy számára szaktól függetlenül (egyetemista, mesteri képzésben részesülő, vagy doktorandusz).

  • Trianoni megemlékezés a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban

    Trianoni megemlékezés a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkbanA Sepsiszéki Székely Tanács június 4-én 17.30 órától Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban a volt országzászló helyénél emlékezik a trianoni diktátum 99. évfordulóján.

  • Felhívás – Emeljük európai népszavazás rangjára az aláírásgyűjtést!

    Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókértEgymillió aláírást kell összegyűjtenünk szerte Európából 2020. május 7-éig a nemzeti régiók érdekében. Nemzeti régiókon olyan tájegységeket értünk, amelyeket nemzeti, nyelvi, kulturális, vallási sajátosságok különböztetnek meg a szomszédos régióktól. Lehetnek ezek országok, kisebb közigazgatási egységek, vagy közigazgatási hatáskör nélküli vidékek, közösségek, amelyek erős kulturális, politikai és történelmi identitással rendelkeznek, népek, nemzetek, társadalmak, amelyek nem alkották meg saját államukat. Ennek ellenére erős politikai akarat hordozói az önrendelkezés elérésére.

  • Megmozgatjuk Európát a nemzeti régiókért! – a Székely Nemzeti Tanács közleménye

    Székely Nemzeti TanácsÖrömmel és megelégedéssel tudatjuk, hogy az Európai Bizottság nyilvántartásba vette a Székely Nemzeti Tanács és külföldi szövetségesei által kezdeményezett, Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáértelnevezésű polgári kezdeményezést. A Bizottságnak a luxemburgi uniós bíróság ítélete nyomán meghozott határozata május 7-én emelkedik jogerőre. Ettől kezdve gyűjtheti tehát a Székely Nemzeti Tanács és szövetségesei az aláírásokat annak érdekében, hogy uniós szintű jogszabály szülessen azon régiók kiemelt támogatásáról, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.

  • A Székely Nemzeti Tanács győzelme az Európai Unió Bíróságán

    Székely Nemzeti TanácsÓriási sikert ért el a Székely Nemzeti Tanács Luxemburgban. Az Európai Unió Bírósága másodfokon megsemmisítette az Európai Bizottság 2013 júliusában hozott határozatát, melyben a Bizottság elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételét. A bíróság tehát a kezdeményezőknek adott igazat az Európai Bizottsággal szemben.

  • A Székely Szabadság Napja Sepsiszentgyörgyön

    Székely Szabadság Napja - Sepsiszentgyörgy2019. március 10-én, vasárnap 10 órától megemlékezés Sepsiszentgyörgyön a Turul-téren. Beszédet Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, áldást Zelenák József evangélikus püspök-helyettes mond. Énekel az unitárius egyház Kriza János kórusa Karácsony Gabriella karnagy vezényletével.

  • Követeljük, Románia tegye hitelessé uniós elnökségi programját!

    Székely Szabadság Napja, 2019. márciu 10. MarosvásárhelyMozgósító felhívás a Székely Szabadság Napjára

    Egy olyan évben készülünk a Székely Szabadság Napjának a megünneplésére, amikor Románia az Európai Unió soros elnöke. A román elnökség mottója: „a kohézió közös európai érték”. A Közép-fejlesztési régió lakóiként mi, székelyek, magyarok tapasztaltuk az elmúlt tizenkét év során, hogy az Európai Unió kohéziós politikája épp ebben a régióban vallott kudarcot, azaz míg a régió román többségű megyéi fejlődtek, addig Székelyföld gazdaságilag lemaradt, és folytatódik immár uniós eszközökkel szülőföldünk elszegényítése.

  • Egyetlen megoldás az autonómia

    Székely Nemzeti Tanács – Fernand  de Varenness, ENSZ kisebbségügyi különmegbízottFerencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács tájékoztatási alelnöke, valamint László György jegyző a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke, Bodó Barna és Hantz Péter tudományos kutató meghívására csütörtökön Marosvásárhelyen találkozott Fernand de Varennessel, az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) kisebbségügyi különmegbízottjával.

  • A Székely Haza ünnepe

    Székely Nagygyűlés – Sepsiszentgyörgy, 2018. november 18.2018. november 18-án, az 1918-bn alapított Székely Nemzeti Tanács centenáriumán megtelt Sepsiszentgyörgy főtere mindazokkal, akik személyesen is kívántak tenni Székelyföld autonómiájáért. A Székely Nemzeti Tanács centenáriumi nagygyűlésén megvalósult a szervezők elképzelése, hiszen a székelység és a vele szolidaritást vállaló erdélyi magyar közösség olyan egységes megmozdulása valósult meg, amikor a száz év küzdelmeire, a Székely Nemzeti Tanács alapítóira, a Székely Hadosztályra, az ötven éve megszüntetett Magyar Autonóm Tartományra emlékeztünk, számba vettük a közösséget ért sérelmeket, de a cselekvés lehetőségeit is.

  • Készen állunk egy sikeres Székely Nagygyűlésre

    Székely Nagygyűlés - Sepsiszentgyörgy, 2018. november 16.Augusztus végi közleményünkben a Székely Nemzeti Tanács centenáriumi nagygyűlésére, Sepsiszentgyörgy főterére hívtuk a székelyeket, 2018. november 18-ára, 13 órára. „Legyen ez az emlékező nagygyűlés a székelység és a vele szolidaritást vállaló erdélyi magyar közösség olyan egységes megmozdulása, mint öt évvel ezelőtt a Székelyek Nagy Menetelése volt. Emlékezzünk együtt száz év küzdelmeire, a Székely Nemzeti Tanács alapítóira, a Székely Hadosztályra, és az ötven éve megszüntetett Magyar Autonóm Tartományra. Tekintsük át együtt az utóbbi tizenöt évet is, amely a Székely Nemzeti Tanács újjáalakulása óta telt el” - állt a közleményben.

  • Székely Nemzeti Tanács – Folytatódik a külpolitikai munka

    Székely Nemzeti Tanács – Folytatódik a külpolitikai munkaA Székely Nemzeti Tanács küldöttsége Izsák Balázs elnök vezetésével Brüsszelben találkozott és tárgyalt Dabis Attila külügyi megbízottal (fotó). Megállapodtak, hogy Romániából való kitiltása ellenére is folytatni fogja megbízatását, így kovácsolván a hátrányból akár előnyt is egy hatékony külpolitikával a székely diplomácia érdekében.

  • Új honlap az autonómiáért

    sznt.orgA Székely Nemzeti Tanács új honlapját ajánljuk minden érdeklődő figyelmébe. Ezentúl a közképviseleti testület híreit, dokumentumait, kiadványait, Székelyföld bemutatását, a rólunk és általunk szervezett események visszhangját mind megtalálja a www.sznt.org címen.

  • A székely haza ünnepe

    Október 28. Székelyföld Autonómiájának NapjaOktóber 28-án, este, őrtüzek, lármafák lobbantak Székelyföld több mint száz településén és számos helyszínen Kárpát-medence szerte. Négy évvel a mozgalom elindítása után elmondhatjuk, a közösség megértette, és elfogadja, hogy szükség van legalább egyszer egy évben egy olyan emléknapra, amelyen a székely települések közösségeit a székely haza eszménye mozgósítja. Esztendőkkel korábban, éppen ezért neveztük ezt az alkalmat Székelyföld Autonómiája Napjának.

  • Székelyföld Autonómiájának Napja

    Október 28. Székelyföld Autonómiájának Napja Sepsiszentgyörgy, 2018. október 28.

     

  • A közösség megvédi Székelyföld Autonómia Statútumát!

    A közösség megvédi Székelyföld Autonómia Statútumát!2017. december 22-én harmadik alkalommal került a parlament elé Székelyföld Autonómia Statútuma. A román törvényhozás a tervezetet 2018 tavaszán elutasította. Az elutasítás alapja a román parlament Törvényhozási Tanácsnak 123/2018.02.23. számú véleményezése, amely számos tévedést, valótlan állítást és az európai értékrendtől idegen értelmezést tartalmaz. 

  • Székely Nagygyűlés Sepsiszentgyörgyön

    Archív felvételA Székely Nemzeti Tanács centenáriumi nagygyűlésére, Sepsiszentgyörgy főterére hívja a székelyeket, 2018. november 18-ára, 13 órára. Legyen ez az emlékező nagygyűlés a székelység és a vele szolidaritást vállaló erdélyi magyar közösség olyan egységes megmozdulása, mint öt évvel ezelőtt a Székelyek Nagy Menetelése volt.

  • Emlékezés a trianoni diktátumra

    Emlékezés a trianoni diktátumra2018. június 4. | Helyszín: Erzsébet park

     

    2018. június 4-én 17,30 órától, a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban az országzászló egykori helyszínén, kerül sor a trianoni diktátumra emlékező rendezvényre.

     

  • A Székely Szabadság Napja Sepsiszentgyörgyön

    A Székely Szabadság Napja Sepsiszentgyörgyön  A Sepsiszéki Székely Tanács március 10-én 10,30 órától a Székely Szabadság Napja alkalmából megemlékezést tart Sepsiszentgyörgyön a turul szobornál.

  • Nyílt levél Carmen Daniela Dan Asszonynak, Románia belügyminiszterének

    Szekely Nemzeti TanacsTisztelt Miniszter Asszony!

     

    Az elmúlt években megállapítottam, hogy minden egyes áthaladásomkor Románia határán a Román Határrendőrség kiemelt figyelmét élvezem. Több esetben előfordult, hogy a határrendőr utasítására kényszerparkoláson kellett akár egy órát is várakoznom, néha a számítógép meghibásodását, máskor más valótlan okokat hoztak fel ürügyként. Tanulmányoztam a román határátkelés rendszerére vonatkozó törvényeket, és könnyen rájöttem, hogy Romániában „nyilvántartott személyként” (persoană cu consemn) tartanak számon. Ezeket a személyeket a törvényes előírásoknak megfelelően sajátos módon kezelik Románia határain.

     

  • A Székely Nemzeti Tanács autóbuszokat indít Háromszékről a Székely Szabadság Napjára

    Székely Szabadság Napja, Marosvásárhely 2018A Székely Nemzeti Tanács autóbuszokat indít Háromszékről Marosvásárhelyre március 10-én a Székely Szabadság Napjára.

     

Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.