Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Tamási Áron Színház

  • A Tamási Áron Színház decemberi játékrendje

  • Új bemutató a Tamási Áron Színházban, William Shakespeare A velencei kalmár

    velencei_2Új bemutatóval várja közönségét a Tamási Áron Színház társulata, William Shakespeare A velencei kalmár című darabját Bocsárdi László rendezésében tekinthetik meg az érdeklődők. Az előadás a színház Nagytermének színpadára felépített kis nézőtér előtt játszódik, ezért a színház bemutató-bérletesei csak két csoportban láthatják az előadást, november 9-én és 10-én, mindkét nap este 7 órától.

  • Újabb kisvárdai díjak a Tamási Áron Színháznak

    2010. június 26.

    Idén is fontos díjakkal tért haza a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata a június 26-án, szombaton este lezárult kisvárdai fesztiválról. A határon túli Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjában a Bocsárdi László által rendezett A mizantróp című előadás szerepelt, mely három kategóriában is rendkívül sikeresnek bizonyult.

  • A Tamási Áron Színház részt vesz a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján

    A már két évtizedes hagyományhoz hűen a sepsiszentgyörgyi színház társulata idén is részt vesz a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljánhárom előadással. A Bocsárdi László által rendezett A mizantróp című előadást június 20-án, Kolcsár József Zabhegyező című egyéni produkcióját június 21-én, a Zakariás Zalán rendezésében készült Figaro házassága avagy bolond 1 őrült nap!!!című előadást pedig június 22-én láthatja a kisvárdai közönség.

  • Évadzáró előadás a Tamási Áron Színházban

    2010. június 17.

    mizantrop_3A korábban meghirdetett műsortól eltérően június 17-én, csütörtökönlesz a Tamási Áron Színház 2009/2010-es évadának záróelőadása. J. B. P. Molière A mizantróp című darabját Bocsárdi László rendezte, az előadás a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a budapesti Égtájak Iroda közös produkciójaként jött létre. Az évadzáró előadást este 19 órától tekinthetik meg a színház Nagytermében, a jegyek ára: 2 lej.

  • Tamási Áron Színház - Szakmai díjak

    Díjak és kitüntetések

    2005-2010

    2005/2006-os évad

    BOTKA LÁSZLÓ:a Magyar Játékszíni Társaság Hűség-díja a magyar színházművészet szolgálatáért. (2005. december 31.)

    SZABÓ TIBOR: Jászai Mari Díj (2006. március 14.)

    PÉTER HILDA:a legjobb női mellékszereplő UNITER-díja Lucky szerepének megformálásáért a Godot-ra várva című előadásban (2006. április 3.); Kritikusok Díja (legjobb női mellékszereplő) Lucky szerepének megformálásáért a Godot-ra várva című előadásban (2006. szeptember 28.)

    GODOT-RA VÁRVA: jelölés a legjobb előadás UNITER-díjára (2006. április 3.); az Oktatási és Kulturális Minisztérium Nagydíja (Kisvárda, Határontúli Magyar Színházak Fesztiválja, 2006. július 1.)

    * * *

    2006/2007-es évad

    TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ: Bartók Béla születésének 125. évfordulója tiszteletére a Magyar Művészetért Alapítvány és a Herendi Porcelánmanufaktúra Bartók Béla-Emlékdíja

    VÁTA LORÁND első díj A MASZK Országos Színészegyesület 35 év alatti színészek részére meghirdetett Nádasdy Kálmán Versmondó- és Sanzonversenyének sanzonkategóriájában (2007. január 29.)

    NEMES LEVENTE:a Budapesti Székely Kör Szentgyörgyi István-díja (2007. február 10.) ; Jászai Mari Díj (2007 március 15)

    LÁSZLÓ KÁROLY:a Magyar Játékszíni Társaság Hűség-díja a magyar színházművészet szolgálatáért. (2007. február 21.)

    BOLDOG NYÁRFALEVÉL: a Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviumán a Krónika Országos Napilap díja (2007. május 12.)

    A NYUGATI VILÁG BAJNOKA: a Határon Túli Magyar Színházak XIX. Fesztiváljának nagydíja (2007. június 30.)

    PÁLFFY TIBOR: Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza alakítási díja A nyugati világ bajnoka c. előadásbeli alakításáért a Határon Túli Magyar Színházak XIX. Fesztiválján (2007. június 30.)

    BARTHA JÓZSEF: díszlettervezői díj A Nyugati világ bajnoka c. előadás díszletéért a Határon Túli Magyar Színházak XIX. Fesztiválján (2007. június 30.)

    * * *

    2007/2008-as évad

    VISKY ÁRPÁD: a Magyar Művészetért Alapítvány és Várad római katolikus püspöksége Magyar Művészetért díja – poszthumusz (2007. november 25.)

    BOCSÁRDI LÁSZLÓ: jelölés a legjobb rendezés UNITER-díjára a Ploiesti-en színrevitt Don Juan című előadásért (2008 február 19.)

    MOLNÁR GIZELLA: a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Aranydiplomája (2008 május 30.)

    LÁSZLÓ KÁROLY: a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Aranydiplomája (2008 május 30.)

    PÁLFFY TIBOR:a VIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb férfi mellékszereplői díja a Kamarás szerepének megformálásáért az Yvonne, burgundi hercegnő c. előadásban (2008. június 14.);

    a Határon Túli Magyar Színházak XX. kisvárdai Fesztiváljának alakítási díja a Kamarás szerepének megformálásáért az Yvonne, burgundi hercegnő c. előadásban (2008 június 28.)

    Kritikusok Díja (legjobb férfi mellékszereplő) a Kamarás szerepének megformálásáért az Yvonne, burgundi hercegnő című előadásban (2008. szeptember 29.)

    NEMES LEVENTE a Duna Televízió különdíja a Határon Túli Magyar Színházak XX. kisvárdai Fesztiválján Ignác király szerepének megformálásáért az Yvonne, burgundi hercegnő c. előadásban (2008 június 28.)

    YVONNE, BURGUNDI HERCEGNŐ:az Oktatási és Kulturális Minisztérium Nagydíja a Határon Túli Magyar Színházak XX. kisvárdai Fesztiválján (2008 június 28.)

    MÁTRAY LÁSZLÓ:a Határon Túli Magyar Színházak XX. kisvárdai Fesztiváljának alakítási díja Fülöp herceg szerepének megformálásáért az Yvonne, burgundi hercegnő c. előadásban (2008 június 28.)

    KICSID GIZELLA:a Határon Túli Magyar Színházak XX. kisvárdai Fesztiváljának alakítási díja Yvonne szerepének megformálásáért az Yvonne, burgundi hercegnő c. előadásban (2008 június 28.)

    * * *

    2008/2009-es évad

    PÁLFFY TIBOR: Kritikusok Díja (legjobb férfi mellékszereplő) a Kamarás szerepének megformálásáért az Yvonne, burgundi hercegnő című előadásban (2008. szeptember 29.)

    jelölés a legjobb férfi mellékszereplő UNITER-díjára a Kamarás szerepének megformálásáért az Yvonne burgundi hercegnő c. előadásban (2009. március 10.)

    A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza díja A csoda c. előadásbeli alakításáért a Magyar Színházak kisvárdai Fesztiválján (2009. június 25.) – Váta Loránddal megosztva

    2009. február 14. Az 59. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve díjat nyer Peter Strickland VARGA KATALIN című filmje. Az azóta több fontos fesztiválon is díjazott filmben a Tamási Áron Színház több színésze: Pálffy Tibor, Mátray László is játszott, a főszereplő Péter Hilda ugyancsak tagja volt a színház társulatának.

    YVONNE, BURGUNDI HERCEGNŐ:jelölés a legjobb előadás UNITER-díjára (2009. március 10.)

    BOCSÁRDI LÁSZLÓ: jelölés a legjobb rendezés UNITER-díjára az Yvonne burgundi hercegnő rendezéséért (2009. március 10.)

    BARTHA JÓZSEF: jelölés a legjobb díszletterv UNITER-díjára az Yvonne burgundi hercegnő díszletéért (2009. március 10.)

    MÁTRAY LÁSZLÓ: jelölés a legjobb férfi főszereplő UNITER-díjára Fülöp herceg szerepének megformálásáért az Yvonne burgundi hercegnő c. előadásban (2009. március 10.)

    NEMES LEVENTE: Kaszás Attila díj (2009. március 10.)

    különdíj Tamási Áron szerepének megformálásáért A csoda c. előadásban – Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda (2009. június 25.)

    VÁTA LORÁND: Jászai Mari Díj (2009 március 14.)

    A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza díja A csoda c. előadásbeli alakításáért a Magyar Színházak kisvárdai Fesztiválján (2009. június 25.) – Pálffy Tiborral megosztva

    A CSODA:az Oktatási és Kulturális Minisztérium Nagydíja a Magyar Színházak kisvárdai Fesztiválján (2009. június 25.)

    NAGY ALFRÉD: A „Fiatalok Kisvárdáért” szervezet Őstehetség Díja Kömény Móka szerepének megformálásáért A csoda c. előadásban – Magyar Színházak Fesztiválja, Kisvárda (2009. június 25.)

    * * *

    2009/2010-es évad

    NEMES LEVENTE: Erdős Irma Emlékgyűrű (Marosvásárhely, 2009. szeptember 11.)

    BOCSÁRDI LÁSZLÓ: 2009 október 9.-én Bocsárdi Lászlót a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntetik ki. A rangos állami kitüntetést dr. Szabó Béla, a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulja adta át a Mizantróp című előadás előbemutatója után.

     

     

     

  • A Tamási Áron Színház júniusi játékrendje

  • Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozatának MOZSIKÁCSKA című zenés gyerekelőadása

    A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozata 2010. május 28-án 10 és 12 órától a Kamarateremben, május 31-én 10 és 12 órától a Bábstúdióban játssza a MOZSIKÁCSKA című zenés gyerekelőadását.

  • A Tamási Áron Színház májusi játékrendje

  • A Tamási Áron Színház Szent György-napi új bemutatója

    napfiai_bemutato

    Szent György Napok 2010

    Makszim Gorkij A nap fiai című darabját Zakariás Zalán rendező irányításával viszi színpadra a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata; az új előadás bemutatójára 2010. április 19-én este 19 órától kerül sor, az április 18–25 között megrendezésre kerülő idei városnapok keretében. A bemutató helyszíne a Tamási Áron Színház Nagyterme.

  • A Tamási Áron Színház áprilisi játékrendje

  • Áprilisi műsorkínálat a Tamási Áron Színházban

  • Színházi Világnap a Tamási Áron Színházban

    2010. március 27.

    A megszokottól eltérően az ideiSzínházi Világnapon nem kész előadással várja a közönséget a Tamási Áron Színház társulata, hanem egy színházi próbával.Korábbi világnapok alkalmából is történtek hasonló rendezvények Sepsiszentgyörgyön, legutóbb a színház műhelyeibe nyertek betekintést az érdeklődők, ezúttal azonban a színházi alkotómunka folyamatát követhetik figyelemmel mindazok, akik március 27-én ellátogatnak a színház Kamaratermébe.

  • Ilja próféta újra a Tamási Áron Színházban

    A csoda után egy másik meghatározó fontosságú előadást, az Ilja prófétát is felújítja a Tamási Áron Színháztársulata. A Bocsárdi László által rendezett Ilja prófétaeredeti bemutatója 2001 decemberében volt, az azt követő időszakban pedig A csoda mellett ez a produkció is jelentős sikereket ért el a nagyközönség és a szakmabeliek körében egyaránt. Az előadás 2002-ben elnyerte az ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztivál Nagydíját, a Kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak XIV. Fesztiváljának Nagydíját, Budapest Főváros Önkormányzatának Különdíját, mint a Vendégségben Budapesten – Határon Túli Magyar Színházi Estek rendezvénysorozat legkiemelkedőbb előadása. Ezenkívül 2002-ben részt vett a Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon, a Pécsi Országos Színházi Találkozón, és 2003-ban Kolozsváron is bemutatták egy sikeres turné keretében.
  • Ilja próféta a Tamási Áron Színházban

    A csoda után egy másik nagysikerű előadást, az Ilja prófétát is felújítja a Tamási Áron Színház társulata. A Bocsárdi László által rendezett többszörös fesztiváldíjas Ilja próféta eredeti bemutatója 2001 decemberében volt, a felújított előadás bemutatójára 2010 március 9-én, kedden este 7 órától kerül sor a színház Kamaratermében.
  • A Tamási Áron Színház márciusi játékrendje

  • Marosvásárhelyen turnézik a Tamási Áron Színház társulata

    Február első napjaiban egy eddig egyedülálló vendégjáték-sorozattal érkezik Marosvásárhelyre a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháztársulata. A nyolc napon át tartó, hat előadást tartalmazó rendkívüli turné a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Yorick Stúdió támogatásával kerül megszervezésre.
  • A Tamási Áron Színház februári játékrendje

  • Tamási Áron Színház Cimborák bábtagozata - januári program

    agai-plakat-kicsinyitettÖnarckép fintorokkal, Porzsolt Erzsébet egyéni műsora

    Ágai Ágnes önvallomása, illetve versei alapján készült egyéni előadásban egymásnak felelget a „halálos” komolynak megélt gyerekkor és gyermekien játékos felnőttkor, az élet és halál, a szeretet és gyűlölet, a félelem és boldogság, a sírás és nevetés
    Zene:
    Orbán Ferenc
    Technikai munkatársak: Barabás Szabolcs és Bodola Tibor
    Rendező:
    Nagy Kopeczky Kálmán

  • Önarckép fintorokkal - Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozata

    agai-plakat-kicsinyitettPorzsolt Erzsébet egyéni előadása Ágai Ágnes művei alapján

    Újszerű bemutatóra készül a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozata január 23-án, 19 óraikezdettel a tagozat székhelyén, a Bábstúdióban: Porzsolt Erzsébet Önarckép fintorokkal című, felnőtteknek szóló produkciójával.

  • Önarckép fintorokkal - Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozata

    agai-plakat-kicsinyitett

    Önarckép fintorokkal,
    Porzsolt Erzsébet egyéni műsora Ágai Ágnes művei alapján
    Rendező: Nagy Kopeczky Kálmán)

    2010 januar 6, szombat 19,00 óra - Helyszín: Bábstúdió

    2010 február 20, szombat 19,00 óra - Helyszín: Bábstúdió

  • Karnebál Sepsiszentgyörgyön

    Karnebál SepsiszentgyörgyönÚjabb bemutatóra készül a Tamási Áron Színház. Ion Luca Caragiale Karnebál (eredeti címén D’ale carnavalului) című darabját Alexandru Dabija bukaresti rendező irányításával állítja színpadra a sepsiszentgyörgyi társulat; a bemutatóra december 11-én, pénteken este 19 órától kerül sor a színház Nagytermében.
  • A Tamási Áron Színház decemberi játékrendje

    ta_szinhazTAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ
    RO–520003 Sepsiszentgyörgy, Szabadság Tér, 1.
    Tel/Fax: 0267 351 886
    Tel: 0267 312 104, 0745 589 214 és 0728 083 336
    e-mail:

    A szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje:
    Hétfőtől csütörtökig 11–16,
    pénteken 11–13 óra között,
    valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.

  • A Tamási Áron Színház januári játékrendje

    ta_szinhazTAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ
    RO–520003 Sepsiszentgyörgy, Szabadság Tér, 1.
    Tel/Fax: 0267 351 886
    Tel: 0267 312 104, 0745 589 214 és 0728 083 336
    e-mail:

    A szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje:
    Hétfőtől csütörtökig 11–16,
    pénteken 11–13 óra között,
    valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.

  • Tamási Áron Színház novemberi játékrendje

    ta_szinhaz2TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ
    RO–520003 Sepsiszentgyörgy, Szabadság Tér, 1.
    Tel/Fax: 0267 351 886
    Tel: 0267 312 104, 0745 589 214 és 0728 083 336
    e-mail:

    A szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje:
    Hétfőtől csütörtökig 11–16,
    pénteken 11–13 óra között,
    valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.

  • Tamási Áron Színház CIMBORÁK BÁBTAGOZAT

    2009. október 19.,Hétfő, 10 óra - Bodok
    Benedek Elek: A szegény ember királysága

    r. Nagy Kopeczky Kálmán
  • Budapesten tartja új bemutatóját a Tamási Áron Színház

    Október 19-én este 7 órától a budapesti Thália Színházban tartja új bemutatóját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata. Molière A mizantróp című darabját Bocsárdi László rendezte, az előadás a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a budapesti Égtájak Iroda közös produkciójaként jött létre.

  • Tamási Áron Színház októberi játékrend

    A Tamási Áron Színház októberi játékrendje

Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.