Sepsiszentgyörgy, 2019. szeptemper 4. / fotó: Toró Atila

II. Miklósvári Reneszánsz KastélynapokA Kálnoky Alapítvány második alkalommal szervezi meg a Miklósvári Reneszánsz Kastélynapokat 2019. augusztus 2- 4. között a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és Kovászna Megye Tanácsának támogatásával.

Az idei miklósvári kastélynapok jellegzetessége, hogy családbarát rendezvényként egyszerre mutatja meg a letűnt korok sajátosságát, illetve Erdővidék hagyományos értékeit.

A rendezvény sajátos megközelítésben járja körül ezeket a témákat.

Míg augusztus 2-án 18 órai kezdettel a Kálnoky családdal kapcsolatos dokumentumokból lesz felolvasás, addig szombaton augusztus 3-án a hangsúly a gyerek és családbarát tevékenységekre tevődik át. A nap folyamán kézművestevékenységek, kincskeresés, pónilovaglás és szekerezés valamint hagyományos miklósvári gyerekjátékok kerülnek megszervezésre. Ugyanakkor szombaton kerül sor Hová, merre ifjúság? című kerekasztal beszélgetésre, amely a fiatalok jövőképét igyekszik körbejárni.

Vasárnap, augusztus 4-én az érdeklődők Erdővidéki Népviselet Találkozónak lehetnek részesei, ahol a környék népviselete kerül bemutatásra, dokumentálásra és utána pedig közös felvonulásra.

A II. Miklósvári Reneszánsz Kastélynapok helyszíne a miklósvári Kálnoky Kastély, amely keretén belül működik az Erdélyi Élet Múzeuma.

 Program

Péntek - 2019. augusztus 2.
18.00 – 19.00 – Felolvasás Kálnoky családdal kapcsolatos régi dokumentumokból

Szombat - 2019. augusztus 3.
11.00 – Hivatalos megnyitó
12.00-17.00 – Kézműves tevékenységek, kincskeresés, gyerekjátékok, csúszda, körhinta, miklósvári népi gyerekjátékok
12.00-17.00 – székelyudvarhelyi Arany Griff Rend középkori harcművészeti bemutató
11.00-14.00 – Pónilovas szekerezés
12.00-13.30 – Szakmai előadások
12.00-12.30 – Filip Ignác- Muzsikáló erdélyi kéziratok
12.30-13.00 – Kálmán Attila- Egy család egy változó világban. A Hallerek (1690-1711)
13.00-13.30 – Szekeres- Ugron Villő- 16.századi kazettás mennyezetek
14.00-15. 00 – Népzenei előadás
15. 00-16.00 – Hová, merre ifjúság? – kerekasztal megbeszélés
14.00-17.00 – Pónilovas lovaglás
17.00-17.30 – Lovas tornász bemutató
17.30-18.00 – Délő cigány néptánccsoport előadása - Ürmösi Hunor táncoktató
17.30-18.15 – Jazzkoncert
18.00-19.00 – Deep Heigh baróti újonnan alakult rockzene együttes koncertje

Vasárnap – 2019. augusztus 4.
9.00-12.00 – Erdővidéki népviselet találkozó (népviselet bemutatás, fotózás, felvonulás, misén való részvétel és múzeumlátogatás)

 

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom