Sepsiszentgyörgy, 2019. szeptemper 4. / fotó: Toró Atila

Őszi vásár Sepsiszentgyörgyön - 2018 | Archv felvételImmár kilencedik alkalommal kerül megszervezésre az Őszi vásár Sepsiszentgyörgy főterén 2019. szeptember 27 és 29-e között. A tök és a kukorica témájára épített őszi ünnepen a szervezők gyermekfoglalkozásokkal, vásári bolttal, lacikonyhával, vásári nyalánkságokkal és portékákkal várják az érdeklődőket.  Napközben pedig vásártéri zene, folklór előadások, izraeli táncok és táncház várja az arra látogatókat.

Idén 28 őstermelő, 48 kézműves és iparművész, valamint 5 kereskedő kínálja portékáit az Őszi vásáron. A teret az elmúlt évekhez hasonlóan rendezkedik majd be a szervezők, ahol az a gyerekeknek szánt vásári bolt különlegessége és berendezése fogadja a látogatókat, hozzájárulva az év leghangulatosabb vásári élményéhez. A foglalkozásokon a gyermekek garasokat gyűjthetnek, amelyeket a vásári boltban, különböző értékű tárgyakra válthatnak be.

A főtér színpadán a három nap alatt folklór műsorokra és koncertekre kerül sor, ahol a Folker zenekar Eszes Gyurka és az Ezmók dalait ismerheti meg a közönség. Fellépnek a Kincsek és a Heveder, a Junii Brașovului néptáncegyüttes és a Muzsikás együttes, a Zűrös Banda, a Bordó Sárkány Magyarországról, de jelen lesz még sok más meglepetés.

Az érdeklődőket minden nap 11 és 20 óra között hagyományos kirakodóvásár várja. Az idei vásár kulturális programját a magyarországi Zűrös banda zárja. A Zűrös Banda zenéjében a magyar és balkáni zenei hagyományok mellett a jazz és a modern tánczenék kapaszkodnak össze. Ebből a különböző kultúrákat és zenei stílusokat magába foglaló elegyből alakul ki a Zűrös Bandát jellemző egyéni zenei arculat.

 

Az Őszi vásár programja

Őszi vásár 2019 - A tök és a kukorica ünnepe

Szeptember 27. (Péntek)

11:00-12:00 – Bordó Sárkány / Vásártéri zene / Főtér 
14:00-15:00 – Bordó Sárkány / Vásártéri zene / Főtér 
16:00 – Kincsek és a Heveder zenekar / Néptánc / Színpad
17:00 – Bordó Sárkány (HU) / Koncert / Színpad
19:00 – „Junii Brașovului” Néptáncegyüttes / Néptánc / Színpad

Szeptember 28. (Szombat)

11:00-13:00 – Bordó Sárkány / Vásártéri zene / Főtér
13:30: – „Cucii din Moldova” Néptáncegyüttes / Néptánc előadás / Főtér
15:00 – A buták versenye / Szabadtéri bábelőadás / Cimborák Bábszínház / Színpad 
16:00 – Folker:  Eszes Gyurka és az Ezmók koncert mesés játékokkal / Színpad
17:30 – Zoord (HU) / koncert / Színpad
20:00 – Muzsikás: Röpülj madár (HU) / Koncert / Színpad
21:00 – Táncház fiataloknak / Főtér

Szeptember 29. (Vasárnap) 

14:00 – Százlábú és Százlábacskék Néptáncegyüttesek / Szí
15:00 – Or Neurim / Izraeli néptánc / Színpad
17:00 – Dávid Klezmer Quintet (HU) / Koncert / Színpad
19:30 – Zűrös Banda (HU) / Koncert / Színpad

Állandó programok

Szeptember 27–29.

11:00 - 20:00 – Termény- és kézműves vásár / Szabadság tér
14:00 - 18:00 – Népi gyermekjátékok és foglalkozás / Szabadság tér

* A szervezők fenntartják a műsorváltoztatás jogát.

Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.