Sepsiszentgyörgy, 2019. szeptemper 4. / fotó: Toró Atila

Szkárosi Endre magyarországi költő interaktív happeningje a MagmábanVéletlen égzsák címmel kerül sor Szkárosi Endre magyarországi költő interaktív happeningjére, szerzői estjére Sepsiszentgyörgyön, a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben, 2019. október 19-én, szombaton, 18 órától. A rendezvény a szerző válogatott verseinek (Véletlenül nem jártam itt) és megjelenés előtt álló, válogatott hangverseinek (Égzsák) bemutatója is. Beszélgetőtársa: Ütő Gusztáv képzőművész, egyetemi tanár.

A rendezvény szervezői: Bod Péter Megyei Könyvtár, MAGMA Kortárs Közeg Egyesület. Partnerek: Nemzeti Kulturális Alap, Szépírók Társasága, Szépíró Körök, Summa Artium Alapítvány.

Szkárosi Endre (1952, Budapest): költő, műfordító, kritikus, irodalomtörténész. 1977-ben végzett az ELTE magyar-olasz szakán. 1978 és 1983 között a Mozgó Világ szerkesztőségében, majd 1984-től a JATE-n és 1994-től az ELTE Olasz Tanszékén tanít irodalmat és művelődéstörténetet, egyetemi docensi beosztásban. A Szépírók Társaságának jelenlegi elnöke.

A hetvenes évek elején kezd publikálni, költői-művészi kutatásai a nyolcvanas években mélyülnek el: verseskötetei mellett hangköltészeti alkotásokat, költői installációkat és vizuális költészeti munkákat készít, költői performanszokat mutat be.

Számos könyvet, hangkiadványt, katalógust, videómunkát publikált, a teljesség igénye nélkül néhány közülük: Ismeretlen monológok (1981), Támad a szél (librettó, 1998), Szellőző művek (1990), Kaddish (librettó, 1993), Mi az, hogy avantgárd? (2006). Legutóbbi munkái: Véletlenül nem jártam itt (válogatott versek, 2018), Égzsák (válogatott hangversek – megjelenés előtt).

Több magyarországi és külföldi költészeti-művészeti eseménysorozatot szervezett, rendszeresen vesz részt nemzetközi művészeti fesztiválokon. Rendszeresen működik együtt zenekarokkal és művészeti formációkkal. Tizedik éve szerkeszti a Világgége című hangköltészeti műsort a Magyar Rádió számára.

Kutatói tevékenységének középpontjában az elmúlt évtizedek experimentális költészetének és intermediális művészetének története és elmélete áll, e tárgykörben számos tanulmányt közölt, több nyelven.

 Szerteágazó, hiánypótló munkásságát több fontos szakmai elismeréssel jutalmazták: Kassák-díj (Párizs, 1986), Eötvös-ösztöndíj (1989), Locus Signi-díj (1994), Stella della Solidarietà Italiana (2004), József Attila-díj (2007), Mészöly Miklós-díj (2012).

 

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.