Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

ahogyanujBudapesten, a Duna Palota Kamaraterme október 18-án, szerdán 19 órakor ad otthont az ünnepi, 500. előadásnak. A rendezvényt, amely egyben a 25 éves az Osonó eseménysorozat megnyitója is, a Magyarság Háza szervezi. Előadás előtt Szabó Tibor, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház egykori művésze, a szombathelyi Weöres Sándor Színház jelenlegi színművésze mond ünnepi beszédet.

 

 

A Fazakas Misi által rendezett dokumentarista színházi megnyilatkozást először 2011. május 21-én láthatta a közönség, és azóta 3 kontinens 24 országának 174 településén mutatta be a társulat. A produkció eddig 12 nemzetközi fesztiválon képviselte Kelet-Európát és számos díjban részesült.

 

Az előadás kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei képezik, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe. A társulat állandó színésze, Mucha Oszkár a kezdetektől benne van, raja kívül mindeddig 29-en működtek együtt az előadásban, közülük három thaiföldi színész is. Az 500 előadás alatt megközelítőleg 25.000 néző látta a produkciót, és fogyókellékként 500 liter tej és 1.000 banán fogyott el.

 

A független társulat célja, hogy korunk mindennapi történéseit felismerje, művészi alkotássá formálva alternatív megoldásokat keressen. Az Osonó kifejezés idézi azt a színházi formát, amelyet a társulat képvisel: közeledni, meghallgatni, meglátni a vándorló ember álmait, félelmeit, szenvedélyeit és örömeit, aztán a megfigyelt valóságokat olyan történetbe helyezni, amely, mint tükör hat a néző számára.

 

A társulat 2016-ban az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, 2015-ben Regisztrált Tehetségponttá vált és 2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját vehette át.

 

Szereplők: Mucha Oszkár, Mihácsi Veronika, Bene Ervin, László Fruzsina, Fazakas Hunor

Technikus: Pászka Gáspár

Rendező: Fazakas Misi

 

Az előadás hossza 1 óra amelyet egy interaktív közönségtalálkozó követ.

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.