Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Osonó SzínházműhelyAz önfenntartó társulatként működő Osonó Színházműhely 2017-ben 86 előadást tartott valamint 169 kulturális- oktatási- szociális eseményt hozott létre közel 11.300 résztvevő számára és 360.476 lejből gazdálkodott. Ennek az összegnek több mint fele a külföldi pályázati forrásokból elnyert összeg, valamint a határon túl tartott előadások utáni bevétel képezi, a másik részét pedig a hazai pályázatokból nyert támogatás és az országban tartott előadások utáni bevétel teszi ki. Az elmúlt évben megerősödött a társulat jelenléte Budapesten, illetve Romániában is a számos színháznevelési- osztálytermi turnénak köszönhetően.

 

Osonó Színházműhely2017-ben egy bemutatóra, a budapesti csapattagokkal készített Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás magyarországi adaptációjára került sor. A 86 előadás mellett a társulat 75 interaktív közönségtalálkozót és egy színházfesztivált szervezett, valamint 85 műhelyfoglalkozás és 7 drámatábor által adott teret a fiatalok és felnőttek képzésének.

 

 

Az Osonó Színházműhely 2017-es évértékelőjeA társulat, amely tevékenységének 58 százaléka romániai városokban, 38 százaléka külföldön és 4 százaléka Sepsiszentgyörgyön zajlott, jól együttműködött a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával, amellyel közösen szervezi a csoportvezető- és pedagógus képzést valamint az interetnikai drámatábort, de sikeresen együttműködött a Plugor Sándor Művészeti Líceummal is, amelynek drámatagozatos diákjai több oktatási projektben és szakmai gyakorlaton vettek részt annak köszönhetően, hogy a színházműhely Regisztrált Tehetségpont minősítéssel rendelkezik. A 2016-ban elkezdődött együttműködés a Kolozsvári BBTE Színház és Televízió Karával gyümölcsözően folytatódott, hiszen állandóan részt vesz egyetemi hallgató a társulat munkájában.

 

Osonó Színházműhely2017-ben új csapattagokkal megerősödött a társulat budapesti jelenléte is, ahol a A Bakelit Multi Art Centerrel partnerségben hosszú távú stratégia kidolgozás történt. A magyar fővárosban leginkább előadásokat játszott a társulat, de a társulat két tagja – Fazakas Misi és Mucha Oszkár – rendszeresen tartottak szakmai, önismereti és csapatépítő műhelyfoglalkozásokat.

 

Szeptembertől újra műsorra tűzte az Osonó a Fazakas Misi által rendezett Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című előadást, amellyel az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának támogatásával számos iskolába látogatott el a csapat. A Román Kulturális Alap is pozitívan értékelte a társulat pályázatát, így a fórumszínházi előadással 2018 első felében öt megyében összes 25 előadást fog tartani a társulat.

 

A magyarországi Tiszta Formák Alapítvány által támogatott társulat 2018-ban több nemzetközi projektben is részt vesz.

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.