01 sepsiszentgyorgy info

Szekely Nemzeti TanacsMegelégedéssel vettük tudomásul a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt közös állásfoglalását az autonómia-elképzelések összehangolására vonatkozóan. Fontosnak tartjuk, hogy mindhárom párt elfogadja a Székely Nemzeti Tanács öt kritériumát, amely Székelyföld Autonómia Statútumára vonatkozik.

 


Úgy értékeljük, hogy ez a közös nyilatkozat utólagos megerősítése Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezet december 22-i beterjesztésének, hiszen ez a tervezet felel meg a mindhárom párt által elfogadott kritériumoknak.


Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet Szili Katalin Miniszterelnöki Megbízottnak, azért a konstruktív, az együttműködést elősegítő közvetítő munkáért, amellyel ezt a konszenzust, hosszú, egyeztető tárgyalások során megteremtette.


Meggyőződésünk, hogy ez a közös nyilatkozat az együttműködés alapja lehet a harmadszor beterjesztett autonómia statútum hazai és nemzetközi fenntartásában, olyan lépések megszervezésében, amelyek a párbeszédet mozdítják elő a romániai magyar nemzeti közösség és a többség között. Székelyföld Autonómia Statútumának harmadik beterjesztése megnyithatja ilyen körülmények között az értelmes közvitát a román törvényhozás fórumán.

 

Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely, 2018. január 9.

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2018 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom