Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Országos első és második díjban részesültek a sepsiszentgyörgyi drámatagozat diákjaiÁprilis 2-4. között Konstancán zajlott a romániai drámatagozatok országos színészmesterség tantárgyversenye, amelyen mintegy 150 diák vett részt az ország 12 megyéjének drámatagozatairól. A szerda esti díjkiosztón két elismerésben részesült a Fazakas Misi által vezetett Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozata. Egyéni versenyben Gyenge Tímea tizenkettedikes diák első díjat kapott, míg csapatversenyben, a #Love című előadással második helyezést értek el a sepsiszentgyörgyi drámás diákok.

 

A versenyt a többi országos tantárgyversenyhez hasonlóan szervezte meg az Oktatási Minisztérium és a sepsiszentgyörgyi drámatagozat mellett Brăila, Bukarest, Buzău, Kolozsvár, Konstánca, Galac, Jászvásár, Târgu Jiu, Marosvásárhely, Tulcea és Temesvár drámatagozatai vettek részt. Színészmesterségből két kategóriában indulhattak a diákok: csapatversenyben, illetve az egyéni repertoárral, amely keretén belül versek és monológok előadásával mérték össze szakmai tudásukat. A zsűri, amelynek a Magyar Szülők Szövetségének közbejárásával magyar tagja is volt Kozsik József személyében, konstancai, jászvásári, bukaresti, temesvári egyetemi tanárokból állt.

A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozata 18 éve működik és az elmúlt években 10 országos díjat szerzett csapat- és egyéni versenyben. A tagozat szeptemberben egy újabb kilencedikes drámaosztályt indít. A felvételire május végén kerül sor.

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.