Sepsiszentgyörgy, 2019. jînius 28.

600 szent gyorgy napok 2019Idén öt nagyszerű bábtársulat hat darabjával, összesen 16 előadással várják a nagyokat, kicsiket, még kisebbeket, sőt a legkisebbeket is, kilenc hónaptól kilencven évig mindenkit, a Szent György Napok bábszínházi előadásaira.

 

 

Szent György Napok - 2019Debreceni Vojtina Bábszínház: Boldog képek

Helyszín: Háromszék Táncstúdió
- május 1., szerda, 19:00
- május 2., csütörtök, 11:00, 18:00

Mesénk egy faluról szól, ahová, ha betérünk, mosolygós emberek néznek ránk. Egy faluról, ahol a lányok viselete a tündérekéhez hasonlít. Egy faluról, ahol éjszakánként boldogok az emberek álmai, és ahol még a macskák is boldogan pödörgetik a bajszukat a tejeslábas fölött. Ennek a falunak még a neve is Boldog! Ne keressétek idegen országok térképein, hiszen a Mátra alján, a Galga folyó völgyében, Palócföldön található, Magyarországon. Gyertek velünk Boldogra, a boldogság titkát keresni!

Az előadás 4 éves kortól ajánlott!

Alkotók:
Forgatókönyv: Bartal Kiss Rita, Horváth Mari
Versek: Borbély Szilárd, Rendező: Bartal Kiss Rita
Báb- díszlet és jelmeztervező: Horváth Mari
Zeneszerző: Bakos Árpád, Koreográfus: Molnár Endre,
Mozgókép és animáció: Horváth Mari, Tóth- Pócs Roland, Harsányi Ferenc
Rendezőasszisztens: Szabó Magdolna
Szcenikus: Nagy István
Fény: Ágh András
Hang: Baditz Dávid, Czapp Ferenc, Papp László
Videotechnika:Barta Zoltán
Műhelymunkák: Bérczi Katalin, Molnár Gábor, Molnár Tamás, Nádasiné Szegedi Éva, Kissné Kati, Pócs Eszter
Szereposztás: Hajdú Péter, Hell Krisztina, Mercs Máté Péter, Nagy Mónika, Nagy Viktória Éva, Reschofsky György

Szent György Napok - 2019Fabók Mancsi Bábszínháza: A háromágú tölgyfa tündére

Helyszín: Kamaraterem
- április 26., péntek, 17:00, 19:00
- április 27., szombat, 11:00
Sűrű erdő közepében gazból gyütt boszorkány őriz ódon tölgyfába zárott három tündérleányt. Mesénk arról beszél, hogy éretlenke, de jó lelkületű királyi fiú mint szabadítja meg ezeket, mint veszejt el közülük kettőt, s mint szeret meg egyet halálosan.
De kettejük boldogságára várni kell türelmesen: hiszen a gazból gyütt boszorkányt sem kell félteni! Ámító fondorlatossággal széjjel szakítja az egymásnak teremtetteket, a tündérleányt több ízben elveszejti, s haj, mi kegyetlenségeket nem mível! De, hogy a szép, szelíd, tartózkodó, s kezdetekben erőtlen tündérleány mint kap erőre, s az éretlenke királyi fiúból mint válik igaz, nyitott szemekkel élő királyi személy, s hogy kettejük fényes szerelme legyőzi- e a sötét fondorlatokat, azt csak azok láthatják, kik megtekintik előadásunkat.
Az előadás 2017-ben elnyerte a 9. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle fődíját, 2018-ban pedig a Magyarországi Bábszínházak Országos Találkozóján a Színházi Kritikusok Céhének szakmai fődíját.
Az előadás 6 éves kortól ajánlott!

Alkotók:
Díszlet: Mátravölgyi Ákos
Bábok: Mátravölgyi Ákos
Szövegkönyv: Fabók Mariann
Rendezés: Fabók Mariann
Zene: Keresztes Nagy Árpád
Szereposztás: Fabók Mariann, Keresztes Nagy Árpád

Szent György Napok - 2019MárkusZínház: Hős Miklós

Helyszín: Kamaraterem
- április 25., csütörtök, 17:00, 19:30
- április 26., péntek, 11:00

Eposz a bábszínpadon gyerekeknek, felnőtteknek

Megszületni és hősnek lenni nem egyszerű e földi közegben. Még az istenek szférájában is ezer botlás, veszély, szeszély, hát még az emberi lélek számára mennyi kihívás, lehetőség, győzelem vagy veszteség. A kalandos földi létre most magyar hős születik: a szájhagyományban, krónikákban, freskókon megrajzolt, s irodalmi művekben újraélesztett, legenda övezte, testében-lelkében is erős: Toldi Miklós.

Az előadás 7 éves kortól ajánlott!

Alkotók:
Báb és Díszletterv: Boráros Szilárd
Dramaturg: Khaled-Abdo Szaida
Zenéjét szerzette: Kovács Márton és Pilári Áron
Rendezte és a játékot kitalálta: Vajda Zsuzsanna
A rendező asszisztense: Pilári Lili Eszter
Dobokon közreműködik: Pilári Áron

Szereposztás: Vajda Zsuzsanna, Pilári Gábor

Szent György Napok - 2019Cimborák Bábszínház: A halhatatlanságra vágyó királyfi

Helyszín: Cimborák Bábstúdió
- április 27.,  szombat, 18:00
- április 28.,  vasárnap, 18:00

Magyar népmeséből készült bábjáték: egy kicsi királyfi a hosszú vándorlásai után szomorúan tér vissza apja birodalmába, mert nem találta meg azt, amire igazán vágyik. Elszántan kel újra útra, hogy addig haza se térjen, amíg meg nem találta azt a birodalmat, ahol a Halálnak nincs hatalma. Vándorútja során találkozik a Saskirállyal, a Kopasz királlyal és a Kék ország úrnőjével, akik varázserejű ajándékokkal segítenek neki eljutni a Halhatatlanság királynőjéhez.
A népmesei világ e bábjátékban árnyjáték technikával és élő játékkal elevenedik meg a nézők szeme láttára.

Az előadás 5 éves kortól ajánlott, nagymamáknak és nagytatáknak is.

Alkotók:
Dramaturg: Khaled Abdo Szaida
Zene: Horváth Zsombor, Pilári Áron
Báb-, díszlet- és jelmeztervező: Vajda Zsuzsanna, Pilári Gábor
Szakmai konzulensek: Páll Gecse Ákos, Jankó Mátyás
Kellékes, öltöztető: Kis Vizoli Mónika
Technikusok: Nagy Nándor Zoltán, Péter Előd, Szanday Csongor
Kivitelezők: Pilári Gábor, Pilári Lili, Vajda Zsuzsanna, Zayzon Ádám, László Attila (Jazz),Lanstyák Ildikó, Páll Gecse Ákos, Péter Orsolya, Szucher Ágnes, Vincze Tímea
Rendező: Vajda Zsuzsanna, Pilári Gábor (pécsi MárkusZínház)
Szereposztás: Nagy Lázár József, Páll Gecse Ákos, Lanstyák Ildikó, Vincze Tímea

02 bab szent gyorgy napok 2019Cimborák Bábszínház: Tündérek tenyerén, babaszínház

Helyszín: Cimborák Bábstúdió
- április 29., hétfő, 18:00
- április 30., kedd, 11:00, 18:00

“A világnak lágy ölén,
Három tündér tenyerén,
Szól a nóta, benned él:
A szívedben szép remény.”

Karonülők, kisbabák és szüleik számára készül a Cimborák Bábszínház legújabb előadása, melyben dallal, szóval és játékkal ringatnak bennünket a tündérek. Trillácska, Hajnácska és Bíbola varázslatában a keletkezés csodáit élhetik át a kisgyermekek. A hangok, zörejek szemünk előtt szülnek új formát, a színek és anyagok bábokká lesznek. A népi mondókák, az énekszó, az élő hangszer ölelésében és az édesanyák ölének biztonságában a kisbabák önmaguk testrészeire csodálkozhatnak rá, majd környezetük kellékeivel ismerkedhetnek meg. A zenei és formai anyanyelv közegébe ágyazott előadásunkat a művészeti nevelés részeként is ajánljuk a szülők figyelmébe. Fontosnak tartjuk az érzelmi biztonság kialakulásában a közösen megélt léleképítő csodavárást és a megtartó örömet, ezért szülőkkel vagy közeli hozzátartozókkal együtt várjuk babaszínházunkba a kicsiket. Az előadást meghitt térben játsszuk, amelyben legtöbb 21 szülőt és kisbabát tudunk befogadni. A játék időtartama kevesebb mint fél óra.

Az előadás 9 hónapos kortól 3 éves korig ajánlott,  szülői vagy nagyszülői felügyelettel!

Alkotók:
Dramaturg: Prezsmer Boglárka
Zene: Orbán Ferenc
Szakmai konzulensek: Balázs Gyöngyi, Dávid Péter, Nagy Lázár József, Páll Gecse Ákos, Péter Orsolya
Kellékes, öltöztető: Kis Vizoli Mónika
Technikusok: Nagy Nándor Zoltán, Péter Előd
Kivitelezők: Benkő Éva, Zayzon Ádám, László Attila (Jazz), Guzsalyas Alapítvány
Rendező: Benkő Éva
Szereposztás:  D. Gulácsi Zsuzsanna, Lanstyák Ildikó, Vincze Tímea

0
0
0
s2sdefault

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom