Sepsiszentgyörgy, 2019. jînius 28.

szent gyorgy napok 2019 feliratTitokzatos feliratot találtak hétfő reggel Sepsiszentgyörgy Főterén. A piros színnel, valószínűleg rúna ábécével írt szöveg két részből áll, amelyeket egy-egy zöld színű, sárkányra emlékeztető rajz zár le.

A két szövegrész nem ugyanolyan és nem is azonos számú karaktert tartalmaz (az egyik részben 50, a másikban 53 betűnek tűnő rajzolat van) és egyelőre nem sikerült megfejteni.

Bár a Szent György Napok szervezői nem zárják ki egy tréfa lehetőségét – végül is a szöveg április 1-jén reggel jelent meg – megnyugtató lenne, ha valaki rájönne a titkára. A helyi szakembereknek ez egyelőre nem sikerült, ezért nemzetközi szakértőket vontak be, akiknek elküldik a feliratról készült drónfotókat. Addig is a lakosság segítségét várják, akinek sikerül megfejtenie az írást (írásokat?), kérik, küldje el a press [KUKAC] sepsi [PONT] ro címre. 

* * *

Megfejtették a titokzatos feliratot

Nagyszámú megfejtés érkezett a megadott e-mail címre a Főtéren hétfő reggel megjelent titokzatos feliratra, de a rádiók és napilapok honlapjain és Facebook-oldalain is rengeteg bejegyzés jelent meg ezzel kapcsoltban. A fordítás szinte betű szerint megegyezik, és azt mondja 48 ORA ALATT 52 SZUZ VAN A RETYI TO PARTON VAGY EGETEM A VAROST  és majdnem ugyanez románul is: IN 48 ORE PE MALUL LACULUI RETYI SUNT 52 FECIOAR SAU ARDE ORASUL. Volt, aki mellékelte a megfejtéshez használt rúna ábécét, és volt, aki úgy értékelte, hogy az a Szent György legendából vett idézet.

A feltételezést megerősítette a Szent György Napok szervezői által megkeresett nemzetközi szakértői csoport is, akik szerint ez az egykori sárkányokra jellemző írás, amelyek – a fennmaradt ősi feljegyzések szerint – az emberek által beszélt összes nyelvet ismerték, de egyiket sem hibátlanul.

A Szent György Napok szervezői köszönik a lakosság segítségét, de nem kívántak állást foglalni az ügyben, hogy fenntartják-e elképzelésüket, hogy ez mégis egy április 1-jei tréfa volna, egyelőre folyik az ügy tárgyalása, amelynek eredményéről mindenképp tájékoztatják a lakosságot! (közlemény)

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom