Sepsiszentgyörgy, 2019. szeptemper 4. / fotó: Toró Atila

Székelyföldért megmozgatjuk Európát! - Székely Nemzeti Tanács2019. május 7-én az Európai Bizottság nyilvántartásba vette a „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért” című polgári kezdeményezést. Ezzel a kezdeményezéssel az volt a célunk, hogy az Európai Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Ezt azt jelenti, hogy ezen régiók, köztük a közigazgatási hatáskörökkel nem rendelkező földrajzi körzetek lemaradását úgy kell megelőzni, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió feltételeit fenntartani, hogy közben sajátosságaik ne változzanak meg.

Egyszerűbben: az elszakított területek magyar többségű régiói úgy fejlődjenek, gazdagodjanak, hogy közben megőrizzék regionális identitásukat. Egyaránt vonatkozik ez Székelyföldre, Kalotaszegre, Érmellékre, de akár az egész Partiumra is és természetesen Felvidékre. Örömmel tudok beszámolni arról, hogy a kezdeményezés mellett felsorakozott az erdélyi magyar közélet minden fontos szereplője: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács.

A rendelkezésünkre álló egy évből több mint hat hónap eltelt. A hátralevő időben 2020. május 7-ig 1 millió aláírást kell összegyűjtenünk az Európai Unió legkevesebb hét államából, ahhoz, hogy a kezdeményezés sikeres legyen. Ehhez legalább 350 000 aláírásra van szükségünk Erdélyből. Most 6500-nál tartunk.

Az erdélyi magyar gyülekezetek segítségét kérjük, egyrészt a kezdeményezés népszerűsítésében, hogy az interneten is gyűljenek az aláírások. A www.nemzetiregiok.eu honlapról, a „Támogatom” gombra kattintva lehet elérni a formanyomtatványt.

Másrészt a papír alapú aláírásgyűjtésben azt kérjük, hogy a gyülekezetek tagjai ezeket az íveket írják alá. Fontos: a kezdeményezést egy személy egyszer támogathatja, tehát aki interneten, digitálisan aláírta, az nem kell kitöltse a támogató ívet, melyet le lehet tölteni a www.regiuninationale.eu honlapon a formular fülre kattintva, s kiválasztva Romániát.
Ha a kezdeményezés sikeres lesz, folytatni tudjuk a küzdelmet, hogy növeljük szülőföldünk népességmegtartó erejét. Segítse ebben a Jóisten a székelységet és az egész erdélyi magyar nemzeti közösséget!

Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Marosvásárhely, 2019.11.27

 A nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezést itt lehet aláírni
>> https://eci.ec.europa.eu/010/public/#/initiative <<

 

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.