Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Iskolások az Aréna jégpályáján – fotó Vargyasi LeventeSepsiszentgyörgy Önkormányzatának Bevezetés a sportba programja 2017 őszén indult, amelynek pozitív hatásai már most érezhetőek. A város összes intézményének nagycsoportos, nulladik, első, második és harmadik osztályos tanulója heti egyszer sportol a Sepsi Arénában. A program a 2020/2021-es tanévben úszással bővül a negyedikesek számára.

A Bevezetés a sportba program ország szinten egyedülálló, hiszen száz százalékosan helyi önkormányzati támogatással valósul meg, melyre a 2019/2020-as tanévben 760 ezer lejt fordítanak.

Tornaóra a Sepsi Arénában – fotó Vargyasi LeventeA programban jelenleg 15 oktató, egy kinetoterapeuta és egy asszisztensnő segíti a gyermekek egészséges életmódhoz és sporthoz való szoktatását a Királypingvinek Sportegyesület koordinálásával, aki egyben a program lebonyolítója is.

A programban a város összes tanügyi intézménye részt vesz, közel 3000 óvodás és kisiskolás, ez azt jelenti, hogy nincs olyan nagycsoportos, nulladik, első, második és harmadik osztályos gyermek, aki heti egyszer ne sportolna a kötelező tornaórákon kívül. Az óvódáktól, iskoláktól óránként buszjárat indul az Arénához, ahol a Királypingvinek Sportegyesület várja a kicsiket. Köszönet jár a kísérő pedagógusoknak, valamint a szülőknek, akik támogatása elengedhetetlen.

A foglalkozások egy előre meghatározott órarend alapján zajlanak, egy alkalommal átlagosan 75 gyermek vesz részt rajtuk, őket 6 oktató felügyeli. A program két fő irányt követ, a teremgyakorlatokat és jéghez való szoktatást.

Az óvodai nagycsoport, a nulla, első és második osztályos gyerekek számára egy alapprogramot dolgoztak ki, ennél a korosztálynál a sportba való bevezetés történik, ami mozgás- és koordináció fejlesztést foglal magába. A teremfoglalkozások esetében három, a tér három elkülönített részén, különböző szigeteken zajlanak párhuzamosan labdajátékok, gyógytorna és ügyességi gyakorlatok.

A harmadik osztályosok már konkrét sportágakkal ismerkednek, a kosárlabdával, a jégkoronggal és a futballal. A jéggel való ismerkedésnél biztosított a teljes felszerelés és rögtön az alapoktól kezdenek, jégen való mászással.

2020 szeptemberében a jelenlegi harmadikosok a negyedik osztályt fogják kezdeni és ők majd kizárólag úszni fognak tanulni.

A Bevezetés a sportba program keretében zajlik egy tehetséggondozó program is, ahol szintén heti egy alkalommal délutáni foglalkozások keretében a legtehetségesebb gyerekek továbbfejlesztésére fordítanak hangsúlyt.

A program hatása már most érezhető, a város különböző sportklubjainál a létszám csaknem megkétszereződött, a szabadidős sportszolgáltatások teljes mértékű igénybevétele is igazolja, hogy egy olyan mozgalom indult el, amely nemcsak a gyerekeket neveli, hanem közvetett módon a szülőket, a felnőtt társadalmat is egészséges életmódra ösztönzi.

A programot lebonyolító sportegyesület nem titkolt célja, hogy Sepsiszentgyörgyön minden második gyermek sportoljon.

(A Városimázs Iroda közleménye, fotók Vargyasi Levente)

0
0
0
s2smodern
Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért - Székelyföldért megmozgatjuk Európát!
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2020 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.