Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Szent György Napok – 2020A koronavírus terjedésével kapcsolatos korlátozó intézkedések miatt március 11-étől 22-éig felfüggesztik jegyeladást a 2020-as Szent György-napok kulturális hetének előadásaira – közölték a szervezők.

Knop Ildikó, a rendezvény főszervezője elmondta: „benne van a pakliban”, hogy az idei Szent György-napokat esetleg nem lehet megtartani.

Reménykedünk, hogy nem romlik a koronavírusos helyzet, de előfordulhat, hogy a járvány terjedésének korlátozását célzó intézkedések április végén sem teszik lehetővé a többezres rendezvények megtartását. Egyelőre tárgyalásokat kezdeményeztünk az idei fellépőkkel arról, hogy ebben az esetbe 2021-re halasztjuk előadásukat – mondta el a főszervező.

Az idei Szent György-napokat április 24-e és május 3-a közötti időszakra tervezték.

A koronavírus terjedésének fékezése érdekében szerdától kezdve március 22-éig bezárták az iskolákat és óvodákat. Március 31-éig betiltottak minden olyan beltéri rendezvényt, amelyen a résztvevők várható száma meghaladja a száz főt, és minden olyan szabadtéri rendezvényt is, amelyen a résztvevők várható száma meghaladja az ezer főt.

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2020 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.