Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

A határidő átütemezését kéri a Székely Nemzeti TanácsMég egy hónap áll rendelkezésre, hogy a Székely Nemzeti Tanács által, a nemzeti régiók védelme érdekében indított polgári kezdeményezés támogatására összegyűljön a szükséges egymillió aláírás. Eddig elektronikusan negyedmillió európai polgár támogatta a kezdeményezést, a papír alapú aláírások összesítése – a járványhelyzet miatt – egyelőre elmaradt.


Ugyanakkor a rendkívüli járványhelyzet miatt a támogatási folyamat lelassult, illetve – a papír alapú aláírások vonatkozásában – leállt, ezért a kezdeményezők úgy döntöttek, hogy a határidő meghosszabbítását, illetve átütemezését kérik. Az Európai Bizottságnak küldött levélben egyebek mellett leszögezik:
„Kérjük, hogy a T. Európai Bizottság a „Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és regionális kultúrák fenntarthatóságáért” című európai polgári kezdeményezés (Bizottsági nyilvántartási szám: ECI(2019)000007) keretében indult aláírásgyűjtés határidejét az alábbi időpontok közül a legkorábbi bekövetkeztéig meghosszabbítani szíveskedjen:

  • A) az azt a napot követő 6 hónap, amelyben az EU tagállamainak többségében megszűnnek a 2020. február 21. napját követően a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében hozott, a személyek szabad mozgását, illetve a gyülekezési jog gyakorlását korlátozó intézkedések; vagy
  • B) az azt a napot követő 6 hónap, amelyben a Polgári Bizottság arról tájékoztatja az Európai Bizottságot, hogy készen áll az aláírásgyűjtés folytatására, megjelölve az aláírásgyűjtés folytatásának pontos kezdő időpontját.”

Az Európai Bizottság hivatalos válaszáig, illetve a május 7-i határidőig azonban az aláírási kampány folytatódik. A támogató aláírásokat elektronikus formában a www.nemzetiregiok.eu címen, a Támogatom gombra kattintva lehet rögzíteni. Kérjük, aki már aláírta buzdítson másokat is ugyanerre. Köszönjük.


A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata
Sepsiszentgyörgy, 2020. április 8.

 A nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezést itt lehet aláírni
>> https://eci.ec.europa.eu/010/public/#/initiative <<

0
0
0
s2smodern
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2020 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.