Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Osonó Színházműhely  - Ahogyan a víz tükrözi az arcot2020. október és november folyamán kerül sor arra a színházi- szociális projektre, amely keretén belül a független társulat 19 alkalommal, 6 megyében, több mint 300 hátrányos helyzetű fiatal számára mutatja be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást, amelyet minden esetben egy feldolgozó színházpedagógiai foglalkozás követ. Az Osonó ebben a nagyméretű projektben Kovászna, Brassó, Hargita, Maros, Kolozs és Szatmár megye Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságával, számos iskolával, kultúrházzal és polgármesteri hivatallal működik együtt. A komplex közösségi eseménysorozat a Román Nemzeti Kulturális Alap/Administraţia Fondului Cultural Naţional támogatásával jött létre.

Az október 6-15. és november 2-4. között zajló projekt egyik terméke egy dokumentumfilm létrehozása, amelyben a fiatalok elmesélik életútjukat, az identitásukat meghatározó fontosabb eseményeket, a múltjukat és azt, ahogyan önmaguk jövőképét látják. A projekt támogatni kívánja az intézményesített és hátrányos helyzetű fiatalok azon törekvéseit, hogy megtalálják életcéljukat, hiszen a speciális helyzetük miatt sokszor bizonytalanokká és kiszolgáltatottakká, valamint a társadalom által kirekesztettekké válnak.

A Fazakas Misi által rendezett produkció eddig 573. alkalommal került bemutatásra, 3 kontinens 24 országának 188 településén és 12 nemzetközi fesztiválmeghívást, illetve 2 legjobb előadás díjat tudhat magáénak. Az előadás kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei képezik, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat, alátámasztva a legfrissebb romániai statisztikai adatokkal, így a feldolgozó színházpedagógiai foglalkozás és az előadás témái lehetőséget adnak a párbeszédre és közös gondolkodásra a fiatalokkal, bízva abban, hogy egy önreflexiós, önismereti folyamaton mennek keresztül.

Az Osonónak nem ez az első ilyen jellegű nagyszabású projektje. 2018-ban a Román Nemzeti Kulturális Alap/Administraţia Fondului Cultural Naţional támogatásával a Visszhang a sarokból elnevezésű művészeti- szociális projektet hozta létre a társulat, amelyben a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósággal és a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósággal együttműködve negyven fiatallal dolgozott együtt a csapat, azzal a céllal, hogy alkotó táborok, műhelyfoglalkozások, kulturális események és dokumentumfilm létrehozásával a fiatalok megtalálják helyüket a társadalomban és egyensúlyba kerüljenek önmagukkal.

A Román Nemzeti Kulturális Alap/Administraţia Fondului Cultural Naţional fontosnak tartja leszögezni, hogy az általa támogatott projektek nem tükrözik szükségszerűen az álláspontjukat, és nem vállalják a felelősséget a projekt tartalmáért, illetve azért ahogyan a projekt eredményei felhasználásra kerülnek. A program tartalmáért és hatékonyságáért az Osonó Színházműhelyt terheli minden felelősség.

Ahogyan a víz tükrözi az arcot

  • Szereplők: Mucha Oszkár, Mihácsi Veronika, Fazakas Hunor, Basa Ádám, Póra Jácinta
  • Technikus: Csiszer Bence
  • Rendező: Fazakas Misi
0
0
0
s2smodern
Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért - Székelyföldért megmozgatjuk Európát!
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2020 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.