Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

2021. március 23-tól bezárnak a kulturális intézmények, valamint a vendéglők és bárok belső terei.

2021. március 21-én, vasárnap délután 3 fölé emelkedett az utóbbi két hétben jegyzett, ezer főre eső koronavírusos betegek száma Sepsiszentgyörgyön, ismét vörös forgatókönyv lépett életbe.

Gyümölcsfacsemetéket igényelhetnek a kilyéni és szotyori lakosokA Háromszéki Közösségi Alapítvány közösen Sepsiszentgyörgy Önkormányzatával 800 darab gyümölcsfacsemetét oszt szét a kilyéni és szotyori lakosok között, az erdélyi őshonos gyümölcsfajták visszatelepítése és a családok egészséges gyümölcs szükségletének kielégítése céljából. A csemetéket kizárólag kilyéni vagy szotyori állandó lakhellyel rendelkező személyek igényelhetik. 

Az önkormányzat első körben felméri a kilyéni és szotyori lakosok igényeit a facsemetéket illetően, hogy a későbbiekben arányosan oszthassa el ezeket. Ezért, kérjük, hogy az érdekelt személyek jelezzék igényüket az erre a célra létrehozott Gyümölcsfák Kilyénbe és Szotyorba / Pomi fructiferi la Chilieni și Coșeni elnevezésű Facebook csoportban, a név, lakcím, a kívánt gyümölcsfacsemete és a darabszám megjelölésével. Az igénylések elküldésének határideje 2021. április 11. 

A kilyéni és szotyori lakosok a következő gyümölcsfák és fajták közül választhatnak: 

  • alma (Técsy Róza, szürke kormos, kormos, Fehér Clár, Kisasszonyalma, Batul, Hosszúszárú, Páris, Pónyik, Török Bálint (Stettini piros), Pármen, Sóvári, Citromalma (Bellefleur Jaune), Sikulai, Tartós Gusztáv, Budai Domokos, Jonathán, Kék cigányalma, Florina)
  • körte (Császár, Williams, Zöld Magdolna, Piros belü, Papkörte/Curé, Nagy macskafej/Catillac, Liegel vaj, Párizsi grófnő, Téli pergament /Esperen bergamotte, Birs, Bereckzi)
  • cseresznye (Rita – korán érő, ropogós, magyar fajta; Carmen – 10-11 grammos nagyszemű, ropogós, piros, magyar fajta; Van – rövidszárú, ropogós; Bigarreau Burlat; Tamara)
  • meggy (Érdi Bőtermő, Pándi/Crisane)
  • szilva (Nagy hargasmagvú, Stanley, Virusrezisztens német fajták, Tophit, Topfive, Toptaste – nagyszemü, kiváló pálinkának, lekvárnak, Haganta, Jojo)
    mogyoró (Bollwilleri csoda válogatás, Római mogyoró válogatás – elit édességekhez csokoládéhoz ajánlott)

A csemetéket április közepétől kezdődően lehet majd átvenni a Városi Kertészet székhelyén. 

(A Városimázs Iroda közleménye)

0
0
0
s2smodern
Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért - Székelyföldért megmozgatjuk Európát!
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2021 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.