A Regisztrált Tehetségpont és Európai Tehetségpont minősítéssel rendelkező Bolyongó Színházi Egyesület, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával két komplex, művészeti és hosszútávú képzést biztosító tehetséggondozó projektet valósított meg az elmúlt időszakban. Az elmélyült munka érdekében, a képzésen részt vevő fiatalok, illetve a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának diákjai számára, márciusban két szaktábort szervezett a társulat.
A Hagyományaink ápolása a művészet által címet viselő program fő célja a húsz, hátrányos helyzetű tehetséges fiatal népi hagyományokkal való kapcsolatának elmélyítése és önkifejező képességének fejlesztése volt, amelyet a tradicionális táncok, a szép beszéd valamint a mesemondás segített elő.
A Tehetséggondozó program Románia egyetlen magyarnyelvű akkreditált drámatagozatán egy olyan program, amely a romániai tanügyi rendszer által kínált szűkös tanterven túli minőségi szakoktatás megvalósítását és új, hasznos, gyakorlati képzéseket biztosított Románia legelső magyar nyelvű, akkreditált drámatagozatán. A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámás tanulói lehetőséget kaptak olyan kompetenciák és készségek elsajátítására, amelyek nemcsak a szakmai, hanem a személyiség fejlődését is maguk után vonták. A fiatalok tehetségének kibontakoztatása a vizuális nevelés, filmképzés, beszédkészségfejlesztés és improvizációs gyakorlatokat magába foglaló műhelymunkák során történt meg.
A programokat összefoglaló, a munkát és a tanulási folyamatot elmélyítő szaktáborokban a non formális oktatási módszerekkel, az új helyzetek, a találkozás, az ismerkedés és szakmai impulzusok helyzetének megteremtésével találkozhattak a résztvevő fiatalok. A képzéseket Fazakas Misi a társulat rendezője, egyben a drámatagozat vezetője és színészmesterség tanára, Mucha Oszkár az Osonó színésze és a drámás diákok szaktanára, illetve Kocsis Hunor-Tibor táncoktató vezette. Szőcs Csaba és Szőcs Enikő a sepsiszentgyörgyi Change Center és Adrenalin Sportklub részéről az egészséges életmódról tartottak előadást, illetve felmérték a drámatagozatos fiatalok testösszetételét és az ezzel kapcsolatos egészségügyi kockázatokat.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díjában részesült, Regisztrált Nemzeti Tehetségpont és Európai Tehetségpontként működő Osonó Színházműhely már több tehetségprogramot szervezett az elmúlt évek során. A társulat, a többéves tehetségsegítő munkája és a rendszeres ifjúsági projektek elismeréseként, 2016-ban az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett.