Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Újabb drámaosztály indul a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti LíceumbanAz Osonó Színházműhely társulatvezető-rendezője által 2000-ben alapított és vezetett, Románia legelső magyar nyelvű, akkreditált drámatagozata a következő tanévtől egy újabb kilencedikes színészosztályt indít. A felvételire májusban kerül sor, de már most elkezdődnek a rendszeres felkészítők. Legközelebb október 9-én 15 órakor a Plugor Sándor Művészeti Líceum Visky Árpád drámatermében ismerkedhetnek meg az érdeklődők a szaktantárgyakkal. Ezt követően, október 16-án 15 órakor lesz felvételi felkészítő. Már nyolc színészosztály ballagott el, jelenleg két évfolyama van a tagozatnak.

A több mint húszéves hagyománnyal rendelkező drámatagozat számos alkalommal elnyerte a legjobb romániai drámatagozatnak járó minisztériumi díjat úgy a csoportos, mint az egyéni országos tantárgyversenyeken, illetve több országos és nemzetközi fesztiválon kaptak elismerést a színészosztályok diákjai. A tagozat, pályázatok által rendszeresen szervez ingyenes kirándulásokat, táborokat illetve nemzetközi szakmai tapasztalatcserét a drámás diákok számára, akiknek lehetőségük van EU-s projektbe való bekerülésre is. A Határtalanul! Program által állandó kapcsolata van a tagozatnak a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatával, illetve a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium dráma- és médiatagozatával.

A drámaosztály egy komplex szakmai képzés, amely a szakmai tárgyak mellett fontosnak tartja segíteni a fiatalok személyiségének fejlődését olyan tárgyak által, mint színészmesterség, improvizáció, drámajáték, beszédtechnika, művészi beszéd, beszédművelés, színpadi mozgás, disputa, médiaismeret, bábképzés, újságírás, filmművészet, pályázatírás és színháztörténet. A szaktantárgyakat szakképzett tanárok és színész- pedagógusok tanítják.

A kamaszok a képzés során megnyílnak, feloldódnak, levetkőzik gátlásaikat így közelebb kerülnek önmagukhoz és eleven marad kíváncsiságuk társaik és a világ iránt, fejlődik verbális és non-verbális kommunikációs készségük, tágul a világról és az emberről szerzett tudásuk és gondolkodásmódjuk, és bátrabban vállalják önmagukat a mindennapi életben is. Ezzel egységben szert tesznek a szakma ismeretére is, jártasak lesznek a film- és színházművészet nyelvrendszerében, illetve jól eligazodnak a többi művészeti ágban is.

A tagozat vezetője, Fazakas Misi egy interjúban így fogalmazott a drámatagozatról: „Az én hozzáállásom tulajdonképpen mindig is az volt, hogy ez nem egy középiskolás színésznevelde. Tehát nem az van, hogy megpróbáljuk legyúrni a szakmát a színházat szerető fiatalok torkán, amikor ők – 15–16 évesen – az önkeresésben, a személyiség kibontakoztatásában, önmaguk megismerésének egy nagyon fontos fázisában vannak. Sokkal inkább az van, hogy a színházi gyakorlatok „ürügyén” találunk ki és tanítunk olyan tantárgyakat, tartunk olyan tevékenységeket és képzéseket, amelyek az önismeretet, az önértékelést, a beszédkészség fejlesztését, a rugalmasságot, a nyitottságot, a gondolkodásmód kialakulását segítik.”

A drámás diákoknak, Fazakas Misi vezetésével lehetőségük van színházi előadásokban is kipróbálniuk magukat. Az európai, ázsiai és marokkói hírnévre szert tett Osonó Színházműhely produkcióiba beválogatott drámás diákok, szakmai gyakorlatként több alkalommal vesznek részt erdélyi és európai turnén.

Az iskola elvégzése után a diákok a kötelező érettségi mellett szakérettségit is letesznek, így szakképesítést elismerő oklevelet is kapnak.

A drámaosztály elvégzése nagyobb esélyt nyújt a színművészeti egyetemek színész-, bábszínész-, rendező-, teatrológia- szakára való bejutásra. Az állandó beszédtechnika és művészi beszéd órák, valamint a kommunikációs készség kialakulása elősegíti a jogi, politikai, pedagógiai, illetve a T.V.- és rádió-műsorvezetői pályákon való érvényesülést. A filozófia, pszichológia, szociológia, teológia, hitoktatói, gyógypedagógiai szakokra is megkönnyíti a felvételit a színészosztályban szerzett ember és önismeret. A drámaosztályban tanult komplex, változatos és több területet átfogó szaktantárgyak felkészítik a diákot a Film- Fotó- Média összművészeti egyetemekre, valamint az újságírói és kommunikáció szakokra való bejutásra, de vannak egykori drámás diákok az orvosi egyetemeken is.

Azon diákok számára, akik más településről érkeznek, az iskola emeletén egy korszerű, 2009-ben átadott bentlakást biztosít a líceum.

Érdeklődni a 0740578725-ös telefonszámon lehet.

Az érdeklődő diákok számára, a tagozat az alábbi időpontokban tart felkészítőt a líceum Visky Árpád drámatermében:

  • 2021. október 9., szombat 15.00-16.30
  • 2021. október 16., szombat 15.00-16.30
  • 2021. október 29., péntek 17.00-18.30
  • 2021. november 6., szombat 15.00-16.30
  • 2021. november 20., szombat 15.00-16.30
  • 2021. december 4., szombat 15.00-16.30
0
0
0
s2smodern
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.