Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

A székely himnusz százéves évfordulójáraA Székely Nemzeti Tanács már megalakulásának pillanatában nagy jelentőséget tulajdonított a székelység jelképeinek, nemzeti jellegzetességeinek, úgy tekintve, hogy a célként megfogalmazott területi autonómia részének kell tekinteni a székely terület himnuszát, zászlaját, címerét, saját nyelvét, kultúráját, hivatalos ünnepeit és határait. A történelmi hagyományokra építve alkotta meg Székelyföld címerét és zászlaját és kezdeményezte, hogy a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés nyilvánítsa a székely himnuszt Székelyföld himnuszává.

Székelyföld jövőjét a szülőföldjén őshonos székelység fogja meghatározni. Az itt élő emberek, maga a székely nép leghitelesebb hordozója a székely törekvéseknek és döntéseket az ő sorsáról nélküle vagy fölötte senki nem hozhat. Az autonómiatörekvésnek ez a mozgatórugója, és ez az alapja annak a közösségi önszerveződésnek, amelynek útját a székelyföldi személyi kártya fogja megnyitni. A Székely Nemzeti Tanács ennek az akaratnak a hordozója, amelynek a jog és a demokrácia útján fogunk érvényt szerezni.

A Mihalik Kálmán által megzenésített vers, amelynek szerzője Csanády György volt, az első világháború után nem csak Erdélyben terjedt el, hanem az egész Kárpát-medencében, és a magyar nemzet akaratából egy természetes és közösségi, érzelmi válasz volt Magyarország feldarabolására. Kölcsey Himnusza és Vörösmarty Szózata mellett a magyar nemzeti érzés kollektív megélésének nyitott még egy utat.

A Székely Nemzeti Tanács célkitűzése volt, hogy legyen egy hivatalos partitúrája a székely himnusznak, amelyet a testület sajátjának mondhat és ajánlhatja Székelyföld lakóinak, minden székelynek és minden magyarnak a nagyvilágból. Werner Gábor karmester jóvoltából ez a hivatalos partitúra 2021-ben megszületett, és köszönhetően az MTVA aktív közreműködésének, már létezik egy hangfelvétel is, amely a közszolgálati médiavagyon része. Ezt a hangfelvételt tudjuk felajánlani minden emlékező közösségnek a székely himnusz centenáriumán.

Legyen a székely közösségi tudat és vele együtt a magyar nemzettudat megerősítője ez a hangfelvétel, amelyet ezúton teszünk közkinccsé.

A hangfelvételek három változatban – szimfonikus zenekar + négyszólamú kórus; fúvószenekar + egyszólamú kórus; szimfonikus zenekar + egyszólamú kórus – a Székely Nemzeti Tanács yuotube-csatornáján érhetőek el:

A kórusok, szimfonikus és fúvószenekarok számára a partitúrát kérésre eljuttatjuk egy megadott címre.

Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely, 2022. május 16.

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.