Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Magyarországi turnéra indul az Osonó Színházműhely2022. november 21-23. között Szombathelyen, Celldömölkön és Pannonhalmán összesen hét alkalommal lesz látható a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből készült előadás. A Nemzeti Kulturális Alap Színházművészeti Kollégiuma által támogatott turné során, november 22-én 19 órakor a celldömölki Soltis Lajos Színházban kerül sor a produkció ünnepi, 50. bemutatására. A szombathelyi Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium, a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium és a Pannonhalmi Bencés Gimnázium diákjai rendhagyó irodalomóraként nézhetik meg az előadást.

A Mucha Oszkár által előadott és Fazakas Misi rendezésében készült előadásban elhangzó szövegek nem csak lírai alkotások, hanem a jelen időben, ürügyként újjászülető gondolatok, hogy a nézőkkel közösen megszülethessen egy személyes találkozás József Attilával. Az előadás egyik célja, hogy közösen fedezzük fel újra a költő verseit, a szövegeiből áramló érzésvilágot, gondolatait, amelyek lehetőséget kínálnak az önmagunkkal való találkozásra. Az 55 perces előadásban a József Attila versei mellett elhangzanak részletek az általa írt önéletrajzból illetve a Szabad ötletek jegyzékéből is, utána pedig egy interaktív közönségtalálkozóra kerül sor.

Az Osonó Színházműhely egy olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül, az Osonó intenzív élményt biztosít a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse. Az Osonó kifejezés idézi azt a színházi formát, amelyet a társulat képvisel: közeledni, meghallgatni, meglátni a vándorló ember álmait, félelmeit, szenvedélyeit és örömeit, aztán a megfigyelt valóságokat olyan történetbe helyezni, amely, mint tükör hat a néző számára.

A társulat a közelmúltban az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, előtte Regisztrált Tehetségponttá, majd Európai Tehetségponttá vált és magáénak tudhatja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját is.

Egy pár nézői visszajelzés az eddigi előadások kapcsán:

Az előadás, illetve ez a tolmácsolás nagyon kinyitotta számomra József Attila személyiségét.

„Én kimondottan nem szerettem ezeket a József Attila verseket, de az előadásotokkal közelebb kerültek hozzám ezek a szövegek.”

„Nagyon személyesnek éreztem az előadást. Annyira jó volt, hogy körbe ültünk és ez az egész nekünk szólt, megszólított!”

A turné programja:

  • November 21, 9:40: Szombathely, Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
  • November 21, 11:40: Szombathely, Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium
  • November 22, 8:45: Celldömölk, Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
  • November 22, 10:35: Celldömölk, Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
  • November 22, 19:00: Celldömölk, Soltis Lajos Színház
  • November 23, 11:00: Pannonhalma, Pannonhalmi Bencés Gimnázium
  • November 23, 14:30: Pannonhalma, Pannonhalmi Bencés Gimnázium
0
0
0
s2smodern
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.