Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Harmincadik kiadásához érkeztek a Szent György Napok – A mi ünnepünkNosztalgiakiadás lesz az idei, harmincadik városünnep. A jubileumi Szent György Napokra 2023. április 23-a és 30-a között kerül sor. Az idei koncepciót pénteken ismertette az Isabella Boutique Hotelben Antal Árpád-András polgármester, Vargha Fruzsina alpolgármester és a Szent György Napok főszervezője, Knop Ildikó.

A polgármester emlékeztetett: az első Szent György Napokat 32 évvel ezelőtt, 1991-ben szervezték meg, így 2023-ban már 32 éves lenne a rendezvény, de a koronavírus-járvány miatt két év kimaradt, így az idei lesz a harmincadik, jubileumi városünnep.

– Az nem lehet, hogy bármi beárnyékolja ezt az ünnepet, hisz ebben a mai, megbolondult világban semmi nem lehet fontosabb annál, hogy tudjunk találkozni barátainkkal, ismerőseinkkel, hogy tudjuk, hogy van kire számítsunk. Ez a mi ünnepünk – mondta Antal Árpád.

A polgármester hozzátette: ebben az évben kiemelten a helyi értékekre, a helyi művészekre, az összefogásra fektetik a hangsúlyt, noha a sok beruházás miatt kevesebb pénz jut a rendezvényre.

Knop Ildikó kifejtette: bár az alapkoncepció a nosztalgiához kapcsolódik, „visszahoznak” olyan programokat, amelyek sikeresek voltak, de a bevált struktúrán nem módosítanak: lesz kulturális hét és fesztiválhétvége, marad a kézműves vásár, az utcazene fesztivál és civil összefogás révén visszatér a gyermekváros is, ezúttal az Erzsébet parkba. A fiatalok bázisa a Dohánygyárban lesz, a közösségi színpad az 1956-os parkban marad, lesz tombola és tűzijáték.

– Készülünk ugyanakkor néhány meglepetéssel is, például – az utóbbi évektől eltérően – a vasárnap esti nyitókoncert nem a Krisztus Király templomban, hanem a Sepsi Arénában lesz. Ennek kizárólag az az oka, hogy a „klasszikus” helyszín kereteit talán túlfeszítette volna az idei városünnepet megnyitó előadás: Giuseppe Verdi Requiemje. Az olasz zeneszerző óriás négy szólistára, vegyeskarra és zenekarra írt művében már az előadók száma is meghaladja a 150-et. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy az előadásba bevonták a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanulóit is, így az elismert, nagy művészek mellett a produkcióban részt vesznek a leendő nagy művészek is – mondta Knop Ildikó.

Úgy vélte: bár a „naptár úgy adta”, hogy rövidebb a kulturális hét, ezt annak „intenzitásával” pótolják.

Ugyancsak a Sepsi Aréna ad otthont az idei Szent György Napok másik nagy attrakciójának: a Recirquel Társulat My Land című produkciójának. A Vági Bence rendező-koreográfus által 2012-ben alapította Recirquel, a világ egyik vezető újcirkusz társulata, amely egyedi módon egyesíti a tánc és a színház világát. A Recirquel mára a világ nagy színpadjainak állandó vendége.

Az előadásokra március elején kezdődik a jegyértékesítés – mondta a programkoordinátor.

Knop Ildikó egy-egy nevet is felvillantott a fesztiválhétvégéről, amelyek annyiban illeszkednek a nosztalgia kiadásba, hogy a 2020-ban „beígért” előadók közül többeket visszahívtak, köztük az Ossiánt (HU), a Waldecket (AT) és a The Motanst (RO).

Vargha Fruzsina arról beszélt, hogy egy megújult szervezőcsapattal rendezik az idéntől új névre hallgató Ifjúsági Udvart.

– Az egykori udvar neve Az Ifjúság Bázisa (The Base – Baza Tinerilor) lesz. A közösségi média felületein új oldalakon lehet majd megtalálni. Tovább szeretnénk vinni azt a tavaly sikeresen alkalmazott elképzelést, hogy ötvözzük a szórakozást a neveléssel – mondta el az alpolgármester.

Vargha Fruzsina „örömmel nyugtázta”, hogy az ifjúsági udvarban debütált együttesek közül többen eredményes nemzetközi karrierig jutottak.

Elhangzott: március 26-áig lehet jelentkezni a kézműves vásárra, a közösségi színpadra pedig március 20-áig várnak javaslatokat. A „nosztalgia tombolára”, amelynek nyereményei – akár egykor – „megfogható és elvihető” tárgyakból áll, várják a helyi cégek felajánlásait.

Folyamatosan frissül az esemény honlapja: www.szentgyorgynapok.ro, újabb nosztalgia felvételek jelennek meg Facebookon és részleteket lehet megtudni városnapok Instagram és Tik-Tok oldaláról is.

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.