Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

tamasi aron szihaz a vihar Palffy TiborA Román Színházi Szövetség nyilvánosságra hozta az idei UNITER-díjak jelöltjeit, akik között két művész képviseli a Tamási Áron Színházat: Pálffy Tibort A vihar című előadás Prospero szerepének alakításáért a legjobb főszereplő díjára, Baumgartner Sándort pedig ugyanennek az előadásnak a fénytervéért a legjobb fénytervező díjára jelölték.

A jelölésekkel egyidőben az UNITER szenátusa által odaítélt „Ion Caramitru” Kiválósági Díjat, valamint az életműdíjakat és különdíjakat is nyilvánosságra hozták. A kiválósági díjat az egykor Sepsiszentgyörgyön induló, és 2024-ben harmincadik kiadását ünneplő ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválnak, az életműdíjakat pedig Rodica Negrea színésznőnek, Emil Coşeru színésznek, Nicky Wolcz rendezőnek, Horaţiu Mihaiu színésznek (ezúttal díszlettervezői munkájáért), valamint Carmen Mihalache színházkritikusnak, színháztörténésznek ítélte oda az UNITER szenátusa.

UNITER-jelöléseket kapott A vihar

A Tamási Áron Színház Vihar című darabja UNITER-jelöléseket kapott

A különdíjak várományosai – fontos színházi kezdeményezések megvalósításáért – a Craiovai Marin Sorescu Nemzeti Színház, a zilahi Pro Színházi Szövetség, a Román OISTAT Központ, Bogdan Budeș műfordító (post mortem), valamint a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház, mely intézménynek „a pályakezdő művészek keresőmotorjaként” működő D-butan-T Színházi Fesztivál szervezéséért ítélték oda a rangos elismerést.

A 33. UNITER-díjátadó gálára május 26-án, hétfőn kerül sor a craiovai Marin Sorescu Nemzeti Színház Amza Pellea termében, ugyanis az 1850-ben alapított intézmény idén ünnepli fennállásának 175. évfordulóját.

Az UNITER-jelölések már önmagában rangos elismerést jelentenek, de bízunk benne, hogy A vihar című előadásunk jelöltjei meg is nyerik a kilátásba helyezett díjakat.

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.