Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

osonoevadzaro42017. február 1. | Közlemény


Február 3-án, Budapesten ünnepli születésnapját az Osonó, mivel a csapat ebben az időszakban az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás budapesti adaptációján dolgozik. Az 1993-as alapítás óta a társulatnak 160 tagja volt, ebből 48 személy maradt színházközelben színészként, rendezőként, dramaturgként, táncosként, koreográfusként, díszlettervezőként vagy technikusként. Összesen 20 előadás került bemutatásra, amelyből 6 koprodukcióként készült el.

 

A tíz éve új alapokra fektetett független színházműhely az előadások játszásán túl számos oktatási és szociális projektet szervezett. Az utóbbi tíz évben 3 kontinens 24 országának 213 településén, összesen 982 alkalommal mutatott be előadást a társulat, amely 30 hazai és nemzetközi díjat tudhat magáénak.

 ahogyan5  ahogyan5  ahogyan5


A magyarországi Tiszta Formák Alapítvány által támogatott Osonó Színházműhely egy olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül, az Osonó intenzív élményt biztosítunk a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse. A független társulat állandó tagjai főként fiatal önkéntesek, színészek, középiskolás diákok, nemzetközi önkéntesek. Közös céljuk, hogy korunk mindennapi történéseit felismerjék, művészi alkotássá formálva alternatív megoldásokat keressenek.


Az Osonó kifejezés idézi azt a színházi formát, amelyet a társulat képvisel: közeledni, meghallgatni, meglátni a vándorló ember álmait, félelmeit, szenvedélyeit és örömeit, aztán a megfigyelt valóságokat olyan történetbe helyezni, amely, mint tükör hat a néző számára.


A társulat 2016-ban az Európai Parlament étékelése által az Ífjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, 2015-ben Regisztrált Tehetségponttá vált és 2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját vehette át.


Az Osonó Színházműhely alapítója és vezetője 1993- 1998 között Salamon András volt, 1998-tól a társulat vezetője Fazakas Misi.

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.