Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

No Sugar koncert a sepsiszentgyörgyi KultúrParkbanÜtős koncerttel folytatódik a KultúrPark rendezvénysorozat, ugyanis szeptember 18-án, 18 órától a No Sugar zenekar csap a húrok közé. A rock és pop zene kedvelőinek nagy örömére egy igazán színvonalas erdélyi zenekar fog koncertezni az ‘56-os emlékparkban elhelyezett színpadon.


A No Sugar zenekar által követett zenei irány valahol a pop és a rock széles mezsgyéjén helyezkedik el, néhol líraibb dallamokkal átitatva, néhol pedig térdig gázolva a kemény rockba. Első kislemezük 2016-ban készült el, amelynek a Hiszek Benned címadó szerzeménye, az év Legszebb Erdélyi Magyar Dala lett.

Ugyanebben az évben megnyerték a Cseh Tamás Program pályázatát, amely támogatásának köszönhetően 2017 januárjában elkészült az első nagylemezük is.
Ezután a zenekar számos fesztiválon, város- és falunapon lépett fel, 2018 márciusától pedig a Kowalsky meg a Vega vendégeként turnézott több magyarországi városban is, ahol nagyon jó fogadtatásban részesült, olyannyira, hogy a 2018-as őszi turnéra is visszahívást kaptak. A Legszebb Erdélyi Magyar Dal címet 2018-ban újból elnyerték, a 25 év felettiek kategóriában, ezúttal az Egyetlenem című dallal. Azóta is számos magyarországi és erdélyi rádió játssza a dalaikat. Idén év elején pedig megjelent a második nagylemezük is, Jégvirág címmel. 

A KultúrParkban zajló koncertjükön a régi, illetve az új dalokból is egyaránt hallhat majd a közönség, garantáltan jó buli lesz.

Az eseményre az ülőhelyek száma korlátozott, 200 darab jegy lesz elérhető, amelyeknek ára 5 és 10 lej. A jegyek elővételben kaphatóak a Városi Jegyirodában, a Szabadság tér 1. szám alatt, illetve az esemény előtt egy órával a helyszínen.

0
0
0
s2smodern
Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért - Székelyföldért megmozgatjuk Európát!
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2020 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.