Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

30 éves a Háromszék TáncegyüttesA Háromszék Táncegyüttes idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. A járványügyi helyzetre való tekintettel a virtuális térben fogjuk megtartani ünnepi programsorozatunkat november 19-21. között, amelynek keretében felidézzük az elmúlt évek emlékezetes pillanatait, közös sétára hívjuk a nézőinket, volt és jelenlegi kollégákat ezen a hosszú táncösvényen, amit magunk mögött tudhatunk, bizakodva tekintve a jövőbe.

Bízunk benne, hogy hamarosan személyesen is lesz alkalmunk ünnepelni, mert  minden egyes előadás egy ünnep számunkra – ajándék a lelkünknek és ajándék a közönségnek. Kettős feladatunk van: nemzeti közösségünk identitáserősítése, valamint művészi produkciók létrehozása, amelyben összekovácsolódnak a kortárs elemek a tradicionális értékekkel. „Semmi nincs kőbe vésve, mindig nyitottak voltunk, és ha az élet úgy hozza, biztosan nyitunk ezután is újabb kihívások felé” – Deák Gyula Levente, társulatunk igazgatója összegzi művészi hitvallásunk lényegét.

A 30 éves évfordulónkra egy könyv is született: Fekete Réka újságíró „Táncösvényeken” című összefoglaló albumban kísérli meg bevezetni az olvasót e három évtized sokszínű forgatagába, a pörgő szoknyák, villanó csizmák, sokszínű karakterek világába. A kiadványban megjelenő fotókat Ferencz Csaba szerkesztette, a felvételek Henning János, Ádám Gyula, Kátai József, Ürmösi Levente Mihály alkotásai.

A jubileum alkalmából továbbá egy rendhagyó riportfilm készült a Háromszék Táncegyüttesről, amelynek premierjét november 20-án, pénteken 20 órától tartjuk Facebook oldalunkon. Riportfilmünk ugyancsak időutazás, összefonódva a jelennel, nézőink bekukkanthatnak a kulisszák mögé, részt vehetnek egy turnén, betekintést nyerhetnek táncosaink, háttérdolgozóink mindennapos munkájába. A film Ürmösi Levente Mihály rendezésében készült.

Könyv- és filmbemutatónkat remek koncertekkel színesítjük majd, november 19-én, csütörtökön 19 órától Kolozsváron élő fiatal népzenészek tartanak koncertet a virtuális térben Rendek között, vonók mögöttNépzenészsorsok a XXI. századból címmel. A programból nem maradhat ki Táncegyüttesünk zenekarának, a Heveder bandának örömmuzsikálása sem, amely a káprázatos Gyimesi Skanzen Panzióban került rögzítésre és a budapesti Magyarság Háza jóvoltából közvetítjük november 20-án, pénteken 18 órától.

Ünnepi rendezvényünkön nem feledkezünk meg legkisebb nézőinkről sem, november 21-én, szombaton 11 órától vetítésre kerül a Furik Rita rendezésében készült Az én mesém című gyermekelőadásunk. A rendezvény zárásaként szombaton 19 órától virtuális ünnepi gálaműsor keretében barangolunk táncösvényeinken.

Online programsorozatunk az együttes Facebook oldalán, a https://www.facebook.com/haromszek címen lesz elérhető 2020. november 19-21. között.

Program:

2020. november 18., Csütörtök

  • 19:00 – Rendek között, vonók mögött – Népzenészsorsok a XXI. századból Kolozsváron élő népzenészek koncertje

2020. november 18., Péntek

  • 18:00 – Heveder zenekar: Örömmuzsika Borospatakáról
  • 18:20 – Könyvbemutató – Fekete Réka: Táncösvényeken. Harmincéves a Háromszék Táncegyüttes.
  • 20:00 – Filmbemutató: Riportfilm a jubiláló Háromszék Táncegyüttesről

2020. november 21., Szombat

  • 11:00 – Gyermekelőadás közvetítés: Az én mesém
  • 19:00 – Online ünnepi gálaműsor

A jubileumi kiadvány és riportfilm létrejöttét, valamint a rendezvény megvalósítását a Csoóri Sándor Alap, a Bethlen Gábor Alap és az intézmény fenntartója, Kovászna Megye Tanácsa támogatták.

A Háromszék Táncegyötes közleménye.
Fotók: Ádám Gyula, Henning János, Vargyasi Levente

0
0
0
s2smodern
Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért - Székelyföldért megmozgatjuk Európát!
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2020 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.