Marokkóba utazik vasárnap, november 9-én a társulat négy tagja - Fazakas Misi, Mucha Oszkár, Daragics Bernadette és Bernát Szilárd –, ahol a nyári színházprojekt folytatására, az augusztusban bemutatott című koprodukció marokkói turnéjára, illetve egy nemzetközi fesztiválfellépésre kerül sor.
Fotó: Osonó Színházmműhely
A társulat, amely az idén harmadik alkalommal utazik Marokkóba, a jelenlegi, egy hónapon keresztül tartó színházprojekt során, 7 városban mintegy 12 alkalommal mutatja be a Fazakas Misi által rendezett koprodukciót. Az arab-osonós színészek által játszott előadást meghívták a Berkane-i Nemzetközi Színházi Fesztiválra is, amely keretén belül november 16-án lép fel a csapat.
Az augusztus 18-án bemutatott című előadás az Osonóra jellemző színházi kulcsban készült el, és a két, egymástól távol eső kultúra találkozására, valamint az adott országok legjellemzőbb társadalmi kérdéseire épült. Az előadásban az egyén és a társadalom kapcsolatát, az emberek kizsákmányolását és árucikként való kezelését, a fiatalok lehetőségeit, álmait és jövőképét vizsgálja az afrikai és osonós színészekből álló csapat. A jelenről beszélve, olyan kérdéseket fogalmaz meg a koprodukció, amelyek nemcsak Marokkóban, hanem Romániában, de akár Európában is aktuálisak.
A maszkok és megfelelések átjárják életünket, bárhová is menjünk a világban. Meg akarjuk mutatni magunkat, de a körülöttünk élők nem láthatják arcunkat, újságpapírba burkolózva eltiporjuk egymást: előrenézve, idegesen… közhelyeket szajkózva. Mielőtt tudatunkra ébrednénk, eladnak bennünket, szebb életet ígérve. Időközben végig ott leselkedik körülöttünk egy szikrányi tisztaság, egy darab emberség. Néha hallhatjuk is hangját, de zavar, hogy nem értjük. Megsemmisíteni, elhallgattatni azonban képtelenek vagyunk. És elég egyetlenegyszer megértenünk muzsikáját, hogy elszégyelljünk magunkat.
A nyári projekt egyediségének és az előadás sikerének köszönhetően, a marokkói Nour Dijour de Theatre színházi egyesület kérte fel a csapatot a koprodukció további játszására, amelyben a két osonós színész - Daragics Bernadette és Mucha Oszkár - mellett, hat arab színész lép fel: Hassan Bara, Mohamed Benail, Mohamed Bara, Ayoub Anabi, Mohssine Dogma valamint Narjiss Amiri. A koprodukció rendezője Fazakas Misi, a technikus és a projekt tolmácsa Bernát Szilárd.
A tervek szerint, 2015 tavaszán Erdélyben lesz látható az előadás. Az Osonó négy tagja december 9-én érkezik vissza Sepsiszentgyörgye.
A társulat által nyáron írt marokkói napló ITT olvasható:
http://osono.ro/turnek/hu/Marokkoi-projekt-2014.-47/0
Fényképek az előadásról: http://osono.ro/fotoalbum/hu/94
A közös munkáról készült 6 perces videó-összeállítás ITT tekinthető meg:
http://osono.ro/video/hu/Muhelyfoglalkozasok-Marokkoban-2014-278/OSSZES-15
(Osonó közlemény, 2014. november 7.)