02 sepsiszentgyorgy info

Reflex3 Ticket First day2015. március 10. / Közlemény

Nagy az érdeklődés a Reflex3 fesztivál előadásaira

Az első jegyeladási nap a sorban állás sajátos színes hangulatában zajlott. A sepsiszentgyörgyi színházi találkozóra március 10-én reggel indult meg a belépők értékesítése.

A 2015. március 18-31. között zajló Reflex3 Nemzetközi Színházi Fesztivál 9 válogatott előadást és 10 kísérőrendezvényt kínál műsorában. Az első jegyeladási nap mérlege szerint 1205 belépő talált gazdára a sepsiszentgyörgyi Kulturális Szervezőirodában és a biletmaster.ro rendszerében.

 

A legnagyobb érdeklődést a Pinter Béla és Társulata Titkaink, a Szerb Nemzeti Színház Sirály, a temesváriak Moliendo Café, az Odeon Színház Demokrácia ellen című produkciója váltotta ki, de a lengyelek Invisible Duets mozgásszínházi előadása és a berlini emigránsok együttese, a Rotfront sepsiszentgyörgyi fellépése is vonzotta a közönséget. Még lehet jegyet vásárolni az Újvidéki Színház Opera ultima, a budapesti Nemzeti Színház Szentivánéji álom, és a litván Oskaras Koršunovas Színházának Miranda című előadására és a bécsi radio.string.quartet koncertjére. A helyi társulatok produkcióira, a Hamlet, A banda és a Kampf előadásokra is vannak szabad helyek.

A Reflex3 Nemzetközi Színházi Fesztivál teljes műsora

Refelx3 Nemzetközi Színházi Fesztivál - március 9-től lehet jegyeket vásárolni

0
0
0
s2sdefault

© 2002 – 2018 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

Webdesign:
DIGITAL STUDIO

Impresszum | Adatvédelem

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.

További információk:

Egyetértek!

Kövess minket...

logo google plus 1logo facebook 1