2015. október 23. / Osonó közlemény
Franciaországi fesztiváldíjjal, számos visszahívással valamint nemzetközi színházprojektbe való meghívással zárult az a nagyméretű turné, amelyre augusztus 21-én indult el az Osonó Színházműhely. A csapat 16.200 kilométert utazott a magyarországi, ausztriai, németországi, franciaországi, angliai, skóciai, belgiumi, olaszországi, luxemburgi, dániai és spanyolországi helyszínek között, így 18 városban, összesen 26 alkalommal láthatták a nézők a Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást.
A helyi közönség, illetve a diaszpórában élő magyarok számára bemutatott előadások mellet, a társulat két tagja, Fazakas Misi és Mucha Oszkár 9 műhelyfoglalkozást tartott társulatok, illetve fiatalok részére, valamint a színházműhely egy spanyol, egy luxemburgi és egy francia nemzetközi fesztiválon képviselte Romániát és Kelet Európát a dokumentarista előadással.
A Benyhe Bernát, Bernát Szilárd, Bilibok Appolónia, Daragics Bernadette, Fazakas Misi, László Fruzsina, Major Erik, Mucha Oszkár és Sebestyén Eszter alkotta csapat október 21-én érkezett haza a turnéról, amely a társulat saját anyagi forrásaiból jött létre, kiegészülve a magyarországi Tiszta Formák Alapítvány, a Közösségért Alapítvány Segíthetek?- MOL Tehetségtámogató programja valamint Kovászna Megye Tanácsa támogatásával.
Az Osonó következő európai turnéjára jövő év márciusban kerül sor. Azt megelőzően, november közepén Marosvásárhelyen és Kolozsvárott, majd november végén és december elején Magyarországon mutatja be a társulat az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás mellett a nemrég bemutatott Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című, a román és magyar együttélést feszegető fórumszínházi előadást. (Osonó közlemény)