Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

osno szinhazmuhely2015. november 13. / Osonó Küzlemény

Az Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című előadást és a hozzá kapcsolódó iskolaprojektet ezentúl Csíkszeredában hozza létre a független társulat. A júniusban bemutatott, román és magyar fiatalok személyes történeteit feldolgozó előadás létrejöttét nem támogatta Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának Ifjúsági Bizottsága így az önfenntartó társulat úgy döntött, hogy helyi román fiatalok közreműködésével, Csíkszeredában folytatja a projektet. Az első előadásra november 15-én, vasárnap délután 4 órakor kerül sor az Octavian Goga Nemzeti Kollégiumban, amelyet egy háromhetes erdélyi, kárpátaljai és magyarországi turné követ. A Fazakas Misi által rendezett előadás 9 városban összesen 22 alkalommal lesz látható, többek között a budapesti Katona József Színházban is. A turné befejezése után, decemberben kerül sor a csíkszeredai iskolaprojektre.

A június 5-i bemutató után 16 alkalommal láthatta a közönség az előadást, amely nagy sikernek örvendett, és beigazolta, hogy ez a kétnyelvű, többféle színházi formát felhasználó produkció egy szükséges párbeszéd beindítására alkalmas, ahol a román és magyar nézők bátorságot kaphatnak ahhoz, hogy beszéljenek mindarról, amiről eddig hallgattak.

A produkció elutasítja, hogy meghatározható legyen. Nem dokumentumszínház, bár az előadás kiindulópontját a magyar és román fiatalok egyéni tapasztalatai képezik. Nem fórumszínház, bár az osonós és a csíkszeredai román fiatalok vallomásai megbolygatják a nézőket, arra ösztönözve őket, hogy vegyenek részt a játékban saját történéseikkel és rádöbbenéseikkel. Aki belép az előadás játékterébe, kitépi utána a tankönyvekből a románok és magyarok viszonyáról szóló, közhelyektől és előítéletektől hemzsegő lapokat. Ennek következtében az Ismeretlen barátok társasága című produkció azt a törekvést erősíti meg, hogy az etnikumok együttélésének problémáit nem megkerülni kell, hanem dokumentálni és megvitatni, a színházművészet és színházi kultúra játékos szellemében.


A projekt folytatásában az Osonó Színházműhely támogatója a magyarországi Tiszta Formák Alapítvány, partnere a Kovászna Megyei Művelődési Központ.

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.