Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

osono dramatabor pedagogusoknak2016. július 19. | Közlemény

Az Osonó Színházműhely a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával közösen augusztus 25-29. között a zabolai Csipkésben harmadszor szervez Drámatábort pedagógusok és csoportvezetők számára. A tábor részvételi díja 270 lej, amely tartalmazza a foglalkozásokat, a szállást, napi háromszoros étkezést. A helyek száma korlátozott.

A Prezsmer Boglárka drámapedagógus valamint az Osonó két tagja - Fazakas Misi és Mucha Oszkár – által vezetett foglalkozások nagy hangsúlyt fektetnek a csapatépítésre, az önismereti- és személyiségfejlesztő gyakorlatokra, drámajátékokra, beszédkészség-fejlesztő feladatokra és az alap-színházképzésre, azzal a céllal, hogy a résztvevők gyarapíthassák eszköztárukat, valamint a gyakorlatokat felhasználják a tanítási módszerükben, osztályfőnöki tevékenységükben vagy jövőbeli rendezői munkájukban.

A műhelyfoglalkozások mellett, az intenzív tábor minden reggel a lelki-szellemi bemelegítőként szolgáló napindítóval indul, este pedig beszélgetésekre került sor, így a résztvevők egymástól értesülhettek a saját munkaterületükön felmerülő sajátos problémákról, ugyanakkor az egyéni módszerek és felelősségek adta megoldási lehetőségekről is.  A képzésén túl, a tábor célja egy olyan helyzet megteremtése, amely által a pedagógusok feltöltődhetnek és felkészülhetnek az új tanévre.


Jelentkezni augusztus 10-ig lehet az e-mail címen vagy a 0740-578725-ös telefonszámon.

A tavaly második alkalommal megrendezett tábor néhány résztvevőjének visszajelzése:

Tóth Andrea, magyartanár (Csíkszereda): „A tábor felrázott a közönyből, lendületet adott, új gondolatokat indított el. A játszás számomra nemcsak örömöt okoz, hanem a nehézségek elfogadását, feldolgozását, valamint egy közösségi élményt is.”

Hajdu Laura, óvónő (Sepsiszentgyörgy): „A tréningek terápiaként hatottak a tanév során felgyűlt fáradtságra. A tanult drámajátékok és improvizációs feladatok segítenek abban, hogy könnyebben megéljük az életünk során felmerülő éles helyzeteket, ugyanakkor az elsajátított gyakorlatokat fel tudjuk használni a magunk területén, és be tudjuk építeni a munkánkba.”

Szolomájer Timi, tanítónő (Nagykároly): „A tábor megerősített abban, hogy a színház megélésének mekkora ereje van a saját, személyes jelenünk tekintetében, és abban is, hogy a drámapedagógiának mekkora jogosultsága lenne önálló foglalkozásként a tanügyi rendszerben. A tábor erőt és hitet adott a további amatőr színjátszó csoportvezető és pedagógusi munkámban.”

Csorja Tímea, óvodapedagógus (Kovászna): „Játszottam, és közben figyeltem társaimra és magamra. Csiszolódtak, bővültek készségeim, képességeim, amelyek segítenek abban, hogy egyre tudatosabban vizsgáljam életmódomat, és egyre tisztábban lássam azt a lényt, aki a szívem mélyén én igazán vagyok.”

0
0
0
s2smodern
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.