sepsiszentgyorgy info 2017

neptanctalalkozo sepsiszentgyorgy 2015 232017. november 10-12. | Sepsiszentgyörgy

 

A Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány huszonkilencedik alkalommal ad otthont a Népzene- és néptánctalálkozónak november 10-12. között Sepsiszentgyörgyön. Az idei találkozóra Kalotaszegről érkeznek fiatal hagyományőrző vendégek, a találkozó kiemelt meghívottai pedig a Fitos Dezső Társulat és Szentendre Táncegyüttes Magyarországról.

 

November 10-én, pénteken 19 órától a Fitos Dezső Társulat és Szentendre Táncegyüttes Irgalom! c. táncszínházi előadását lehet megtekinteni a Tamási Áron Színház nagytermében. A produkció Arany János balladái nyomán készült Kocsis Enikő és Fitos Dezső rendezésében és koreográfiájában.

 

November 11-én, szombaton délelőtt 11 órától veszi kezdetét a IV. Székelyföldi Legényes- és Szólótáncverseny a Háromszék Táncstúdióban. A találkozó ünnepi gálaműsorát este 7 órától lehet megtekinteni a színház nagytermében. A gálán színpadra lépnek: a Kalotaszeg Néptáncegyüttes, a Szentendre Táncegyüttes, a Fitos Dezső Társulat, a Kincskeresők Néptáncegyüttes, a Százlábú Néptáncegyüttes, a IV. Székelyföldi Legényes- és Szólótáncverseny nyertesei, valamint a házigazda Háromszék Táncegyüttes és a Heveder zenekar. A találkozó ideje alatt mindkét este, pénteken 21 órától, szombaton pedig 22 órától táncház is lesz a színház előcsarnokában.

 

November 12-én, vasárnap gyermekprogramokkal várják a kicsiket és nagyokat a Tamási Áron Színházban, a találkozó gyermeknapjának társszervezője a Kovászna Megyei Művelődési Központ. Reggel 9:30 és 11:30 között kézműves foglalkozásokon lehet résztvenni, 11:30-tól veszi kezdetét a gyermekgálaműsor, melynek keretében Kovászna megyei gyermek néptáncegyüttesek lépnek színpadra, 13:00 és 13:30 között pedig gyermektáncház lesz a színház előcsarnokában.

 

Jegyek a Kulturális Szervezőirodában kaphatók (nyitva tartás hétfőtől-csütörtökig 10-16 óra között, pénteken 11-13 óra között, valamint előadások előtt egy órával, telefonszám 0267-312104.). Szervezők: Háromszék Táncegyüttes, Lajtha László Alapítvány, Kovászna Megyei Művelődési Központ. A rendezvény létrejöttét támogatták: Kovászna Megye Tanácsa, Nemzeti Kulturális Alap, Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány.

 

Irgalom!Táncjáték Arany János balladái nyomán

Fitos Dezső Társulat, Szentendre Táncegyüttes

 

 

* * *

IV. Székelyföldi Legényes- és Szólótáncverseny

 

* * *

 

Könyvbemutató: Both Zsuzsa - Ünnepnaptár

 

 

 

* * *

Gálaműsor
Közreműködnek a meghívott kalotaszegi hagyományőrzők, a Kalotaszeg Néptáncegyüttes, a Szentendre Táncegyüttes, a Fitos Dezső Társulat, a Kincskeresők Néptáncegyüttes, a Százlábú Néptáncegyüttes, a IV. Székelyföldi Legényes- és Szólótáncverseny nyertesei, valamint a házigazda Háromszék Táncegyüttes és a Heveder zenekar

 

* * *

 

Gyermek néptáncegyüttesek gálaműsora
Burusnyán Néptáncegyüttes (Gelence), Százlábacskák Gyermek Néptáncegyüttes (Sepsiszentgyörgy), Tisztás Néptáncegyüttes (Kézdiszentkereszt), Kincsek Gyermek Néptáncegyüttes (Sepsiszentgyörgy), Székely Mikó Kollégium Néptáncegyüttese (Sepsiszentgyörgy)

 

 

 

 

PROGRAM
PÉNTEK, 2017. november 10.

19:00 – Irgalom!Táncjáték Arany János balladái nyomán

Fitos Dezső Társulat, Szentendre Táncegyüttes
Tamási Áron Színház nagyterme

 

21:00: Táncház
Közreműködnek kalotaszegi hagyományőrző zenészek, a Heveder zenekar és a Folker együttes
Tamási Áron Színház előcsarnoka

 

SZOMBAT, 2017. november 11.

11:00 – IV. Székelyföldi Legényes- és Szólótáncverseny
Muzsikálnak a meghívott kalotaszegi hagyományőrző zenészek
Háromszék Táncstúdió

18:00 – Könyvbemutató: Both Zsuzsa - Ünnepnaptár, a szerzővel beszélget Dr. Kinda István
Tamási Áron Színház előcsarnoka

 

19:00 – Gálaműsor
Közreműködnek a meghívott kalotaszegi hagyományőrzők, a Kalotaszeg Néptáncegyüttes, a Szentendre Táncegyüttes, a Fitos Dezső Társulat, a Kincskeresők Néptáncegyüttes, a Százlábú Néptáncegyüttes, a IV. Székelyföldi Legényes- és Szólótáncverseny nyertesei, valamint a házigazda Háromszék Táncegyüttes és a Heveder zenekar
Tamási Áron Színház nagyterme

22:00 – Táncház
Közreműködnek kalotaszegi hagyományőrző zenészek, a Heveder zenekar és a Folker együttes
Tamási Áron Színház előcsarnoka

 

VASÁRNAP, 2017. november 12. – GYERMEKNAP
Tamási Áron Színház
A gyermeknap társsszervezője a Kovászna Megyei Művelődési Központ.

9:30-11:30 – Kézműves foglalkozások
11:30-13:00 – Gyermek néptáncegyüttesek gálaműsora
13:00-13:30 – Gyermektáncház

 

Jegyek elővételben a Kulturális Szervezőirodában kaphatók.
A szervezőiroda nyitva tartási rendje: hétfőtől csütörtökig 10-16 óra között, pénteken 11-13 óra között, valamint előadások előtt egy órával. Telefonszám: 0267-312104.

0
0
0
s2sdefault

© 2002 – 2017 – sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

Webdesign:
DIGITAL STUDIO

Impresszum | Adatvédelem

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.

További információk:

Egyetértek!