Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Alice –  a Tamási Áron Színház online előadással ünnepli a színház világnapjátMivel a vírushelyzet miatt Sepsiszentgyörgyön is bezártak a nagyközönség előtt a kulturális intézmények, a Tamási Áron Színház online előadással ünnepli a színház világnapját. A Bocsárdi László által rendezett Alice című nagyméretű zenés produkciót március 27-én, szombaton 17 órától éjfélig bárki ingyen megtekintheti az intézmény Facebook-oldalán. >>  https://www.facebook.com/tasz.ro

A Lewis Caroll meseregényei alapján készült Alice című előadást 2017. október 10-én mutatta be a Tamási Áron Színház társulata a színház nagytermében. Elkészítésében fontos szerepet vállalt a sZempöl Offchestra. A produkció 2018-ban elnyerte az év legjobb színházi zenéjének és legjobb jelmezeinek járó Színikritikusok Díját, Korodi Jankát pedig Alice szerepének megformálásáért a legígéretesebb pályakezdő díjával jutalmazta a magyarországi Színházi Kritikusok Céhe. Az előadás 2018-ban részt vett a budapesti MITEM fesztiválon, bemutatták Debrecenben (a kisvárdai fesztivál külső helyszínén), a szatmárnémeti TranzitFeszten, a Bukaresti Országos Színházi Fesztiválon (FNT), az Újvidéki SYNERGY Fesztiválon, 2019-ben pedig a Kolozsvári Magyar Operában is.

Az Alice a határátlépések ikonikus története. Kezeljük akár a tinédzserkorban járó ember újszerű, traumatikus testtapasztalásának történeteként, akár az első pszichedelikus kalandjának leírásaként, vagy a világ láthatatlan dimenzióit megsejtő egyén pánikszerű öneszméléseként, mindenképp olyan történet, amelyben valaki beavatódik egy számára ismeretlen világba. „Sokfelé kalandozott Bocsárdi ebben az előadásban, de végül is hű maradt önmagához: komoly, átgondolt, erős érzékkel irányított tervezői, színészi, zenészi és technikusi csapatmunkát láthattunk, mely eddig ismeretlen világokba is elkalauzolt bennünket. A sok látványos, hangzatos színpadi effektus mögött olyan mélyebb tartalmak, hétköznapi tapasztalásokon túli benyomások is megjelentek egy-egy pillanatra, melyeket ritkán szoktunk érezni a színházban. Mintha megnyílt volna egy köztes világ az érzékszerveink által megtapasztalható valóság és az összefüggések nélküli tudattalan lét között” – írja Nagy B. Sándor az előadásról a Háromszék napilapban.

Fotó: Barabás Zsolt

0
0
0
s2smodern
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2021 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.