Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Művészeti Karaván - Révkomárom és Háromszék a fotóművészet tükrébenA Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa közös szervezésében 2021. május 21-én (pénteken) 18 órától kerül sor a Művészeti Karaván – Révkomárom és Háromszék a fotóművészet tükrében című kiállítás megnyitójára Sepsiszentgyörgyön, a Szabadság téren.

A révkomáromi kiállítók mellett itthoniak is megmutatkoznak: a Kovászna Megyei Művelődési Központ felhívására több, mint 200 pályamunka érkezett be, 21 helyi alkotó kívánta megmutatni sajátos látásmódját, művészi értékű, Háromszéken készített fotóit. Az immár második alkalommal megvalósuló kiállítás az Emberi Erőforrások Minisztériuma meghívásos pályázatának köszönhetően jött létre.

Kiállítók:

  • Révkomárom (Felvidék, Szlovákia): Halász Gizka, Holop Ferenc, Martin Kučera, Krüger Tibor, Milan Uhrin, Takács Tibor, Kopják Angelika, Premeczky Péter, Janca Mačicová, Sedliak Pál, Piller Oszkár
  • Székelyföld (Székelyföld, Románia): Todor Botond, Melkuhn Andrea Gizella, Pieldner Ádám, Magdó István, Steigerwald Tibor, Huszár Szilamér, Kovács László Attila, Albert Levente, Molnár Beaáta, Bereczki Barna, Dezső Szabolcs, Barti Levente, Kocsis Boldizsár János, Székely Emőke, Unitárius Egyházközség, Ferencz Irén, Farkas Csilla, Márk Attila, Pál Antal, Incze Csaba, Toró Attila

0
0
0
s2smodern
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2021 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.