Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

filmmakers festA sepsiszentgyörgyi Művész Mozi és az Andrei Mureșanu Színház megszervezi az EVA FilmMakers Fest-et, az első romániai fesztivált, amelyet kizárólag női filmrendezőknek szentelnek. Így egy héten át, 2021. szeptember 4-10. között a Kovászna megyei filmkedvelők rövid-, játék- és dokumentumfilmeket nézhetnek meg, amelyeket romániai és magyarországi rendezőnők fémjeleztek. A projekt megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága (AFCN) finanszírozta.

Az EVA FilmMakers Fest arra törekszik, hogy visszaállítsa az egyensúlyt a női és férfi alkotók között a filmművészetben, ahol általában az a tendencia, hogy a nőket színészethez kötik, nem pedig rendezéshez.

Sokan vannak, akik bármikor felsorolnak néhány jól ismert filmrendezőt, de kevesen vannak, akik ugyanolyan könnyedséggel meg tudnak nevezni női filmrendezőket, úgy hogy nem keresnek rá a Google-en. Ebből kiindulva az Eva FilmMakers Fest az első olyan esemény az országban, amely úgy döntött, hogy a női rendezőművészetet tárja a filmszerető közönség elé, három romániai és négy magyarországi művész munkáin keresztül.

A fesztivál résztvevői Kocsis Ágnes, Dana Bunescu, Szilágyi Zsófia, Andra Tarara, Felméri  Cecília, Carmen Lidia Vidu és Horvát Lili. Minden rendezőnőnek külön napot szentelünk, egy alkalommal szabadtéri vetítés is lesz az ’56-os emlékparkban.

Az EVA FilmMakers Fest egyes filmjei öt olyan Kovászna megyei településen is bemutatásra kerülnek, ahol nem működik mozi, azaz Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Baróton, Bodzafordulón és Szitabodzán.

A fesztivál programja magában foglalja a résztvevők által tartott mesterkurzusokat és két másik rendezőnő alkotása is vetítésre kerül, nevezetesen Chiara Malta a Hétköznapi nők, valamint Ivana Mladenovici a The Terrible Ivana című filmjei.

A fesztivált szeptember 10-én, pénteken a Csíki Kamarazenekar filmzenei koncertje zárja.

Sepsiszentgyörgyön a vetítésekre kedvezményes árú jegyeket lehet váltani a Művész Mozi jegypénztárában. Az öt másik településen a filmvetítések ingyenesek lesznek.

Részleteket a fesztivál programjáról és a kísérő eseményekről hamarosan közlünk, és megtalálhatók lesznek a rendezvény Facebook oldalán is.

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.